Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 5 (251. szám) - Dr. Kis Zoltán (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez -" Kinek jó a Bábolna Rt. tönkretétele?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ):
212 De képviselő úr, hadd tegyem hozzá azt, hogy a minimálbérnek más a szerepe, mint az egyes ágazati bérszorzóknak, az egyes ágazati bértábláknak. Ahogyan jelentős intézkedésnek gondolom Magyarországon a minimálbér jel entős megemelését, ugyanilyen jelentős és szimbolikus gesztusnak gondolom a különböző ágazatokban az életpályamodellek kidolgozást, ahogy ez megtörtént a köztisztviselők esetében, megtörtént a rendvédelmi szervek esetében, képviselő úr, megtörtént a felsőo ktatásban és a tudományos kutatásban, és jelenleg folyik ennek az életpályaprogramnak a kidolgozása a közoktatásban, és folyik ennek az életpályaprogramnak a kidolgozása az egészségügyben is. (15.30) Képviselő úr, 2003tól önálló ágazati bértáblák lesznek Magyarországon, amelyeknek semmi köze a minimálbérhez. Természetesen össze lehet hasonlítani vele, hiszen két számot mindig el lehet osztani vagy ki lehet vonni őket egymásból, azt azonban, hogy 1994 és 1998 között 16 százalékkal csökkent a pedagógusok reá lbére (Az elnök jelzi az idő leteltét.) , 1998 és 2002 között pedig 30 százalékkal nőtt (Az elnök jelzi az idő leteltét.) , önnek is illik tudomásul venni. Kérem a tisztelt Házat a válaszom elfogadására. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae a választ. ZATYKÓ JÁNOS (MSZP) : Kedves Miniszter Úr! Kérem önt, illetve a kormányt, hogy kezdjenek, kezdjünk foglalkozni a minimálbér okozta problémákkal, mert szorít az idő - persze e lsősorban önöket. Mert - hogy a nagyon sikeres és ennek ellenére nagyon bölcs Abraham Lincoln elnököt idézzem - egy embert lehet hosszú időn át orránál fogva vezetni, és minden embert bolonddá lehet tenni egy rövid időre, ám minden embert örökké bolondnak nézni, azt nem lehet - még önnek, még a nagyon polgári kormánynak sem. A válaszát sem én, sem a 360 ezer közalkalmazott, elfogadni nem tudjuk. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő úr nem fogadta el a mi niszter úr válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 150 igen, 78 nem, 9 tartózkodás mellett elfogadta a választ. Dr. Kis Zoltán (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidék fejlesztési miniszterhez " Kinek jó a Bábolna Rt. tönkretétele?" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Kis Zoltán, az SZDSZ képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez: "Kinek jó a Bábolna Rt. tönkretétele?" címmel. A képviselő urat illeti a szó. DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Január 29én jött a hír, hogy a kormány döntést hozott, mely szerint a Magyar Fejlesztési Bankhoz 2,5 milliá rd forintos névértéken térítésmentesen a Bábolna Rt.t átadja az eddigi kezelőtől, az állami privatizációs vagyonkezelő társaságtól. Voltak, akiket meglepett ez a hír, annál is inkább, mert ebben a Házban a miniszterelnök úr az elmúlt évben még kifejezette n cáfolta, hogy a Bábolna szerepelne azon 12 állami tulajdonú