Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 26 (226. szám) - Az ülésnap megnyitása - A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP):
837 Bízom benne, hogy esetlegesen módosító javaslataikkal, ill etve azokkal a javaslatokkal, amelyekkel élni fognak, mindenképpen ennek a törvénynek a még jobbá tételén fognak munkálkodni, és ezáltal egy közös jó törvényt tudunk megalkotni. Ehhez kérem mindenkinek a támogatását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti p adsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Keller László úrnak, az MSZP képviselőjének. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most, hogy Dancsó képviselő urat meghallgattam - és a délelőtti vitár a is szeretnék visszautalni , az rajzolódik ki előttem, mintha a Fideszben a központi utasítás azt mondta volna, hogy járj el a következőképpen: adj az ellenzéki képviselő szájába olyat, amit egyébként nem mondott el, és második lépésként pedig kezdj el v itatkozni azzal, ami nem hangzott el ellenzéki képviselő részéről. Most délelőtt ezt már eljátszotta Arnóth képviselő úr; sajnálom, hogy most nincs itt, és nem tud reagálni arra, amit mondok. Most ugyanazt csinálta ön is, tisztelt képviselő úr, ugyanis Bau er képviselő úrnak a szájába adta, mintha ő azt mondta volna, hogy a nyugdíjasok mennyivel nehezebb helyzetbe kerülnek azzal, hogy a nyugdíj adómentessé válik. Nem mondott ilyet Bauer képviselő úr, én végighallgattam a beszédét, lehet, hogy ön nem is volt bent egyébként, amikor beszélt Bauer képviselő úr. Több dolgot mondott el a képviselő úr, pontosan ezt egyáltalán nem mondta, hanem ennek az ellenkezőjét mondta. Elmondta azt is - és ezt szeretném megerősíteni , hogy itt jelen pillanatban sem visel a nyug díj adót. Tehát lehet azt mondani, hogy a nyugdíj adómentes. Nem így van benne a törvényben, de lehet azt mondani, ahogy önök ezt most píárszövegként használják. Azt mondta Bauer képviselő úr, hogy az a lépés, amit önök meglépnek, az nem méltányos és nem i gazságos, és ezt én is szeretném megerősíteni, hiszen ha van 15 milliárd forintjuk arra, hogy a nyugdíjasok helyzetén változtassanak - ez egyébként az a 15 milliárd, amit tavaly év végén lekönyveltek költségvetési kiadásként, de a nyugdíjasok már bevételké nt nem tudták lekönyvelni, tehát ezt lehet annak a 15 milliárdnak tekinteni, csakhogy két évvel később kapják meg a nyugdíjasok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ... Elnök Úr! Akkor majd egy következő kétpercesben folytatom. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Kertész István úr, az MSZP képviselője. KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1998as kampány időszakában és a kormányprogramban a koalíció egyöntetűen az adó reform szükségességét hangsúlyozva, az elvonások nagymértékű mérséklésével, az adminisztráció csökkentésével operálva hitette el a választókkal, hogy készek és képesek a vállalkozók és a kisemberek gondjaival egyaránt törődni. Ezzel a minden jót megígérő a dóreform megvalósításával a koalíció úgy járt, mint az ügyetlen háziasszony a gyapjúpulóverrel: ahányszor csak hozzányúlt, egyre kisebb, egyre jelentéktelenebb lett. A kormány a most tárgyalt törvényjavaslatban 16, egymáshoz nem kötődő rendelkezés korrekci óját terjesztette elénk. Ezek közül technikai jellegűnek minősíthető az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeit teljesítő módosító halmaz, ezek esetében szerencsésebb lett volna, ha ezeket évente egyszer és ezzel a címmel összeszedetten terjesztette v olna a parlament elé. A módosító javaslatoknak másik része a korábbi időszakok rossz törvényeinek javítását tartalmazza. A harmadik rész az egyéb, a Kossuth rádióban elhangzó szerda reggeli ötleteket és ad hoc jelleggel összeszedett törvénymódosításokat ta rtalmazza.