Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 18 (9. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - HORN GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
112 Azt mondjuk, azt a féktelen elitizmust és elképesztő pimaszságot állítjuk, hogy ezt egy iskola el tudja dönteni, egy iskola képes erre. Fölhívnám képviselőtársaim figyelmét, hogy a nemzeti alaptanterv létező szabályozó eszköz. Nem igaz az, hogy egy iskola azt csinál, amit akar. A NAT ma működik, még önök sem vonták vissza, ennek következtében egy magyar iskolában ma nem lehet azt csinálni, amit akar egy iskola. Ez hazugság, egyszerűen nem felel meg semmilyen formában a v alóságnak. A NAT követelményei mindenki számára kötelezőek, sőt továbbmegyek: a törvénymódosításban - ha egyszer legalább megpróbálták volna elolvasni - az is szerepel, hogy a kerettanterv követelményei is kötelezőek. Arra gondoltunk, azt a fantasztikus, e litista szemétséget gondoltuk el - elnézést az erős kifejezésért , hogy talántalán el lehet azt képzelni, egy tantestület képes arra, hogy eldöntse, más struktúrában, adott esetben más óraszámokban készíti fel a gyerekeket ugyanarra. Ezt az elképesztő me részséget engedtük meg magunknak, meggyőződésem szerint egyébként pontosan azért, hogy az esélyegyenlőtlenséget föl tudjuk oldani. Mert sajnálatos módon - szomorúan kell jeleznem - másképpen kell tanítani egy olyan iskolában, ahol a felzárkóztatás az alapv ető feladat, marginális helyzetben lévő, rossz családi körülmények között élő gyerekek tömegeit kellene eljuttatni valahová, és másképpen kell tanítani abban az elit iskolában, amire itt mindig hivatkozás történik, alapvetően másképpen, más időbeosztással, más tananyagtartalommal, más eszközökkel. Aki ezt nem fogadja el, aki azt gondolja, az a megoldás, hogy egy minisztériumban létrehozott, összesen öt napig társadalmi vagy szakmai vitára bocsátott kerettanterv a megoldás, az nem ismeri a magyar oktatási re ndszert, nem tudja, hogy milyen iszonytató különbségek voltak, mondjuk, a hetvenes években a magyar iskolarendszerben, pedig abszolút központi tervutasításos rendszer működött ebben a rendszerben, mégis a Fazekas Gimnáziumban vagy a Radnóti Gimnáziumban és a falusi szakiskolákban óriási különbség volt bizony színvonal és színvonal között. Ez így volt, mert a színvonalkülönbségnek nincs köze a tantervi szabályozáshoz. Meg vagyok arról győződve, hogy az egységes követelmények jelentik a megoldást, nem pedig a folyamatos beavatkozás a rendszerbe. Ez régi vita közöttünk. Lehet itt különböző elveket vallani, azt gondolom, ez tényleg, ha tetszik, oktatásfilozófiai kérdés. Van, aki hisz abban, hogy az iskola, a helyi társadalom felnőtt, és képes arra, hogy végiggon dolja, mit tanítson és hogyan, és van, aki nem hisz abban. Van, aki abban hisz, hogy bürokraták és botcsinálta vagy kevésbé botcsinálta politikusok képesek erre. (18.30) Valamely képviselőtársam hivatkozott itt a skandináv példákra. Szeretném jelezni, hogy például Dániában semmiféle szabályozási rendszer nem él, azt gondolják a dánok, hogy ha tizenkét szülő van, aki egy iskolát választ, nem lehet olyan hülye, hogy olyan iskolát válasszon, ami a szülők számára nem elfogadható, bármelyik a tizenkét szülőből. Nem gondolom, hogy ebbe az irányba kellene mennünk, bár egy kicsit irigykedem, mert azt gondolom, hogy egy társadalom bízhat az általa kiválasztott embereiben, a saját diplomásaiban. Tehát ha külföldi példákról beszélünk, akkor nem árt ezekhez hozzátenni: nincs a világon sehol olyan rigid, óraszámra lebontott tanterv és utasítás, mint a kerettanterv; nincs a világon olyan tanterv, amelyikben, mondjuk, hetedikben, nyolcadikban heti egy óra informatika van - heti egy, kérem szépen! Nincs ilyen a világon, lega lábbis a világ jobbik felén. Azt gondolom, el kell azon gondolkodnunk, kinek is segítünk. Meg vagyok arról győződve, hogy ez a lépés igenis az esélyegyenlőtlenség csökkentéséhez vezet, mert lehetővé teszi, hogy az iskolák sokszínű módon reagáljanak arra, h ogy a saját területükön, a saját problémájukkal meg tudjanak küzdeni, miközben a követelmény egységes. Tehát ezt a két lépést támogatjuk, mind a Köznevelési Tanács jogosítványainak a megerősítését, az egyetértési jogok megerősítését, ami a szakma számára j elent egy biztonságos, kiszámítható rendszert, és azt jelenti, hogy a közoktatás politikai szereplőit a szakma fogja tolni abba az irányba, hogy jobban működjön az egész folyamat, hogy az esélyegyenlőtlenség tényleg csökkenjen, és ne a
