Országgyűlési napló - 2001. évi téli rendkívüli ülésszak
2001. december 18 (249. szám) - A XXX. Olimpiai Játékok és a XIV. Paralimpiai Játékok 2012-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP):
130 Azt hiszem, az a történelmi lehetőség, amely előtt most állunk, hiszen KözépEurópa országai, a volt szocialista országok közül elsőként és a legjobb lehetőséggel pályázunk az olimpia megrendezésére, ez a gazdasági lehetőségeken túl jelentős, újabb politikai s iker is Magyarország számára. Azt gondolom, hogy az olimpia megrendezésével Magyarország újra bizonyíthatja azt a képességét, amely eddig is a hozzá hasonló adottságokkal rendelkező vagy nála még esetleg jobb adottságokkal rendelkező országokhoz képest is jobb eredmények elérésére predesztinálta, és amelynek köszönhetően sikerült az elmúlt öt évtized hátrányait leküzdve az Európai Unió kapujába kerülnünk, sikerül újra elérnünk azt a pozíciót, amelyet a második világháború előtt elértünk a gazdasági teljesít őképesség tekintetében. Tehát azt gondolom, és a FideszMagyar Polgári Párt frakciója idegenforgalmi munkacsoportjának nevében is mondhatom, nagy örömmel fogadjuk a XXX. Olimpiai Játékok, valamint a XIV. Paralimpiai Játékok 2012es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándékot. Feltétlenül támogatjuk a rendezést megcélzó országgyűlési határozati javaslat elfogadását. Azt gondoljuk, hogy azok a magyar sportolók, akik az elmúlt évszázadban letették névjegyüket az olimpiai játékokon, azok a reménysége k, akik ma még csak a jövő tehetségei, és minden magyar polgár megérdemli azt, hogy átélhesse azt az eufóriát és azt a sikerélményt, amelyet egy ilyen nagyszabású, a világ legjelentősebb sporteseményének megrendezése jelent. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Csabai Lászlóné, az MSZP képviselő asszonya. CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Én magam sportot szerető és sportot támogató ember vagyok, és az a város, ahol élek, erőn felül vállal a sport támogatásáért és a sport létéért anyagi áldozatokat, néha a lakosság ellenében is. Azt ugyan nem érzem az utóbbi időben, hogy ezt bárki is észrevenné, és ehhez arányos támogatást kapna a város. Azt sem érzem, hogy ebbe n az országban sokszor kellő átgondoltsággal születnének sporttal kapcsolatos döntések. Csak egy példát szeretnék mondani: nem olyan régen olvastam az újságban, hogy Debrecen új sportcsarnokot fog kapni a torna Európabajnokság idejére, miközben ma az orsz ág legnagyobb sportcsarnoka Nyíregyházán van, és nem sok pénzből alkalmassá lehetne tenni ezt a sportcsarnokot ennek a sporteseménynek a megrendezésére. A város neve fel sem merült ebben a kérdésben, meg sem kérdezték, hogy esetleg nem kívánnae ebben a do logban részt venni. Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy eléggé ötletszerűek ebben a témakörben a kormány döntései. Ennek ellenére én szívem szerint és érzéseim szerint szeretném támogatni az olimpián való részvételünket, az olimpia megrendezését M agyarországon. Szívem szerint szeretném támogatni, mert örülök annak, ha az országnak sikere van, örülök annak, ha az ország fejlődik, és örülök annak, ha van egy olyan közös cél, amellyel a lakosság összefogását lehet megteremteni. De kételyeim, kéréseim és kérdéseim vannak. Kételyeim abban, hogy vajon az az országrész, ahol én élek, KeletMagyarország, amely az elmúlt három évben bár önmagához képest fejlődött, de az ország más részeihez képest igen jelentős részben továbbra is lemaradt és a lemaradása cs ak fokozódott, vajon mennyit fog profitálni ebből a fejlesztési programból. Vajon a lemaradása tovább növekszike, vagy egyáltalán milyen szerepet kap az olimpia megrendezésében? Vajon az a lakossági réteg, amelyik ma időközönként teljesen kilátástalan hel yzetben van, mondjuk, a 20 százalékos munkanélküliségben, a szegénységben, mit fog profitálni ebből a dologból, és hogyan tudjuk az ő felemelkedését megvalósítani? (19.10) Tehát miközben én támogatni szeretném és támogatni fogom Magyarország olimpiai rende zési jogának megpályázását és megszerzését, én azt szeretném látni, hogy KeletMagyarországnak ebben