Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 12 (240. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SZEKERES IMRE (MSZP):
2795 módosító javaslat előterjesztőinek, hogy ezeket a rendelkezéseket a zárszámadási törvényből, ahova egyébként nem valók, ki kell venni. Befejezésül, amíg a pénzügyminiszter úr eldönti, hogy mondtame valami érdemit a törvényről (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem.) , addig szeretném a következőt elmondani zárásul. Az elmúlt napokban a miniszterelnök, a pénzügyminiszter, a pártelnök és a tö bbi kormánypárti politikus állandóan arról beszél a nyilvánosságban, hogy azért kell elfogadni ezt a zárszámadási törvényt, mert ebben van a nyugdíjemelés, meg ebben vannak a többletkiadások az egészségügyre. Tisztelt Képviselőtársaim! A nyugdíjemelésre ön öket hatályos törvény kötelezi. Az nem kegy, amit önök a magyar nyugdíjasokkal gyakorolnak. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Tisztelt Képviselőtársaim! A pótlólagos nyugdíjemelésnek, amit az infláció alátervezése kényszerít ki, az egészségügyi többletki adásoknak, amit az infláció alátervezése tesz szükségessé, nem a zárszámadásban, hanem a pótköltségvetésben lenne a helye. Önök azért teszik bele a zárszámadásba, hogy így zsarolják meg az ellenzéket egy szavazásnál. (Moraj a Fidesz soraiban. - Közbeszólás ok az MSZP soraiból: Úgy van!) De beleteszik, tisztelt képviselőtársaim, azokat a hatalmas disznóságokat is a zárszámadás meghamisításával is (Közbeszólás az MDF soraiból: Rendre utasítani...) , amelyeket szintén így akarnak az ellenzékből kizsarolni, de am it a szabad demokraták soha nem fognak megszavazni (Közbeszólások és taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) , mert hamisításban nem leszünk bűnrészesek. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szé pen. Tisztelt Képviselőtársaim! Szekeres Imre képviselő úr kért szót, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. DR. SZEKERES IMRE (MSZP) : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 15. pontjá hoz - amelyet Kiss Péter képviselőtársammal együtt adtam be - szeretnék indoklást mondani. Fönnáll egy nagyon nagy feszültség és nagyon komoly ellentmondás a most megszavazandó zárszámadás és az abban szereplő költségvetési törvény módosítása, valamint a k özalkalmazottakról szóló törvény között. Az ellentmondás lényege az, hogy amennyiben - helyesen - 50 ezer forint a minimálbér Magyarországon, akkor a közalkalmazottak több százezres táborának 54 százaléka, az első öt fizetési kategóriába eső közalkalmazott bére alacsonyabb, mint a minimálbér. Hiszen ma a legalacsonyabb közalkalmazotti induló kategória 25 ezer forint, és - mint ahogy a táblázatból is látszik - ez a hatodik kategóriánál érné el csupán a minimálbért. Tehát egyrészt koherenciazavarról van szó, a két törvény összeegyeztetésének hiányáról, másrészt több százezer embert érintő konkrét bérintézkedésekről. A költségvetési törvényben szerepel egy céltartalék a közszféra keresetének kiegészítésére. Van mód és lehetőség tehát ennek a koherenciazavarnak a kiküszöbölésével rendezni 340 ezer közalkalmazott illetményét. Ezért a javaslatunk arról szól, hogy az induló legalacsonyabb kategória legyen maga a minimálbér, s ennek következtében minden egyes fizetési kategóriába tartozó közalkalmazott minimálbért va gy annál magasabb illetményt kapjon. Így megvalósítható a differenciálás, és így megvalósítható az életpálya értékelése is. A költségvetési bizottságban ezzel a javaslattal kapcsolatban a kormány képviselője egy jogi ellenérvet hozott. A jogi ellenérv úgy szólt, hogy az illetménytábla csak a minimumot határozza meg, és hogy annál természetesen magasabb bér is adható. Azonban ez nem felel meg a törvényesség követelményének, hiszen magának a törvénynek kell garantálnia az illetménytáblán keresztül is azt, hog y ne legyen ilyen torz bérrendszer, mint ami ma a közszolgálatban van. Tehát javaslatunk arról szól, hogy elfogadva és elismerve, hogy 50 ezer forint a minimálbér, abból kiindulva határozzuk meg a közszférában is az illetménytáblát és annak a megfelelő szo rzóival magukat az illetményeket.