Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. május 25 (4. szám) - "Cselekedni, most és mindenkiért! A nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormányának programja. Magyarország 2002-2006." című országgyűlési határozati javaslat vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. DEUTSCH TAMÁS (Fidesz):
158 kezdő középiskolai tanár bruttó alapb ére 61 061 forint, és ez szeptembertől 100 ezer forintra nő, vagyis ebben az esetben is meghaladja az 50 százalékot. Hasonlóképpen 50 százalékos bruttó alapbéremelést hajtunk végre a felsőoktatásban. Csak szeretném leszögezni, hogy ilyen mértékű béremelés Trefort Ágoston és Csáky Albin időszaka óta, mintegy 120 éve nem volt Magyarországon, és ezt tisztelettel kérem figyelembe venni. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Szórványos taps a Fidesz soraiban.) (12.40) Én ezt olyan intézkedésnek tartom, amely meg teremti az első lépést és a kellő alapot arra, hogy a magyar pedagógusok, a magyar értelmiség legnagyobb csoportja társadalmi szerepéhez és fontosságához mérten méltó megbecsülésben részesüljön. Hangsúlyozni szeretném: ez az első lépés és a kellő alap. Itt szeretném elmondani, hogy bár tanáraink döntő többsége közalkalmazottként, önkormányzati iskolákban dolgozik, kollégáink mintegy 10 százaléka más helyzetben van. E helyről szeretném kijelenteni, hogy kormányunk tisztelettel tekint a magyarországi egyházi oktatásra, hasonlóképpen az alapítványi iskolákra, s a béremelés éppúgy vonatkozik az egyházi iskolákban és az alapítványi iskolákban dolgozó pedagógus kollégáinkra, mint a többségre. Beszéljünk a dolgok érzelmi részéről is! Mi kiszámíthatóságot és biztons ágot ajánlunk a magyar iskoláknak, és a tantervek évtizedes háborúja helyett meghozzuk az iskola békéjét. Már az elkövetkező hetekben megtesszük a szükséges javaslatokat és módosításokat ahhoz, hogy minden magyar család, minden szülő és diák számára kiszám ítható és előre tervezhető legyen a tanév, így minden évben szeptember első munkanapján fog kezdődni a tanév, és június második hetének utolsó munkanapján fog befejeződni, s ez már így lesz ebben az évben, a 2002/2003as tanévtől kezdődően. Megerősítjük az alapfokú oktatást, mert mindannyiunk közös érdeke, hogy gyermekeink biztos alaptudással rendelkezzenek, biztonsággal tudjanak írni, olvasni, számolni, értsék az elolvasott szöveget, mert az a meggyőződésem, hogy nincs piacképes tudás, nincs konvertálható ismeret, ha az alap nem szilárd. S mi az, amit nem szabad tennie a politikának? Hölgyeim és Uraim! A politikának semmi keresnivalója a tantermekben, semmi keresnivalója a gyermekek fogalmazásfüzeteiben, s a politikának semmi keresnivalója a tudományban, má rpedig szomorúan kell jeleznem, hogy ma ott van, mi meg ki fogjuk onnan vinni. A kormány elkötelezett híve a magyar anyanyelv és az irodalom ápolásának, a magyar történelem kutatásának és művelésének, és kiáll az intézményrendszeri fejlesztése mellett hatá rainkon innen és határainkon túl. Összegezve én mégsem ebben látom csak a politikai bátorságot, hanem abban, hogy szakítva a korábbi időszakkal, nem mondjuk minden korábbira azt, hogy csak azért sem, hogy csak az a jó, és csakis az a jó, amit mi gondolunk, és minden más elvetendő. Én örömmel állok ki minden folytatásra érdemes jó dolog mellett, így kijelentem, hogy folytatni fogjuk és megerősítjük a diákhitelt, mert nem lehet négyévenként csak azért is, csak azért se játékot űzni az országgal, az emberekkel , főként olyan területen nem, mint az oktatás. Tisztelt Ház! Ez az oktatási program szociáldemokrata alapon áll, hűen tükrözi a liberális értékeket, és számos kapcsolódási pontot nyújt a szó legnemesebb értelmében vett középjobbkonzervatív gondolkodásmódn ak. De ami még ennél is fontosabb: őszintén gondolom, hogy Magyarországnak jó. Arra kérem önöket tehát, hogy ennek alapján döntsenek róla! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Deutsch Tamás úr, a Fidesz képviselője; őt Molnár Gyula úr, az MSZP képviselője követi. DR. DEUTSCH TAMÁS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az alkotmány és a Házszabály rendelkezései alapján hétfőn egy sajátos természetű döntést hoz majd a magya r parlament. Sajátos természetű döntést, mert hétfőn a határozathozatalkor egyszerre dönt a Magyar Köztársaság Országgyűlése a