Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 27 (227. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A földtulajdon és a földhasználat kérdései" címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
957 érdektelenné a külföldi vásárlást, és hogyan akadályozzuk meg, hogy mégse lehessen, e lvileg ugyan lehetőség szerint igen, de gazdasági működési környezetben szinte lehetetlen legyen neki Magyarországon működni. Nem lehet mindent kizárni, de én úgy gondolom, Medgyasszay László képviselőtársam földtörvénytervezetében egyértelműen megfogalmaz ódtak - és továbbra is kitartunk ezek mellett a kérdéseink mellett , hogyan lehet megvédeni a magyar termőföldet. Mert, mint említettem, ez a kérdés nem közgazdasági kérdés, ez ennél sokkalta több, sokkalta bonyolultabb kérdés, ezért különleges bánásmódot és eszköztárat igényel. Én úgy gondolom, ez az eszköztár a kezünkben van. Kizárólag rajtunk múlik, hogy ebből az eszköztárból mit, milyen hatékonysággal merünk megragadni. A Magyar Demokrata Fórum azok partnere szeretne lenni, akik ezt az eszköztárat telj es szélességében merik majd alkalmazni annak érdekében, hogy a termőföld döntő többsége magyar tulajdon legyen, mert mint mondtam, a termőföld összessége nem más, mint a magyar haza. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELN ÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Bauer Tamás képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából; őt követi majd Boros Imre miniszter úr, aki a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja részéről kíván szólni. Képviselő urat tájékoztatom, hogy 11 perc 9 másodperc áll az ön rendelkezésére hozzászólásra. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! 1997. szeptember 16án erről a helyről a Fid esz akkori elnöke azt mondta: "A kormány előterjesztése lehetővé teszi külföldiek földtulajdonszerzését Magyarországon, az ellenzék álláspontja pedig ezt kizárja, ezért van közöttünk vita. Ezért mondjuk mi azt, hogy mind a közvetlen, mind a közvetett tulaj donszerzést ez ügyben meg kell akadályozni." - mondta Orbán Viktor '97. szeptember 16án, annak a népszavazási kampánynak a kezdetén. Magyarázatként elmondta: "Miért nem elegendőek azok a korlátozások, amelyekkel a kormány, tegyük föl, jóhiszeműen megpróbá lja a külföldieket kirekeszteni a földtulajdonszerzésből? Milyen feltételeket is javasol a kormány? Egy olyan korlát van, amit érdemes megvizsgálnunk, ez pedig úgy hangzik, hogy öt éve mezőgazdasági tevékenységet kell folytatnia. Szeretném önöknek elmondan i, hogy ez a feltétel is könnyen teljesíthető." Mit mondott 2001. június 19én itt, a magyar parlamentben már mint miniszterelnök ugyanez az Orbán Viktor? Azt mondta a brüsszeli megállapodásról: "A termőföldvásárlás esetében azt tudom önöknek mondani, hogy sikerült olyan megoldást elérnünk, amely kizárja a spekulációs célú földvásárlást Magyarországon." Azt mondja: "Olyan megoldást, hogy legalább három éve az illetőnek itt kelljen élni és dolgozni a magyar mezőgazdaságban." Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hi szem, valamennyiünk számára világos, hogy a '97. szeptemberi álláspont, amit Orbán Viktor ellenzéki pártvezetőként képviselt, és a 2001. június 19ei álláspont, amelyet Orbán Viktor miniszterelnökként képviselt, szöges ellentétben áll egymással. Vagy az eg yik igaz, vagy a másik. Vagy az egyik helyes, vagy a másik. Meg kell mondanom: szerintem egyik sem, mert az az álláspont, amit a Fidesz '97ben képviselt (Mádi László: Csak a Bauernek lehet igaza!) , és amivel megakadályozta egy népszavazási kezdeményezésse l, hogy végre tőke jöhessen a magyar mezőgazdaságba, az az álláspont megvédte a magyar mezőgazdaságot - mitől? A tőkétől, a korszerűsítéstől, a fellendüléstől. Ennek köszönhető, hogy az agrárválság az utóbbi négy évben is folytatódott. Az az álláspont pedi g, amit a Fideszkormány Brüsszelben képviselt 2001 nyarán, egy defenzív engedmény. Ahelyett, hogy a saját agrárpolitikánk keretében olyan megoldást keresnénk a földpiac fokozatos - hangsúlyozom: fokozatos - és szabályozott liberalizálására, ami a magyar m ezőgazdaságnak jó, olyan megoldást, ami az itt a mezőgazdaságban dolgozókat és gazdálkodókat