Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 4 (250. szám) - Határozathozatal a XXX. Olimpiai Játékok és a XIV. Paralimpiai Játékok 2012-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátásáról - A Magyar Nemzeti Bank 1998., 1999. és 2000. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámolók elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TARDOS MÁRTON (SZDSZ):
74 hogy versenyképesek legyünk a belföldi piacon, versenyképesek legyünk exportban, hogy a vállalataink zöme sikeres legyen. Ha megnéz zük, ki az, aki beruház, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a magyar etnikum kezében lévő tőkeállomány, és nemcsak a kis- és középvállalati, hanem a közép- és nagyvállalati tőkeállomány is, nagyon keveset ruház be; hogy jelentős azoknak a vállalatoknak a szám a, ahol az amortizációt sem éri el a beruházások színvonala, holott vállalati rekonstrukcióra lenne szükség ahhoz, hogy a vállalat sikeressé váljon. Ez nagy baj, és ezen a politikának segíteni kell. A kérdés az - és ebben az értelemben azokkal a gondolatok kal, amelyeket a Széchenyitervben megfogalmaznak, teljesen egyetértek , a Széchenyiterv ténylegesen elérie, hogy ez a magyar tőke rekonstruálja magát és alkalmazkodjon a jelenleg érvényes fizetőképes kereslethez. Úgy ítélem meg, hogy ez elsősorban az a dók csökkentésében, a beruházó vállalatok kedvezményes ellátásában szükséges, és ilyen vonatkozásban még azzal is egyetértek, hogy azt a '90ben talán elkerülhetetlen dolgot kell alapjában véve megváltoztatni, hogy a multinacionális nagyberuházók különlege s kedvezményt kaptak, de a magyar tőkeberuházás nem volt ösztönözve, és itt lényeges változtatásra van szükség. Még egy gondolatot szeretnék mondani az árfolyampolitikáról, ami ennek a monetáris politikának lényeges része. Ha igazam volt abban, hogy az ad ósság leépítése és a fogyasztás lehetőségekkel való összekapcsolása fontos, akkor nem kell szégyellnünk azt, hogy a kilencvenes évek közepén itt olyan árfolyampolitika volt, ami ennek az egyensúlynak a létrehozását elősegítette, és ennek bizony - és ez eg yáltalában nem örömteli, hanem szomorú, de elkerülhetetlen volt - társadalmi rétegek, sőt az egész társadalom átmenetileg a kárát látta. A kár azonban nem azt jelenti, hogy nem egy nagyobb kár elkerülését jelentette az a veszteség, amit a lakosság ebben az időszakban megélt. Én úgy ítélem meg, hogy ha fizetésképtelenné vált volna Magyarország, és az adósságállomány rulírozására azok a lehetőségek sem álltak volna fenn, amelyek '95ben veszélyeztetve voltak, de megmaradtak, akkor sokkal nagyobb visszaesés le tt volna az életszínvonalban. Tehát ennek is van pozitív hatása. (19.40) Egyetértek avval, amit Horváth úr mondott az előbb, hogy minden restrikció visszaszorítja a fizetőképes keresletet, és így zavarja a növekedést, de az adott esetben, amikor az ország fizetőképessége veszélyben van, akkor az ilyen nehézséget átmenetileg elkerülhetetlennek tartom. Az utolsó kérdés, amit föl szeretnék vetni, hogy egyetértek a Nemzeti Bank új törvényének azon gondolatával, hogy független Nemzeti Bankra van szükség. De nem vagyok meggyőződve róla, hogy az a gyakorlat, amit itt kialakítunk és ami részleteiben ennek a törvényében szerepel, ténylegesen a függetlenséget növelte volna. Olyan független Nemzeti Bankra van szükségünk, amely a monetáris és fiskális politika szükséges ellentmondásait kezelni tudja, és ehhez arra van szükség, hogy a kormánytól független Nemzeti Bank legyen. Ez egy politikai kérdés, amit nem véletlen, hogy így oldanak meg az úgynevezett nyugati országok. Nem a függetlenség kimondása, hanem a függetlenség intézményes megteremtése a fontos, és az intézményes megteremtéssel baj van. Az utolsó probléma - elnézést, ha túlbeszélem az időt - az, hogy egyetértek avval a Lezsák úr által tett javaslattal, hogy az MNB beszámolóját ne háromévenként tartsuk meg, hanem évente vitassa meg a parlament, és semmiképpen nem úgy, hogy elnökváltás után az előző elnök tevékenységét az új elnök időszakában terjesztik be a parlament elé. Surányi urat egy nagyon tehetséges és a nemzetközi bankvilág által nagyon elismert embernek t artom ma is, és tartja világ. Úgy ítélem meg, hogy a neki járó tiszteletet a parlament nem adta meg, és hiányolom, hogy ez nem történt meg, és még ma is avval foglalkozunk, hogy a bécsi bankkal milyen ügyetlenségek történtek. Hiszen elfelejtjük ugyanakkor, hogy a bécsi bank problémái alapjában véve Surányi úrnak is örökölt problémái voltak, és az a védekezési argumentáció, amit előad, hogy nem kezelhette ezt kritikusan egyik napról a másikra, mert az a magyar bizonytalan fizetőképesség további romlását ered ményezte volna (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)... - hogy ez nem egy lényeges érv.
