Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 25 (225. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó jelentés általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója:
599 (9.20) Akkor nem volt hajlandó szembenézni (Nagy felzúdulás az SZDSZ soraiban. - Dr. SzentIványi István: Kérte, hogy adják ki!) a hamis tényállítások és a hamis vádaskodás törvényes következményeivel. (Kuncze Gábor: Elnök úr, kérem figyelmeztetni az áll amtitkár urat, hogy nem mond igazat!) Mert, tisztelt Országgyűlés, Magyarországon a hamis vád nagyon súlyos bűncselekmény, és ezt bárki elkövetheti, aki mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol. Akár kettőtől nyolc évig terjedő szabadsá gvesztést is lehet ezért kapni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Kuncze Gábor: Hány vizsgálóbizottság is volt? Még egy favágó is meg tudná mutatni egy kezén! - Derültség az SZDSZ és az MSZP soraiban.) A M agyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó jelentés általános vitája ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésé nek végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó jelentés általános vitájának megkezdése . Az előterjesztéseket T/4955. és T/4955/1. számokon, a bizottságok ajánlásait pedig T/4955/319. számokon kapták kézhez. Megadom a szót Varga Mi hály pénzügyminiszter úrnak, a napirendi ajánlás szerint 30 perces időkeretben. (Bauer Tamás: Nyugodtan maradhatsz ott is! - Közbekiáltások az MSZP soraiból: Maradhatsz a helyeden! - Varga Mihály: Én azért kimegyek. - Bauer Tamás: Antall József onnan beszé lt. - Keller László: Ez már a propaganda része. - Varga Mihály vaskos kötetekkel a kezében fellép a szónoki emelvényre.) VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahog y egy családban hó végén leülnek és megbeszélik, mennyi jövedelmük volt, mire költöttek az elmúlt hetekben, mennyit fizettek élelmiszerre, ruhára, a gyermek iskoláztatására, esetleg váratlanul gyógyszerre, az elromlott tévé megjavítására, mennyit tudnak fé lretenni építkezésre, felújításra, hogy állnak a hitelek törlesztésével, ugyanúgy a tisztelt Ház képviselői is össze kell jöjjenek megvitatni: az ország kasszája, költségvetése hogyan alakult az előző esztendőben. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy öröm és me gtiszteltetés számomra, hogy pénzügyminiszterként olyan időszakról adhatok számot az igen tisztelt Országgyűlésnek, amelyben többek között hazánk gazdasági teljesítménye, a foglalkoztatottak száma, a keresetek és a nyugdíjak vásárlóértéke egyaránt növekede tt. (Bauer Tamás: Semmilyen szám nem igaz.) Olyan esztendőről, amelyben a tervezettnél nagyobb mértékben növekedtek (Bauer Tamás: Az árak. - Derültség az SZDSZ és az MSZP soraiban.) az adóbevételek, javult az adózási fegyelem, és az így keletkezett többlet bevételekből az adófizető állampolgárok és vállalkozások segíthették az árvíz miatt rászoruló honfitársainkat. (Bauer Tamás: Csak nincsenek kész az épületek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt rátérnék a törvényjavaslat részletes expozéjára, engedjék meg, hogy fölhívjam a figyelmüket valamire. (Felemeli a mellette lévő több vastag kötetet.) Mellettem itt van a zárszámadás öt kötete, öt súlyos kötet... (Közbeszólás: Hol a hatodik? - Bauer Tamás: Melyik az, amelyiket kétszer kellett kinyomtatni?) , amelyeket 600 példányban nyomtatott ki a Pénzügyminisztérium nyomdája. A tisztelt képviselőtársaim megkaphatták ezt az anyagot egy CDn. (Felmutatja.) Kérem önöket, hogy akik számára fontos a környezetvédelem, fontos az, hogy gyermekeink és unokáink milyen környezet ben fognak élni, azok igényeljék azt, hogy a következő