Országgyűlési napló - 2002. évi tavaszi ülésszak
2002. február 4 (250. szám) - A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról szóló jelentés, valamint a jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határo... - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - JUHÁSZ GÁBOR (MSZP):
102 Az Ifjúsági és Sportminisztérium, va lamint az Oktatási Minisztérium közös pályázatokat is működtetett. Ezek a pályázatok támogatják az iskolák és a szakmai szervezetek - a prevenciószolgáltatókra gondolok - közötti együttműködést. Céljuk, hogy az iskolában, első lépcsőben a középiskolákban 1 80 ezer diák részvételével, korszerű szakmai megfontolásokat tükröző, interaktív oktatási technikákkal dolgozó programok jelenjenek meg, továbbá hogy sor kerüljön a pedagógusok és a szülők tájékoztatására is. A támogatás keretei között az érintett iskolák kidolgozzák drogprevenciós hangsúlyú egészségfejlesztési stratégiájukat is. A pályázat megvalósítása során egyöntetű kritériumok mentén kerül sor az előzetes tájékozódásra, melyek eredményeképpen nagy mennyiségű, az adott intézményekre jellemző, az előford ulási gyakoriságot hitelesen tükröző adatok birtokába juthatunk. Ugyancsak meghirdetésre kerültek az általános iskolákat megcélzó pályázatok, szintén az ISM és az Oktatási Minisztérium szakmai felügyelete melletti pályázati lehetőségek sora. Itt a felhaszn álható pénzösszeg 205 millió forint volt. Ez a nagyságrend az általános iskolák jelentős része számára lehetővé teszi a 6., 8. évfolyamok vonatkozásában, hogy a középiskolákhoz hasonlóan korszerű prevenciós tevékenységet indítsanak útjára a szeptemberben i nduló tanév során. A pályázat - hasonlóan a középiskolák körében megvalósultakhoz - igényli a prevenciós szervezetek részvételét, valamint itt is sor kerül eredmény- és folyamatértékelésre. A felsőoktatási program keretében egyrészt felsőoktatási tanácsadó k képzésére kerül sor, ez 150 főt és 10 millió forintot jelent; másrészt ebben az évben beinduló program keretében életvezetési ambulanciákat létesítenek a nagy befogadóképességű egyetemi campusokon. (22.10) Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Asszon y! Amint az előbb általam elmondottakból is nyilvánvaló, az Ifjúsági és Sportminisztérium, valamint az Oktatási Minisztérium más minisztériumokkal közösen tett és itt tényszámokkal is bizonyított erőfeszítései és más egyéb, a kábítószerprobléma visszaszor ítására tett társadalmi és egyéb lépések hatékonyságát bizonyítja, hogy az illegális drogok kipróbálásának növekedése országosan lelassult, sőt Budapesten meg is állt. Úgy gondolom, úgy érzem, hogy ha nem is sikerült mindenben a maximális lehetőségeket kih asználnunk, teljes eredményt elérnünk, az előbb elmondottak azt bizonyítják, hogy az elmúlt hosszú években mindnyájunk számára fájdalmasan mély mozdulatlanság után előrelépést jelentettek a drogmegelőzés, a drogprobléma megoldása terén. Köszönöm, hogy megh allgattak. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Juhász Gábor képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. JUHÁSZ GÁBOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök as szony. Csak mert megszólíttattam, azért gondoltam, hogy hozzászólok. Részint Koncz Ferenc képviselőtársamnak elmondanám azt a jó hírt, hogy kitűnően érzem magam, a kedélyállapotom is abszolút rendben van, és úgy gondolom, hogy ha átnéz erre a reményteljes, derült arcra, ami az enyém, akkor ön is nyomban láthatja, hogy ez így van. Önmagában ezért nem kértem volna szót, hiszen ez látszik a túlpartról is. Azért viszont igen, mert azt említette, hogy itt a nagy, döbbenetes, mélységes csendesség után a polgári k ormány föltámasztotta ezt az ügyet. Azért a tárgyszerűség okán szeretném elmondani, hogy 1986tól folytak kutatások ebben a tárgykörben, és az első mérföldkő nem a polgári kormány alatt volt, a mostani alatt, még csak nem is a szociálistaliberális kormány zás alatt, hanem bizony az MDFkormányzás alatt. Hiszen a büntető törvénykönyv módosítása e tárgyban akkor következett be. Természetesen utána '97ben lett az az eseti bizottság, ameddig az önök emlékezete is elér valamilyen módon. De ami végett elmondom, az az, hogy itt ül Lezsák Sándor képviselőtársam. Amire szeretném felhívni az ön figyelmét, ők már akkor rájöttek, hogy a büntető törvénykönyvet úgy kell módosítani, hogy világos legyen: a társadalomban nagyobb érdek fűződik a gyógyuláshoz, mint a büntetés hez.