Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 12 (240. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
2792 Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, vane további felszólalásra jelentkező. (Nincs jelentkező.) Nincs. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a zár óvitát lezárom. Megkérdezem Varga Mihály pénzügyminiszter urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. Miniszter úr! VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy semmi olyan érdemi nem hangzott el, ami a törvényjavaslathoz kapcsolódna, nem kívánok rá válaszolni. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Kérdezem a tisztelt Or szággyűlést, elfogadjae az előterjesztő módosító javaslatait a T/5001/113. számú ajánlás 119. pontjai alapján, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatokat 213 i gen, 143 nem szavazat és 8 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslatot az egysége s javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 214 igen, 144 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, eg yetérte azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését is kezdeményezze a köztársasági elnöknél. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 211 igen, 144 nem szavazat és 10 tartózkodás mellett úgy határozott, hog y az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől. A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása ELNÖK (dr. Szili Katal in) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása . Az előterjesztést T/4955. számon, az egységes javaslatot pedig T/4955/113. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, amelyekről az alkotmányügyi bizottság T/4955/124. számon ajánlást készített, így most záróvitára is sor kerül. Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatokat az Országgyűlés összevontan t árgyalja meg. Aki e javaslatommal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm, képviselőtársaim. Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége az összevont tárgyalást elfogadta. Megnyitom a záróvitát. Megkérdezem, ki kíván fe lszólalni. Elsőként megadom a szót Keller László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!