Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 27 (242. szám) - Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Köztartozás közpénzből" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3020 Ami a 451es számú főút fejlesztését és Csongrád város elkerülésének a megoldását illeti, tájékoztatom a képviselő urakat, hogy a város újabb, déli irányú elkerülő útjának megvalósítása a m ár említett kormányprogram része. A mintegy 4 kilométer hosszú útszakasz megépítése, melynek költségigénye mai áron mintegy 1,5 milliárd forint, a programidőszak közepétől várható. A 451es számú főút ütemezett fejlesztésének első láncszemeként elkészült a szentesi elkerülő szakasz. Következő beruházásként már a jövő évben indítjuk a Kiskunfélegyházát délről elkerülő szakasz építését, kivitelezését is. Arra az interpellációban feltett kérdésre tehát, hogy miként alakulnak a közútfejlesztések a DélAlföldön, azt válaszolhatom, hogy a térség számára mindenképpen kedvezően. A kormány a 15 éves program keretében a délalföldi régió közúti közlekedésének a fejlesztésére mai áron mintegy 75 milliárd forintot kíván fordítani. Mindezekre tekintettel kérem a képvisel ő urakat, s nemleges válasz esetén a tisztelt Házat, hogy a válaszomat elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kérdezem az interpelláló képviselő urakat, elfogadjáke a miniszter úr válas zát. Megadom a szót Farkas Sándor úrnak. FARKAS SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A képviselő úrral közösen benyújtott interpellációnk nemcsak egy várost érin tett, hanem egy országrészt, a DélAlföldet érintette. Éppen ezért, mivel a miniszter úr a válaszában kitért akár az M5ös autópálya fejlesztésére, vagy a 43asra és a DélAlföld fontosabb úthálózatfejlesztéseire, úgy gondolom, csak nyomatékosan szeretném a figyelmét felhívni arra, hogy nekünk, helyben lakóknak, akik Szentes és vonzáskörzetében vagy Csongrád és vonzáskörzetében élünk, rendkívül fontos, hogy ezek az elkerülő utak megépüljenek a gyors, biztonságos közlekedés érdekében, mivel ennek a térségne k nagyon fontos állomása, hogy valóban olyan közúthálózattal bírjon, s olyan közutakon közlekedhessünk, amelyek ha nem is az autópályahálózat részei, de mégis szervesen illeszkednek hozzá. Ez a térség gazdasági fejlődésének egyik kiemelt programját kell h ogy képezze. Ezért kérem a tisztelt miniszter urat és a minisztérium vezetését arra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) , hogy amennyiben lehetséges, ne a 15. év vége felé, hanem korábbi időszakra (Az elnök a csengő újbóli megk ocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) próbálják ezt ütemezni, ugyanakkor a... ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Képviselő úr, lejárt a rendelkezésre álló egyperces időkeret. FARKAS SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen. A miniszter úr válaszát elfogadom. Köszönöm . (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Köztartozás közpénzből" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Eörsi Mátyás, az SZDSZ képviselője, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez: "Köztartozás közpénzből" címmel. Az interpellációra a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter úr válaszol. A képvi selő urat illeti a szó.