Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 27 (227. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A földtulajdon és a földhasználat kérdései" címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - TÓTH ANDRÁS (Fidesz):
962 később esetleg törvényben előírt feltételek fennállnak vagy sem, mert ez nem tehető az ő kötelességévé. A végeredmény: a magyar termőföld mégiscsak külföldi kézbe kerül, a vevő j ogait pedig nemzetközi egyezmény védi. A tulajdonszerzés egyébként hazánkban alapvető emberi joga minden állampolgárnak, ennek korlátozása különböző feltételekkel egyes csoportokra vonatkozóan érdekes alkotmányjogi kérdést vet fel, ha a 70/B. §t vesszük a lapul. Vajon hogyan fog illeni a diszkriminációt tiltó passzus előírásaihoz az alapvető jog korlátozása, öt év gazdálkodáshoz, meghatározott iskolai végzettséghez kötése, hiszen a hivatkozott szakasz tiltja a foglalkozás szerinti megkülönböztetést a jogok gyakorlására hivatkozva? Az esetleges alkotmánymódosítás sem oldja meg a kérdést az előbb említett, Magyarországon törvényként kihirdetett római egyezmény miatt - ezt csapdahelyzetként is értékelhetjük. Hogyan lehet megpróbálni közös nevezőre hozni az alko tmányos és birtokpolitikai kérdéseket? A megoldás az lehet, hogy a nemzeti földalap olyan áron is vásárolja meg a földeket, mely áron a külföldi vevőnek sem éri meg megvenni azt. A nemzeti földalap a tulajdonába került földek fölött már tulajdonosi jogokka l rendelkezik, tehát szabadon meghatározhatja, hogy kinek milyen feltételekkel adja el vagy adja használatba. Ezeket a feltételeket országgyűlési határozatban kell megállapítani, és ezzel kötelezővé tehető. Ilyen feltételnek kell lennie a külföldi tulajdon os részére való elidegenítés megtiltása, mely már nem sérti az Európai Unióval történt megegyezést sem, mert a törvények szerint vehetne, csak nem lesz egyetlenegy tulajdonos sem, akitől földet tud venni. Ebben a formában nyílhat mód a megfelelő birtokmére tek lassan történő kialakítására, a differenciált eladási árak alkalmazására, az eladás előtti kötelező bérleti időszak hosszának megállapítására, abból a célból, hogy ellenőrizhesse az állam mint tulajdonos, hogy valóban alkalmase a leendő tulajdonos a g azdálkodásra. (12.40) A családi gazdaságok birtokmérete pedig olyan kell hogy legyen, ami biztosítja egy többgyermekes család megélhetését, beleértve a gyermekek iskoláztatását is, tehát a nyereségviszonyok is európaiak kell hogy legyenek. Csak akkor tud v iszont egy család megélni az európai méretek szerinti gazdaságból, ha az állam él a piacellenőrzési lehetőségeivel, és minél előbb minden eszközzel rendet teremt az agrárpiacon. A birtokrendezés önmagában nem ér semmit, ha a megtermelt áru értékét a karte llbe tömörült felvásárlók olyan mértékben lefölözik, hogy a gazdának a termés önköltsége sem marad meg, mivel a jelenlegi garantált árban az önköltséghez képest 30 százalékos vesztesége jelentkezik. A 3050 hektáron jól gazdálkodó gazdák is jelenleg soroza tosan mennek tönkre, pedig a gazdának bérelt föld művelése esetén is emberi módon kellene életlehetőséget biztosítani. Mindenekelőtt a betakarítások előtti tőzsdemanipulációt kellene állami felvásárlásokkal megszüntetni. Összefoglalva: mi is járható útnak tartjuk a nemzeti földalapon keresztül történő felvásárlások segítségével a külföldi földspekulánsok földtulajdonhoz jutásának a megakadályozását, a minél több és ideális méretű, megélhetést biztosító családi gazdaság kialakítását, valamint a gazdák manipu lált piaci eszközökkel jelenleg folyó kifosztásának megszüntetését (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , és azzal is tisztában vagyunk, hogy csakis ilyen intézkedések vezethetik ki a mezőgazdaságot a jelenlegi csődhelyzetből. Köszön öm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom önöket, hogy a MIÉP képviselőcsoportjának a rendelkezésre álló ideje lejárt. Tóth András képviselő úr következik, a Fidesz képviselőcsoportjábó l; és őt követi majd Szanyi Tibor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt frakciójából. Öné a szó, képviselő úr. TÓTH ANDRÁS (Fidesz) :