Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 7 (237. szám) - A terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
2380 A költségvetési bizottságnak is van eg y módosító javaslata, amelyre szeretném felhívni a figyelmet. Nem akarok mellette érvelni, csak az egész helyzet komikumát világosan mutatja. A költségvetési bizottság a kormány támogatásával azt indítványozza, hogy ez a törvény a kihirdetését követő 15. n apon lépjen hatályba. Ez helyes, ezt én is támogatom. Node, tisztelt kormánypárti képviselők, mire volt jó ez az egész balhé, amit most itt űztek velünk? Mindenképpen tegnap meg kellett volna lennie a szavazásnak, mert az eredeti törvényjavaslat úgy szólt, hogy kihirdetése napján lép életbe. Tehát önöknek az volt a céljuk, hogy minél előbb, lehetőleg már tegnap lépjen hatályba a törvény. Önök már tegnapelőtt vagy egy héttel korábban benyújtattak a költségvetési bizottsággal egy olyan javaslatot, hogy ennek a törvénynek nem kell hatályba lépnie a kihirdetése napján, hanem elég a kihirdetését követő 15. napon - és ezt támogatja a kormány. Ez a módosító javaslat mutatja, hogy mennyire álságos a kormány. Eljátssza azt, hogy nemzetközi szerződések alapjá n mindenképpen szükséges, hogy a tegnapi nap során szavazás legyen a törvényről, miközben ő maga sem gondolja azt, hogy hatályba akarja léptetni ezt a törvényt úgy, ahogy azt eredetileg gondolta, amely gondolattal egyébként végigérvelte és végigházalta a t elevíziót, a sajtót és mindent, hogy a szocialisták nem támogatják a sürgős tárgyalását ennek a törvénynek (Font Sándor: Úgy van, ez igaz!), és nem akarják a terrortámadásokkal kapcsolatos fellépést. (Font Sándor: Ez igaz!) Messze nem igaz, itt is lehullot t az álarc a kormányról, egészen más volt a szándéka! Csak azért rakta be a törvényjavaslatba azt, hogy a kihirdetése napján lépjen hatályba, hogy el tudja terelni a figyelmet a társadalom más problémáiról. Egészen más mezőbe próbálta helyezni ezt a törvén yjavaslatot, de ezzel a költségvetési bizottsági módosító javaslattal lehullt a lepel, világossá vált a kormány szándéka: az országjelentés összeállítása előtt ő maga sem akarta ezt a törvényt hatályba léptetni. Erről szól a történet és ezért nagyon képlet es az ajánlás 29. pontjában megfogalmazott módosító javaslat. Elnök asszony, köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Braun Márton képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoport jából. Képviselő úr! DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Keller képviselőtársunk példátlan esetről beszélt a költségvetési bizottság eljárása kapcsán. Szerintünk is példátlan eset volt. A kormánypártok példátlannak tartják, hogy az e lnök úr kormányálláspont ismerete nélkül összehívta a bizottságot. Nyilvánvalóan ő maga nem jelent meg. Azt hiszem, az egész eljárás arra volt csak jó, hogy egy újabb botrányt tudjanak okozni (Tállai András: Mikor ült össze, azt mondjad!) , ki tudjanak vonu lni, és sajtóhírként szerepeljen a különböző médiákban. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van!) Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Ugye, ez nem törli a normál hozzászólásomat? (Az elnök nemet int.) Braun képviselő úr, én meg vagyok döbbenve! Ön azt mondja, hogy nem volt. Ezért vissza fogok térni ma jd ahhoz a módosító javaslathoz, amellyel Keller László befejezte. A gazdasági bizottság tegnap délelőtt ült össze, és még tegnap délelőtt sem volt kormányálláspont a támogatásról, hanem csak a pénzügyi tárca szakmai véleményét tudták közvetíteni. Pont inn en fakad a gond, amiből jön ez az egész árnyékbokszolás, hogy a miniszterelnök úr lehetőséget kap a rádióban és elmondhatja, hogy az obstrukció milyen helyzetbe hozza az országot, az országjelentésnél milyen kockázat van, de egy