Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 29 (244. szám) - Az ülésnap megnyitása - Európai integrációs politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter:
3305 Végül pedig azt javaso ljuk, hogy halasszák el a státustörvény hatálybalépését mindaddig, amíg az alkalmazásában meg lehet egyezni az érintett szomszédos országokkal. A velencei bizottság jelenéséből egyértelmű, hogy csak így lenne a törvény eurokonform. (14.50) Ha ezt önök megt eszik, kiesik az országjelentésből az a legsúlyosabb pont, amely az idei országjelentésben új, és helyreállnak az alkotmányos és helyreállnak az európai jognak megfelelő állapotok. Ennyit kell önöknek tenniük: elfogadni az SZDSZ javaslatait, és máris felgy orsul az európai csatlakozás, elhárulnak a legsúlyosabb akadályok. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Most már, azt hiszem, tényleg minden frakció kitöltötte a rendelkezésére álló időkeretet, é s elhasználta a rendelkezésére álló időt. Nem marad más hátra, mint hogy megadjam a szót Martonyi János külügyminiszter úrnak, aki a 15 perces viszontválasz lehetőségével kíván élni. DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter : Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem , hogy hasznos volt ez a mai vita, és az integráció ügye előrelépett. Előreléptünk még bizonyos belső viták területén is, én legalábbis így érzékeltem. Örömmel hallottam azokat a megállapításokat az ellenzéki képviselők oldaláról is, hogy kedvező az ország jelentés, kedvezőbb, mint a tavalyi volt. Még az "éllovas" kifejezést is hallottam ellenzéki képviselőtől. Szalay Gábor képviselő úr mondta, hogy ez a jelentés megerősíti a vezető pozíciónkat. Ezzel mind egyetértek, és ez különösen azért okozott örömet, me rt korábban hallottunk eltérő nyilatkozatokat is, még olyat is hallottunk, hogy esetleg ez az eltávolodást jelzi az európai uniós tagságtól. Ilyen szempontból a vita számomra megnyugtató volt. Úgy tűnik, hogy azonos az álláspontunk - mármint a kormánynak é s az ellenzéki pártoknak - az egyéni teljesítmény, az egyéni elbírálás területén is. Erre majd még esetleg egykét szóval visszatérek. Tehát azt hiszem, hogy mindazok az aggodalmak, amelyek megjelentek az elmúlt napokban, hetekben, hogy tudniillik Magyaror szág elvesztette volna a korábbi vezető helyét, vagy akár nincs már a vezető csoportban - mert hiszen tíz ország kapta meg a lehetőségét annak, hogy 2002 végére befejezze a felkészülést és tárgyalásokat , nos, mindezek az aggodalmak alaptalanok, Magyarors zág vezető helyen van. Mi nem szívesen mondjuk azt, hogy Magyarország az éllovas egyedül, vagy az első, mi általában azt a formulát szoktuk alkalmazni, ehhez viszont ragaszkodunk, hogy Magyarország az elsők között van, és akárhogy is alakuljon a bővítés el ső köre, mi mindenféleképpen ebben a körben benne leszünk. Tehát én úgy értékelem, hogy az elmúlt esztendőkben Magyarország nem egyszerűen megőrizte, hanem javította a helyzetét, javította a helyezését. Ugyan nem szívesen megyünk összehasonlításokba a több i jelölt ország helyzetével, mégis azt hiszem, hogy ilyen szempontból is előreléptünk. Óhatatlanul előállt az a helyzet, hogy a vitanap jelentős része az éves jelentéssel foglalkozott. Én azt is természetesnek tartom, hogy kormánypártok és ellenzéki pártok más és más mondatokat olvasnak fel vagy hivatkoznak meg az éves jelentésből. Ez mindig is így volt. Azt azonban nem érzem megnyugtatónak, hogy elhangzott néhány olyan, idézőjelbe vett idézet is, amely egyáltalán nem szerepel a jelentésben. Most nem tudok ezekre mind visszatérni, hiszen elég sok ilyen megnyilatkozás hangzott el. Engem, őszintén szólva, kicsit meg is leptek, csak egy vagy kettőre szeretnék visszatérni. Például elhangzott az, hogy a jelentés szerint helyre kell állítani a demokratikus intézmé nyek alkotmányos működését. Kérem szépen, egy szó sincs erről! Ezzel szemben azt mondja az éves jelentés, hogy Magyarország megteremtette a demokráciát és jogállamiságot biztosító intézmények stabilitását. Aztán elhangzott az is, hogy a jelentésben szerepe lne, miszerint helyre kell állítani a közszolgálati médiumok pártatlanságát. Nem mondja ezt a jelentés. A jelentés foglalkozik ezzel a kérdéssel, azt mondja, hogy meg kell oldani a médiakuratóriumok elnökségében fennálló helyzetet,