Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 18 (9. szám) - A családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP):
144 ellenzék, hogy e vizsgálatra szükség van. Azt is elismerte az ellenzék, hogy a vizsgálatot csak a kormány, a kormányzati szervek tudják végrehaj tani. Ugyanígy a szükséges jogszabályok előkészítése, kimunkálása a kormány feladata. Vitatta viszont az ellenzék azt, hogy szükség vane a kormánynak a tájékoztatására, amellyel az Országgyűlést tájékoztatni fogja majd a vizsgálat eredményéről. Mi, kormán ypárti képviselők úgy ítéltük meg, hogy igenis szükséges, hogy az Országgyűlés kapjon tájékoztatást, éppen azért, mert az országgyűlési képviselő munkájához nagyon is hozzátartozik az ilyen súlyos társadalmi problémáknak a megoldása. Vitatta az ellenzék az t, hogy a vizsgálat nem teljes körű, tehát csak az állami és önkormányzati tulajdonú lakásokra, ingatlanokra terjed ki. Ebben mi, kormánypárti képviselők is egyetértettünk, hogy célszerű a vizsgálat körét kiterjeszteni valamennyi lakásra, ingatlanra. Ilyen irányú módosító indítványt kormánypárti képviselők be is fognak nyújtani, és úgy gondolom, az ellenzék ezen álláspontját e vitatott kérdésben sikerül megváltoztatni. Az ellenzéki képviselők vitatták a határozati javaslat 4. pontjának a megfogalmazását is. Itt arról van szó, hogy az önkormányzatokat felkéri; itt nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy az a megfogalmazás van benne, hogy felkéri az önkormányzatokat, és nem felszólítás, mint ahogy az előttem szóló képviselő úr említette. Tehát ezt a megfogalmazást vitatták az ellenzéki képviselők. Megítélésünk szerint, ha ez a megfogalmazás félreérthető, akkor pontosítani kell - van is javaslatunk, amellyel pontosítani lehet , hogy ne érezze egyetlenegy önkormányzati vezető se úgy, hogy bármit is számon akarna kér ni ez az országgyűlési határozati javaslat rajtuk. Egy pontos megfogalmazással, úgy gondolom, ez az ellenzék által felvetett probléma is kiküszöbölhető. Összességében a vita alapján azt tudom megállapítani, hogy az önkormányzatok, legalábbis az önkormányza ti bizottságban jelen lévő önkormányzati vezetők értik a probléma súlyosságát, tudják, hogy a hajléktalanság megelőzése érdekében komoly feladat hárul az önkormányzatokra. Ellenzéki és kormánypárti képviselők is fölhívták a figyelmet arra, hogy az eddigi g yakorlattól eltérően, amennyiben az önkormányzatok új feladatot fognak kapni, ehhez a szükséges forrást is a parlamentnek biztosítania kell. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képvise lő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor. Először azok a képviselőtársaim következnek, akik írásban jelezték felszólalási igényüket: elsőként Vidorné Szabó Györgyi képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt kép viselőcsoportjából; őt követi majd Mátrai Márta képviselő asszony, a Fidesz frakciójából. Öné a szó, képviselő asszony. DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Egy ike vagyok azon képviselőknek, akik úgy látják, hogy az utóbbi években nem csökkent a családok hajléktalanná válásának veszélye. Azt is látjuk, hogy ez a veszély nem válogatja meg, hogy ki az, aki nemtörődömsége miatt, és ki az, aki egészségi állapota, szo ciális helyzete vagy valamely tőle független külső ok következtében került ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe. Igen leegyszerűsített magyarázat az, hogy aki ebbe a helyzetbe került, maga tehet róla. Ez csak a probléma elkendőzésére szolgál, és annak bizonyít éka, hogy nincs bátorságunk szembenézni ezzel a kudarccal. Kudarcról beszélek, mert hiába a sok idevonatkozó jogszabály, amelyek hivatva lennének e jelenség ellen hatni, alkalmazásukat nem mindig koronázza siker. Pedig az önkormányzatok erejükhöz mérten mi ndent megtesznek a bajbajutottakért. A sok erőfeszítés dacára mégis csak kiesnek családok a szociális háló résein, és én nem látok hatékony eszközt a visszavezetésükre. A bizottsági vitában a tisztelt ellenzék részéről elhangzott, hogy hiszen minden feltét el adott ennek a veszélynek a megelőzésére, kiküszöbölésére. Ha vannak megfelelő jogszabályok, ha vannak