Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 25 (225. szám) - Dr. Lentner Csaba (MIÉP) - az ifjúsági és sportminiszterhez - "Forma-1-en kívül a magyar közszolgálati televízió" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár:
653 Amiről esetleg ön nem tud, el kell mondani, hogy Magya rországon három olyan televízió van, amely a földi sugárzás kategóriájának, ennek a kitételnek megfelel, ezekből valóban kettő pályázatot nyújtott be. Azt is tudni kell, hogy ez egy lejárt szerződés, tehát a Formula – 1 Management Ltd.vel, amely a Forma – 1e s futamok gazdája, szerződés van, és a jövő évben újabb öt évre meg kellett hosszabbítani a televíziós közvetítési szerződéseket. Erre írt ki pályázatot a Hungaroring, amelyben az RTL Klub pályázata összességében több mint négyszeresen teljesítette túl az MTV ajánlatát, a készpénzfizetés tekintetében másfélszeresen; olyan promóciós és hirdetési feltételekben, amelyek szintén megjelentek, pedig lényegesen többet adott, hiszen az RTL tulajdonosán és az RTLhálózaton keresztül például azt a német piacot tökéle tesen le lehet fedni reklámokkal, ahonnan - a jegybevételből és a turisztikai bevételből - a német származású szurkolók többsége Magyarországra érkezik. Így azt kérem, fogadják el, hogy ez a döntés érvényes, valós pályázatra, a legjobb szempontok alapján t örtént meg. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválasz illeti a képviselő urat. DR. LENTNER CSABA (MIÉP) : Tisztelt Államtitkár Úr! Annak a tenderkiírásnak, amit a kezemben tartok, az RTL Klub nem felelhetett meg. Hangsúlyozom azt is, hogy 16 éves közvetítési múlttal rendelkezik a Magyar Televízió, és rengeteg pénzt invesztált abba, hogy a műszaki feltételeket kialakítsa. Ha azt veszem, hogy az ezer sebből vérző Magyar Televízió a nézettség csökkenésével számolhat, ennek következtében jól jövedelmező reklámbev ételektől esik el, akkor a közszolgálati Magyar TV pénzügyi nehézségei fokozódnak. Azt a problémát látom, hogy az állami, közszolgálati tévé megsegítése helyett önök a Sportminisztérium részéről a Magyar Televíziót kizárták ebből a tevékenységből, üzleti t evékenységet vontak el tőle, ahelyett, hogy üzleti lehetőséget adtak volna. Ennek az lesz majd a következménye, hogy a közszolgálati televíziónak az elesett bevételeket majd az adófizetők pénzéből kell a magyar kormány odaadja, mindezt annak következtében, hogy az önök minisztériuma, az ön minisztere és ön, államtitkár úr nem megfelelőképpen döntött ebben a kérdésben. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválasz illeti az államtitkár urat. DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! Nem a miniszter, nem a minisztérium, hanem a Hungaroring Rt. menedzsmentje döntött, mert neki volt erre joga. Kettő: teljesen mindegy, hogy a költségvetésből a Magyar Televíziót támogatjuk , vagy pedig a Hungaroring Rt.t, ugyanis a Magyar Televízió a korábbi években a szerződéssel szemben sem adta oda azt a közvetítési jogdíjat a Hungaroring Rt.nek, amely egyébként a szerződésekben lekötött volt, azaz a Magyar Televízió nem teljesítette a korábbi szerződésekben a fizetési kötelezettségét a Hungaroring Rt. felé. Fontos dolog, hogy a Hungaroring Rt.nek meglegyen a bevétele. Ezt az RTL Klub ajánlata banki garanciával biztosítja, ami az MTVnek szintén nem volt meg, azaz az MTV a pályázathoz n em nyújtott be banki garanciát. El szeretném még mondani, hogy a FOMnak, tehát ennek a nemzetközi cégnek a célkitűzései egyértelműen az európai standard felé mutatnak, és ők kérték, hogy egyébként az RTL tulajdonosi