Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 26 (252. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - MÁDL FERENC köztársasági elnök:
292 Schalkhammer Antal 1994 óta két ciklusban volt országgyűlési képviselő. Az MSZP frakciójának a tagja, a Bány a- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke. 1993ban a Bánya- és Energetikai Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének európai alelnöke lett, és szintén 1993 óta volt tagja az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete állandó szénbizottságán ak is. Az elmúlt nyolc évben a gazdasági és az ügyrendi bizottság tagjaként vett részt az Országgyűlés munkájában. Az elhunyt képviselőket az Országgyűlés saját halottjának tekinti. Kérem önöket, hogy néma felállással adózzunk emléküknek. (A teremben lévők felállva adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Mádl Ferenc köztársasági elnök úr arról tájékoztatott, hogy a napirendet megelőzően fel kív án szólalni az Országgyűlésben. A házbizottság korábbi állásfoglalása alapján a köztársasági elnök napirenden kívüli felszólalása esetén annak rendjéről a házbizottság esetenként dönt. A köztársasági elnök úr leveléről tájékoztattam a házbizottság tagjait és kezdeményeztem, hogy a felszólalásra a miniszterelnöki napirend előtti felszólalás rendjének megfelelően kerüljön sor. A frakcióvezetők ezzel kivétel nélkül egyetértettek. Így tehát a köztársasági elnök úr felszólalását követően, amennyiben annak időtar tama nem haladja meg a 20 percet, a frakciók 55 perces, amennyiben a 20 percet meghaladja, 88 perces időtartamban szólalhatnak fel; a köztársasági elnök urat pedig viszontválasz illeti meg. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Mádl Ferenc köztársasági e lnök úrnak. MÁDL FERENC köztársasági elnök : (Elfoglalja helyét a pulpituson. - Taps a kormánypártok soraiban.) Házelnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy a közelgő választások alkalmát felhasználva néhány szót szólj ak az Országgyűlés színe előtt újkori demokráciánk történelmet formáló első tizenkét évéről. A három országgyűlést átívelő időszak mostani, feltehetően utolsó plenáris ülésén talán illő, hogy a köztársasági elnök szóljon arról, hogyan látja erőfeszítéseink et, azok mire vezettek, s talán arról is, merre lesz jó menni a következőkben. Meg aztán alkotmányos kötelességem is - miként tettem is például az elmúlt napokban hatpárti egyeztetések során és sok más formában , hogy az ország fontos dolgaiban segítsem a harmónia megerősödését. Hölgyeim és Uraim! Úgy vélem, nem felesleges felidézni a rendszerváltozást követő évtizedben kialakult bonyolult, globalizálódó világ hatásait nemzetünk sorsának alakulására. Visszatekintésem természetesen éppen e különböző tényező k bonyolultsága folytán csak egy rögzített pillanatfelvétel lesz. Tisztelt Ház! Az 198990es évek euforikus hangulatára még nehéz árnyékot vetettek az itt állomásozó szovjet hadosztályok, hamar szembe kellett nézni a mélyülő gazdasági válsággal is, üres v olt az államkassza, nyomasztóan nagy volt az államadósság, a belső adósság, szűkössé váltak belső és külső erőforrásaink. A középkeleteurópai népek - így Magyarország is - csak rövid pillanatokig voltak a nyugati országok segítő figyelmének központjában. (10.10) A világban végbemenő gazdasági, katonai konfliktusok erősen megosztották a figyelmet. Csak utalnék az oroszországi átalakulás és puccs folyamataira; az elmúlt évtized elején kirobbant Öbölválságra, Öbölháborúra; a soksok évig tartó és országok, nemzetek katasztrófáját is okozó balkáni háborúra; a gazdasági recesszióra és a nemzetközi terrorizmus múlt év szeptember 11én