Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 12 (240. szám) - A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter:
2814 Megadom a szót Szabó János honvédelmi m iniszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatal előtt engedjék meg, hogy a módosító javaslatokkal kapcsolatban mintegy hat percben észrevé teleket tegyek. Nagyon sok módosító javaslat érkezett, összesen 204. Erre való figyelemmel természetes, hogy nem mindegyikre, hanem a lényegesebb és az átfedésektől mentes javaslatokra teszek észrevételt. Ismeretes, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és sze rződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvénnyel kapcsolatban, amely önök előtt a T/4752. számon fekszik, többször elhangzott, hogy óriási jelentőséggel bír a törvényjavaslat elfogadása a haderőreform, illetve a haderőátalakítás szempontjából. Szükségesnek tartom annak kiemelését is, hogy a törvényjavaslat érdemi módon változott meg a parlament aktivitása, illetve a kormány kompromisszumkészsége miatt. A megállapítás akkor is igaz, ha az elfogadott módosító javaslatok egy részét a köztisztviselő i törvény időközi módosítása tette szükségessé. A beterjesztett 204 módosító javaslat közül a kormány 114 módosító javaslatot támogatott. Az 56 százalékos támogatottsági arány azonban nem hangsúlyozza eléggé azon tartalmi változásokat és kiegészítéseket, a melyekkel e törvény szegényebb lett volna, ha e módosító javaslatok nem születnek meg. A kormány minden alkalommal, amikor a módosító javaslatok támogathatóságáról döntött, e döntés szempontjaként a javaslat tartalmi mérlegelését vette alapul azzal, hogy a kezdeményezett változtatás ne tegye tönkre egyúttal a törvényjavaslat szabályozási koncepcióját. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen általános gondolatokra is figyelemmel, kérem, engedjék meg, hogy összefoglalást adjak azokról a módosító javaslatokról, amelye k a kormány által támogatni javasolt szövegváltozat tartalmi többleteit eredményezik az eredeti beterjesztéshez képest. A Magyar Honvédség jövője szempontjából alapvető jelentőségű az a változás, amely lehetővé kívánja tenni a szerződéses katonai szolgálat honvédként, rendfokozat nélkül történő teljesítését. Mindenképpen kiemelem, hogy e módosulás folytán nem üresedik ki a magyar nyelv egyik legszebb szavának, a "honvéd" elnevezésnek a tartalma. Mindez persze feltételezi azt, hogy az e tárgykörrel összefügg ő módosító javaslatok koherens rendszerként nyerjenek elfogadást. A tevékenység szempontjából másik alapvető tartalmi többlet a külföldi katonai szolgálatnak a jelentőségéhez igazodó, terjedelmében lényegesen megnövekedett megjelenítése. Értelemszerűen itt is egy szabályzásrendszerről van szó, amelynek elemei egyaránt érintik a műveleti területek meghatározását, az ilyen területeken folytatott szolgálatteljesítés, illetve érdekvédelmi tevékenység kereteit, vagy éppen e tevékenységnek a szolgálati idő számít ása szempontjából fokozottabb elismerését. Ez utóbbi kérdés azonban már azokhoz a módosításokhoz vezet át, amelyek a szolgálatteljesítés presztízsét, illetve a szolgálatot teljesítő ember erkölcsi elismerésén túl az anyagi megbecsülését érinti. A köszönet e vonatkozásban elsődlegesen az Országgyűlés honvédelmi bizottságát illeti, mivel módosító javaslatával lehetővé tette, hogy a kormány támogassa a törvény szerinti illetményrendszer 2002. január 1jétől megvalósuló teljes beállását. E jelentős változáshoz anyagi értelemben nem mérhető, de az emberi tényező szempontjából kiemelkedő az a két módosító javaslat is, amely a katonák öregkori támogatását érinti. Személyes meggyőződésem szerint a nemzet és a honvédség viszonya szempontjából alapvető jelentőségű az a kötelezettségvállalás, amelynek alapján 2004től honvédségi nyugdíjasotthonok jöhetnek létre. Kérem, engedjenek meg nekem egy rövid kitekintést arra is, hogy miért nem voltak elfogadhatóak a politikai tevékenység tilalmával összefüggésben álló egyes módo sító javaslatok. Úgy gondolom, frakcióktól független közös célunk az, hogy hazánk a politikai csatározásoktól függetlenül folyamatosan számíthasson egy pártsemleges honvédség tevékenységére. Mindannyiunk előtt ismert, hogy az alkotmány egyetlen konkrét sza bály vonatkozásában nevesíti a katonák civil