Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. december 12 (248. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Országimázs Központ" című politikai vita - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár:
3815 Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretné m ezt a gondolatot tovább folytatni, amit Szentgyörgyvölgyi Péter képviselőtársunk elkezdett, mert ezek tények, amikről most ő beszélt, hiszen szeptemberben 40 százalékkal nőtt a franciák beutazása az előző időszakhoz képest, és ezek tények, mert a statisz tikák nem hazudnak. A másik: itt elhangzott az előző ellenzéki felszólalásban a kultúra kritizálása. Egyet tudomásul kell venni: a polgári kormány volt az, amely 140 százalékkal növelte a kultúrára fordított összegeket. Ez csak egy terület. A másik lényege s terület, amiről mostanában nagyon sokat hallunk és olvasunk az újságokban, hogy a turizmus milyen komoly ágazata a nemzetgazdaságnak. (12.40) Igen, szomorú volt azt olvasni a statisztikákban, hogy '96ban az előző kormányzat 500 millió forint állami támo gatást biztosított idegenforgalomra. Ez a kormány ebben az évben 25 milliárdot, a jövő évben 28 milliárdot fordít. Elkészültek a tízéves turisztikai fejlesztési tervek, amelyek a kormány támogatásával fognak megvalósulni. Úgy érzem, hogy a Széchenyiterv k eretében megjelent pályázatok, amelyek nemcsak turizmusról szólnak, hanem nagyon sokrétűek, nagyonnagyon sok családot és vállalkozót érintenek. Hogyan kapcsolódik ide az országimázs? Önök kritizálják azokat a reklámokat, amelyekben az Országimázs Központ ezeket a hirdetéseket a nyilvánosság elé viszi; hiszen ezek nem titkosak, nem úgy, mint az előző ciklusban, hogy senki nem tudta, milyen pályázatok vannak, vannake pályázatok, az előző kormány támogate valamit. Úgy érzem, hogy az Országimázs Központnak e z is fontos szerepe, hogy igenis ez a kormányzat nyíltan kiírja a pályázatait, hogy ezek mindenki számára hozzáférhetők legyenek. Hogy miért fontos ez? A turisztikában is közel 22 ezer vállalkozó foglalkozik a vállalkozásainak vezetésével, és ebben az évbe n, 2001ben is több mint tízezer pályázat érkezett már be az első tíz hónapban a Vállalkozásfejlesztési Kht.hoz. Tehát nem igaz az, amit Katona Béla, Kuncze Gábor képviselőtársaim mondanak, hogy nincs esélyük, nincs jövőképük a magyar családoknak, a magya r vállalkozóknak. Igenis van! Ha tíz hónap alatt több mint tízezer pályázat érkezett be, az azt jelenti, hogy van elképzelése az embereknek, van lelkesedésük és van jövőképük. Ezt önök nem tudják leradírozni. (Horn Gábor: De pénzük biztos, hogy nincs!) És pénzük is van, kedves képviselőtársam! Ezt azért tartom jelentősnek, mert a külföldön Magyarországról és a nemzetről alkotott képet legjobban a hazánkba látogató külföldi turisták alakíthatják. Itt is nagyon komoly szerepe van az Országimázs Központnak. Cs ak egykét példát hadd mondjak: 1998ban 3,1 milliárd euró volt a bevétele az idegenforgalomnak, 2000ben 3,7 milliárd, ez 600 millió euró. Ez 150 milliárd forint, uraim! (Sic!) Tehát amit Kuncze képviselőtársam mondott, hogy az országimázsra költött pénz elherdált pénz: több százszorosát termeli meg az idegenforgalom ennek segítségével. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.) Még egy adatot szeretnék mondani: 2001ben már elértük a tavalyi turisztikai bevételt, tehát várhatóan ebben az évben is plusz 150 mill iárd forintos árbevétele lesz a nemzetgazdaságnak. Köszönöm. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Glattfelder Béla államtitkár úr. Megadom a szót. GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár : Nor mál felszólalás. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Normál menetrendben kíván hozzászólni? GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár : Normál felszólalás, hogyne!