Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. július 16 (16. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - Font Sándor (MDF) - a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez - "Együtt érez-e sorstársaival?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GÖRGEY GÁBOR, a nemzeti kulturális örökség minisztere: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - FONT SÁNDOR (MDF):
1015 Már 1956 őszén, a forradalom előtt felismerte az akkori Országgyűlés honvédelmi bizottsága, hogy ez az eljárás az akkor érvényes alkotmánnyal is ellentétes, és ellentétes a kényszermunka tilalmáról szóló genfi egyezménnyel is. A hadkö telezettség része lehet esetenként a fizikai munka, de nem minősíthető annak a több éven át tartó rendszeres, ellenérték nélküli fizikai munkavégzési kötelezettség. Az akkor hatályos jog szerint még a munkára fogott rabok is megkapták rabkeresményüket, de a katonai behívóval kényszermunkát végzők nem kaptak semmit - ők a muszosok. Görgey Gábor - akkori nevén Görgey Artúr - is munkaszolgálatos volt, akárcsak több tízezer sorstársa, akikből ma már kevesen élnek. A kegyetlen történelmi időszak egy részét sokan voltak kénytelenek átélni. A muszosok legtöbbje ma igen nehéz körülmények között él, nyugdíjuk jóval a minimálnyugdíj alatt van. Miniszter Úr! Ön, aki átélte azt a kort, hogyan érzi, egyetérte velem, amikor azt állítom, hogy a muszosoknak, az ön sorstárs ainak az erkölcsi elégtétel mellett, ha teljes anyagi kárpótlást nem is, de legalább a törvénytelenül ledolgoztatott időre eső munkabérüket mai áron ki kellene fizetnie az államnak. Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzék soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kérdésre Görgey Gábor, a nemzeti kulturális örökség minisztere válaszol. A miniszter urat illeti a szó. GÖRGEY GÁBOR , a nemzeti kulturális örökség minisztere : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön fájdalmas kérdést érintett , nagyon rövid kell hogy legyek, tudom, bár erről nagyon sokat tudnék beszélni, nagyon sokat írtam regényeimben és tárcáimban erről a kérdésről. Természetesen az egyszerű, sima válaszom az, hogy nagyon is együtt érzek a sorstársaimmal, hogyne éreznék együt t, és olyan kérdésnek tekintem ezt, ahol az erkölcsi jóvátételnek van nyilvánvalóan elsősorban szerepe. Ezt sem kapták meg tulajdonképpen a sorstársaim, mert az igazság az, hogy rajtam kívül nagyon kevés író vagy közíró írt erről; nem is tudja a társadalom , hogy nemcsak az 1940es években, '40 és '44 között volt musz - ahogy ön is mondta, mi is így neveztük , hanem volt a Rákosirezsim alatt is. Valami halvány, pici kis nyugdíjbeli kiegészítést jelentett ez '90 után, ami természetesen nem azonos azzal, ami t ön javasol. Nekem az a véleményem, hogy méltó gesztus volna, ha ez a meggyötört társaság, mert nem mindenki élte túl úgy, mint én - az én századomban azalatt az idő alatt, amíg én ott voltam, többen belehaltak azokba a megpróbáltatásokba, aminek ki voltu nk téve, tehát én, hogy úgy mondjam, idézőjelben, a "szerencsések" közé tartozom , tehát ez a meggyötört társaság valóban megérdemelne egy erkölcsi és anyagi kártérítést. Hogy ennek mi a módja, az nem az én dolgom, vagy én legfeljebb azt tudom mondani, ho gy ha én kapok egy labdát, akkor ezt a labdát veszem, visszadobom, és mindenben együttműködöm. De ha ez törvényileg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a pénzügyminiszter úr és az igazságügyminiszter úr közreműködésével valamilyen formát kap (Az elnök ismét csenget.) , akkor természetesen én leszek az első, aki ezt támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egyperces viszontválasz illeti a képviselő urat. FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm szépe n. Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm biztató válaszát. Néhány, az esetlegesen ön által is említett jóvátétellel kapcsolatos segítség: ön biztosan tudja, hogy ezt Moszkvából rendelték el, hogy így kell lennie, a rendszerellenes személyek gyermekeit külön elkü lönítve kellett katonai kényszermunkára sorozni. Így történt ez Lengyelországban, az akkori Csehszlovákiában,
