Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 26 (241. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
2918 A gim názium és szakközépiskola a nyitást követő években szépen gyarapodott, új épületszárnnyal bővült, amelyben helyett kapott a központi aula, fiú- és lánykollégiumi egységek épületei, valamint tornaterem is színesítette a palettát. Tisztelt Ház! Az 1990es év ek átalakulásának egyik leglényegesebb következménye, hogy megváltoztak a területi folyamatok formálói, így a hajdúdorogi fejlődés szereplői is. A nehézségek ellenére a rendszerváltással megkapott önkormányzatiság szembeötlő fejlődéseket tudott eredményezn i. Az önálló önkormányzati gazdálkodás a lakosság körében is a beleszólás lehetőségét hozta el, mely alapján az adózók akaratával egyező fejlesztések kerültek meghatározásra, így az a lakosság további áldozatvállalását serkentette. Tisztelt Ház! Fejlesztés i elképzelések, illetve reális lehetőségek a megvalósításra a következők: a szennyvízcsatornahálózat kiépítésére reális lehetőséget biztosít a Hajdúnánás város önkormányzatával közösen benyújtott pályázat, amely alapján a kormány támogatásra érdemesnek ta lálta a tervek megvalósítását. A regionális szennyvíztelep és szennyvízcsatornahálózat bővítését célzó pályázat összköltsége 5,3 milliárd forint. A támogatást lehetővé teszi, hogy a 2002. évben megkezdődjön a szennyvíztisztító mű és a szennyvízcsatornahá lózat kiépítése. A hálózat hároméves futamidő alatt valósulna meg. Lehetőség nyílt - a korábban bérbe adott helyiség felszabadulásával - a Mészáros Károly Városi Könyvtár épületének bővítésére, amire a könyvállomány és az egyéb hangtechnikai eszközök gyara podása, az igények bővülése miatt szükség is van. Várhatóan - szintén pályázati támogatás segítségével - e beruházás is megkezdődhet a 2002. évben. Hajdúdorog és tizenkét másik hajdúváros számára, hajdúböszörményi telephellyel térségi hulladéklerakó megval ósítására nyílt lehetőség, mivel 1999 őszén megpályázott központi támogatásokat sikerült elnyerni közel 2 milliárd forint értékben. A térségi hulladéklerakó Hajdúböszörmény, Cégény út melletti megvalósítása előreláthatóan a 2002. évben fog elkezdődni. A kö zponti támogatási rendszerek arra ösztönöznek, hogy önkormányzati bérlakások épüljenek. 2002ben az önkormányzat az Iskola utcán valósítana meg 18 lakásos önkormányzati bérlakást (Sic!) az elnyerhető kormányzati támogatás segítségével. A város közvilágítás a meglehetősen elavult képet mutat. A szinte teljes egészében régi közvilágítási lámpatesteink korszerűsítésével jelentős teljesítmény- és fogyasztásidíjmegtakarítás érhető el. Az energiatakarékos lámpatestek felszerelése a tervek szerint a 2001. évben me gkezdődik. A strandfürdő fejlesztési elképzeléseibe illeszkedik a rendezési terv által a létesítmény északi területéhez csatlakozó mintegy 4 hektáros önkormányzati üdülőterületen kemping vagy a fürdőhöz kapcsolódó szolgáltatócentrum kialakítása, strandfürd ő téliesítése. Jelenleg pályázatot nyújtott be az önkormányzat pihenőüdülő falu tanulmánytervére. Sürgető megoldásra vár a vízforgató berendezés megvalósítása, amelyhez szintén pályázati lehetőséget kíván igénybe venni a település. Az M3as autópálya Polg árNyíregyháza közötti szakasza jelenlegi információk szerint Hajdúdorog és Hajdúvid határát érintve fog megvalósulni. Ez a lehetőség reményt ad a település lakosságának, hogy új vállalkozások, üzemek létesüljenek, amelyek csökkentik a munkanélküliek számá t, hozzájárulnak az életszínvonal emeléséhez, vonzóvá téve Hajdúdorogot a fiatalok számára. A fentiek alapján fellendülés mutatkozhat a lakosság számának gyarapodása, a foglalkoztatás és az infrastruktúra terén. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem tisztelt mi ndannyiukat, lehetőségeik között támogassák Hajdúdorog fejlődését. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kérdezem a kormány képviselőjét, kíváne reagálni az elhangzottakra. (Dr. Fónagy János jelzésére:) Nem kíván.