Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 3 (220. szám) - Az Országgyűlés 2001. évi őszi rendes ülésszakának munkarendjéről történt név szerinti szavazás eredményének ismertetése - A magyar nyelvnek a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények közzététele során való használatáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP):
83 mindent elkövetni annak érdekében, hogy a lehető legmesszebb tartsuk ezeket a magyar közélet, a társadalmi élet egészétől? Az előterjesztés egyértelműen "a kecske is jóllakjon s a káposzta is megmaradjon" esetét hivatott szolgálni, a gazdasági és pénzügyi körök jóindulatának megtartását - ha egyál talán van ilyen , és a választópolgárok bizalmának megszerzését: lám, mi megvédünk titeket a multinacionális cégek és leágazásaik agresszív nyomulásának külső kellemetlen körülményeitől. Ennek érdekében egy sajátos kétnyelvűséget javasol az előterjesztő, legyen szó gazdasági reklámokról, üzletfeliratokról vagy akár közérdekű közlemények közzétételéről. Ez a javaslat az eddigi törvényhozási munka során a legékesebb bizonyítéka népi íróink, így Németh László látása igazságának: a magyar bennszülötté vált saj át hazájában. A kisebbségi sors valóságának ugyanis nem lehet egyértelműbb jele, mint az, hogy a Magyar Köztársaság kormánya védekezik akkor, amikor alapvető alkotmányos kötelezettségének kellene megfelelnie, s itt csak annyit mert kitűzni eleve megvalósít andó célként, hogy egy kis komfortérzetet biztosítson az istenadta népnek, ha már kénytelen az ő szavazataira szorulni a következő évben. Ne riadjon meg annyira a mi magyar polgárunk, ha szertenéz s nem leli honját a hazában, adjunk neki némi támpontot, ho gy merje hinni, ez az ő hazája is. Hiszen ismerjük a vitatott eredetű fideszes vagy talán éppen MSZPs píárjelmondatot: "Magyarország mindenkié". Hát úgy is néz ki, tehetjük hozzá mi, akik szentül hisszük, hogy Magyarország a magyaroké. Igen, mi nem szégy elljük kimondani, hogy ki akarjuk rekeszteni az ártalmas idegen hatásokat, többek között a nyelvhasználat területén is. Szerintünk ugyanis erre van valós társadalmi igény, és a javaslat fájdalomcsillapító injekcióként vagy éppen morfiumos kábításként tükrö zi legfeljebb mindezt, s nem azt, amit a magyar joggal elvár egy népének mindenestül felelős kormányzattól. Érthetetlen számunkra, hogy ilyenkor miért nem számítanak a jól bevált eurokonform megoldások, hogy csak a francia példát említsem, bár nemrégiben k ormánypárti képviselőtársam más példákat is felsorolt. Vagy talán amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek? A MIÉP eurokonform megoldást kíván s fog megvalósítani kormányra kerülését követően, egységes törvényi szabályozást, erőteljes szankcionálási feltételekkel, a magyar élet minden területére kiterjedő módon. Dsida Jenő szavaival: "Itt nincs alku, itt nincs semmi de". Ugyanakkor szükségesnek tartjuk leszögezni, hogy a MIÉP is tiszteletben tartja a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségeknek az alkotmány és a kisebbségi törvény által biztosított jogait, így az általunk megvalósítani kívánt leendő magyar nyelvtörvény is biztosítani fogja a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségeknek a hatályos szabályozás által garantált legszélesebb körű sza bad nyelvhasználatát. Ennek a nyelvtörvénynek a döntő célja kell hogy legyen a globális kultúrszennyáradat visszaszorítása, mert a nyelvvédelemnek az egész tömegtájékoztatásra, a kulturális és szellemi életre ki kell terjednie. Nincs még egy nép ugyanis Eu rópában, mely annyit vesztett volna a Bibó István által jellegzetesen keleteurópai jelenségként értékelt nyelvi háborúban, mint a magyar a XX. században. Azóta kiderült: nyelvi háborúk zajlanak Nyugaton is, bár tagadhatatlan, hogy messze jobb feltételek m ellett, mint a Kárpátokban. Egy azonban bizonyos: nincs semmi okunk a nagyvonalúságra, s nemzetidegen, de legalábbis idegenmajmoló gondolkodásra vall azt állítani, amit úgymond magyar nyelvészek írtak alá még 1997ben, hogy nem lenne helyes adminisztratív eszközökkel harcolni a nyelvérzékünket mindenkor sértő újítások ellen. Persze mi tagadás, azt már megszoktuk, hogy ha valami nemes nemzeti célért küzdeni kell, akkor a hivatásos janicsárrá tenyésztett értelmiség az, amely elsőként meghátrál, és szakmai álé rdekre hivatkozva elkezd fanyalogni, miként az idézett nyilatkozat, demokratikus folyamatként tüntetve fel a szabályozás teljes hiányából fakadó kaotikus állapotot. (20.00) Nem is lenne érdemes rájuk több szót vesztegetni édes anyanyelvünkből, ha a törvény javaslat nem azokra bízná az állásfoglalás kialakítását arról, hogy mi az, ami már meghonosodott idegen nyelvű kifejezés s amelyre így nem vonatkozik a magyar nyelvű kiegészítés követelménye, akik a
