Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. június 11 (7. szám) - Dr. Gyimesi Endre (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "Szocialista modell alapján készült lakótelepek szocialista felújítása" címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz):
329 miatt egyre többször hibásodott meg. Tájékoztatásul megjegyzem, hogy a fejlett nyugati országokban 1520 ezer futott kilométer után cserélik ezeket a gépjárműfecskendőket. Annak érdekében, hogy ne ismétlődjön meg az egy évtize ddel ezelőtti helyzet, s az országnak ne egyszerre kelljen nagyon komoly pénzösszegeket fordítania erre, azt szeretnénk, ha ezek a gépjárműfecskendők mielőbb beszerzésre kerülhetnének. A tűzvédelmi törvény szerint az önkormányzatok és a tűzoltóegyesületek által alapított köztestületi tűzoltóságok önálló működési területtel rendelkeznek, amelyet a belügyminiszter jelöl ki számukra. Az elmúlt időszakban a köztestületi önkéntes tűzoltóságok egyáltalán nem szerezhettek be gépjárműfecskendőt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A kérdésem tehát az: számíthatunke a gépjárműfecskendőpark megújítására pályázati úton? Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. A kérdésre dr. Lamperth Móni ka belügyminiszter asszony válaszol. A miniszter asszonyé a szó. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Az előző ciklusban az önkéntes tűzoltóságok az indokoltnál valóban kevesebb támog atást kaptak; én is azt tapasztaltam, amit ön elmondott a kérdésében. Én személy szerint azt sajnálatosnak tartom, hogy az önkéntes tűzoltóságok, az önkéntes tűzoltóegyesületek száma jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, pedig nagyon fontos az a tevék enység, amit végeznek, és örülök, hogy kérdésében ezt megerősítette és erre fölhívta a figyelmet. Az új kormány nagy figyelmet kíván fordítani a települések és a lakosság biztonságára az ön által elmondottakkal összhangban, és ennek jegyében folytatni kívá njuk a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok technikai fejlesztését. Ennek forrása a tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása, de lehetőség van arra is, hogy pályázati rendszer keretén belül az önkéntes köztestületi tűzoltós ágok részesülhessenek új gépjárműfecskendőellátásban. Lehetőség van arra is, hogy az önkéntes tűzoltóságok esetében - figyelembe véve a kisebb igénybevételt, hiszen ők nem olyan gyakran vonulnak hál' istennek, és nem olyan nagy az igénybevétel, mint mondj uk, egy hivatásos önkormányzati tűzoltóságnál - figyelembe lehet venni azokat az eszközöket is, amelyeket az önkormányzati tűzoltóságok átadnak, egy jó műszaki állapotra feljavítják, és átadják a feljavított gépjárműfecskendőket az önkéntes tűzoltóságnak. Tehát ez a megoldás, a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása, a tűzvédelmi bírság és a pályázat az a lehetőség, amiből az ön által föltett kérdésre ezek a tűzoltóságok részesülhetnek eszközellátásban. Köszönöm figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Gyimesi Endre (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "Szocialista modell alapján készült lakótelepek szocialista felújítása" címmel ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Gyimesi Endre, a FideszMagyar Polgári Párt képviselője, kérdést kíván föltenni a belügyminiszternek: "Szocialista modell alapján készült lakótelepek szocialista fejújítása" címmel. Gyimesi Endre képviselő urat illeti a szó. DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz) :