Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 5 (251. szám) - Zatykó János (MSZP) - az oktatási miniszterhez - "Szorít az idő" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ZATYKÓ JÁNOS (MSZP):
210 matricával működtetett autópályához. Ez egyben jelenti azt is, hogy a továbbépítés lehetőségét is megkapjuk. Köszönöm a figyelmét. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megké rdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae a miniszter válaszát. KISS ANDOR (MIÉP) : Köszönöm a válaszát, tisztelt miniszter úr. Örülök, hogy abban a rendelkezésére álló négy percben folytatni tudta azt, amit nekem csak három percben volt módom. Azt viszont sajnálattal kell megállapítanom, hogy négy év erre kevés volt, és nem hiszem, hogy ez az állampolgárokat megnyugtatja. Az állampolgárok elfogadták azt, hogy az autópályahasználatért díjat kell fizetni. Szerintem az M1esért, M3asért senki nem so kallja az évi huszonegynéhány ezer forintos matricadíjat, de azt elfogadhatatlannak tartjuk továbbra is, hogy egyetlenegy rövid autópályaszakaszon viszont - ahogy ön mondta pontos statisztika alapján - ennek 1520szorosa legyen. Egyes szakértői véleménye k szerint vannak törvénysértő részei ennek a koncessziós szerződésnek. Ha valóban vannak, akkor azt nem értem, hogy miért nem sikerült ezt megtámadni az elmúlt négy év folyamán. Válaszát azért nem fogadom el, mert sajnos négy év nem volt elegendő érdemi lé pést tenni, és remélhetőleg ez a nem érdemi lépése próbálja ösztökélni a kormányt. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 132 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta a miniszter válaszát. Zatykó János (MSZP) - az oktatási miniszterhez - "Szorít az idő" címmel EL NÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Lezsák Sándor képviselő úr nem kívánja elmondani interpellációját; így Zatykó János úr, az MSZP képviselője következik: "Szorít az idő" címmel. A képviselő urat illeti a szó. ZATYKÓ JÁNOS (MSZP) : Tisztelt Miniszter Úr! A 2002. évi városi költségvetés elfogadását megelőző közmeghallgatáson feldúlt közalkalmazottak képviseletében szólalt fel egy műszaki ügyintéző, és petíciót nyújtott át 163 aláírással. A komáromi közalkalmazottak azt kezdeményezik e bben a súlyos feliratban, hogy az önkormányzat foglalkozzon az oktatásban dolgozó technikai közalkalmazottak illetményrendszerével, érje el, hogy a közalkalmazottak illetményei igazodjanak a minimálbérekhez, az iskolai végzettséggel és beosztással arányos jövedelemhez való jog érvényesüljön. Ez a követelés jogos, a kormány ugyanis már a kétéves költségvetés beterjesztése előtt tudta, figyelmeztetéseket kapott, hogy az új minimálbér bevezetése megszünteti az eddig is igen kevés előmenetelt nyújtó közalkalmaz otti bértáblát, és igen nagy bérfeszültséget kelt. Január 1jétől 551 ezer közalkalmazottból mintegy 360 ezren minimálbért kaptak, mindössze azért, mert a polgári kormány elmulasztotta a közalkalmazotti bértábla átalakítását a hatályos minimálbérnek