Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 30 (245. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MOLNÁR GYULA (MSZP):
3378 jogalkotási tervében. Tehát augusztus végén, ősz elején a Magyar Köztársaság kormánya még úgy gondolta, hogy ezt a törvényt nem, vagy nem ilyen formában fogja tárgyalni. Ehh ez képest később a szakma is és jómagunk is meglepetéssel észleltük, hogy ez a törvény benyújtásra került, sőt az első variációinak jelentős része olyan természetű szabályozásokat tartalmazott, amelyek meglehetősen komoly ellenérzést váltottak ki. Csak sze retném a képviselőtársaim figyelmét felhívni, hogy a mai napig, ha ezen törvénnyel kapcsolatban bármilyen publicisztika megjelenik a magyar sajtóban, akkor konzekvensen internettörvényről beszél, holott a törvény címe és a fő szabályozási iránya az elektro nikus kereskedéssel kapcsolatos szabályozások. Azt a kérdést szeretnénk feszegetni Szabó Zoltán képviselőtársammal ezen két módosító indítványban, hogy melyik fogalom a tágabb az előterjesztők szerint: az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásé a tágabb ka tegória, vagy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásoké. Merthogy azt sugallja ez az előterjesztés, mintha az elektronikus kereskedés része lenne az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás. Holott mi úgy gondoljuk, hogy ennek éppen az ellenkezője az igaz. Tehát azt javasoljuk, azt vélelmezzük, hogy van egy nagyon széles fogalom, amit használnak a világban - az uniós dokumentumok ezzel a terminológiával élnek , létezik az információs társadalom, amellyel összefüggésben vannak bizonyo s szolgáltatások és egyéb tevékenységek, és ennek egy szelete, egy része az elektronikus kereskedelem. Ráadásul, ezt a bizottsági ülésen részletesen is megpróbáltuk bemutatni, a törvény későbbi paragrafusaiban tulajdonképpen nem is foglalkozik az informáci ós társadalom egyéb kérdéseivel. A definíciót leszámítva, ami a 2. §ban szerepel, a későbbi pontokban konzekvensen és számunkra többékevésbé támogatható módon csak és kizárólag az elektronikus kereskedelem kérdéseivel foglalkozik. Ezért javasoljuk azt Sz abó Zoltán képviselőtársammal, hogy ha mindezek az állítások, amiket most itt elmondtam, igazak, akkor kettő dolgot tehetünk; vagy megpróbáljuk ezt a törvényt kitölteni azzal a tartalommal, amit a címe sugall, ezt semmiképpen sem javasolnánk ebben a szakas zban, hiszen sem az időnk, sem a gondolataink nem elegendőek ahhoz, hogy ezt megtegyük. Támogatjuk azt az elképzelést, miszerint egy szakmai, politikai vita kezdődjék meg arról, hogy hogyan és miképpen lehetne Magyarországon a világhálót szabályozni. Amenn yiben ez a szakmai vita lezajlik, akkor nézze meg a politika, hogy akare, és ha akar, akkor tude internettörvényt alkotni. Majd egy későbbi szakasznál - jelzem elnök asszonynak, hogy tervezek minden szakasznál hozzászólni, hacsak Szabó képviselőtársam ki nem vált valahol - persze azt is el fogom mondani ezzel kapcsolatban, hogy elképzelhető egy másfajta megközelítés is, ami hozzám lényegesen közelebb áll. Tehát mi a második megoldást javasoljuk a módosító indítványunkban, amikor azt mondjuk, hogy egyszerű en beszéljünk arról a címben is, a paragrafusokban is, amiről ez a törvény szól. Tehát egyszerűen hagyjuk el az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat, beszéljünk az elektronikus kereskedésről. Ezzel elérjük azt is, hogy mindazok, akik a sza kmában ma egy pici izgalommal és talán feszültséggel tekintenek erre a törvényre, mindazok, akik hallják és elfogadják azt a szándékot, amit kormánypárti képviselőtársaim megfogalmaztak az általános vitában, és ami következik a módosító indítványok egy jel entős részéből, de mégis félnek attól, hogy talán a törvénynek ez az óvatos kiterjeszkedése arra a szférára, amit ők nagyon szeretnének ma még saját maguk számára érinthetetlenként megtartani, az ne sérüljön. Tehát nagyon kérem még egyszer az előterjesztő kormány igen tisztelt képviselőjét, fontolják meg, gondolják végig mindezen módosító indítványainkat. Még egyszer mondom, itt az 1. és a 4. pont alatt jelezvén ez később áthúzódik értelemszerűen a törvény egészén, tehát tulajdonképpen azt javasoljuk, hogy innentől kezdve minden egyes paragrafuson ezeket a változtatásokat vezessük át.