Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 12 (240. szám) - A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása
2790 Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A három kérdésre magam is három rövid választ igyekszem adni. Kétségtelen - és a környezetvédelmi tárcának is ez a törekvése , hogy az európai uniós szabályozásokkal és elfogadott általános gyakorlattal összhangban lévő olyan környezetterhelési díj bevezetése lenne indokolt, amelynek azonban jelenleg - úgy ítéljük - sem a gazdasági lehetősége nincs meg, sem a fogadók észség erre nem mutatkozott meg. A termékdíjjal kapcsolatos magyar szabályozás egyébként nem idegen az Európai Unióban, több helyen hasonló megoldásokat fogadtak el, és van ma is hatályban. Szeretném azonban egyértelműen jelezni, hogy mi sem gondoljuk, hog y ez a végleges megoldás a környezetvédelem területén. Másrészt azt kifogásolta a képviselő úr, hogy nem válaszoltunk arra a felvetésre, miszerint bizonyos nevesítések oly módon történtek, hogy ez nem javította a környezeti helyzetet, hanem inkább rontotta . Erre csak azt tudom mondani egyértelműen, hogy ha az első válasz igaz - és úgy gondolom, hogy igaz , és a gazdaság nagyobb sérelme nélkül kellett megoldanunk a környezetnek ezt a fajta lehetőségét, amely a termékdíjban mutatkozik meg, akkor nem lehetett tovább tágítani ezeket a lehetőségeket, hiszen ezek további terheket hordoztak volna magukban. A harmadik pedig a zárószavazás előtti módosítók kérdése. Mindazon pontosító javaslatokat, amelyek egyébként mind az ellenzéki, mind a kormányoldalról megjelent ek, de amelyek helyenként egymást is kioltó módosító indítványok, egy közös módosító indítványban nyújtottuk be, zárószavazás előtti módosító indítványban. Itt azokat a nyelvtani differenciákat, hibákat, amelyek mutatkoztak, kijavítottuk, és azt kell monda nom, hogy ma a fogalmazás egyértelmű. Azt remélem, hogy ellenzéki oldalon is megfontolják a támogatását ennek a javaslatnak. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt K épviselőtársaim! Most a határozathozatalok következnek. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az előterjesztő módosító javaslatait a T/4987/38. számú ajánlás 14. pontjai alapján, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat. Kérem, szavazza nak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 321 igen szavazattal, 23 nem és 8 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta. Most a zárószavazás következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a környezetvédelmi termékdíjró l, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 326 i gen szavazattal, 25 nem és 4 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze. A Házszabály 108. §ának (2) bekezdése alapjá n az Országgyűlés elnökét erre az Országgyűlés kéri fel. A felkérésről az Országgyűlés vita nélkül határoz. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetérte azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze. Kérem, szavazzan ak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 210 igen szavazattal, 140 nem és 6 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől. A pénzügyek et szabályozó egyes jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása