Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 8 (238. szám) - Egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek összeférhetetlenségéről és vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TÓTH ANDRÁS (MSZP
2567 Tisztelt Képviselőtársaim! Tételesen szeretnék szólni arról is, hogy hiá nyoznak a törvényjavaslatból az eljárási szabályok. Ezt a kérdést fölvetettük az alkotmányügyi bizottság ülésén. Azt a választ kaptuk, hogy azért hiányoznak az eljárási szabályok, mert ez egy utaló szabályrendszer, a meglévő joganyagra utal, és ennek követ keztében az ott lévő eljárási szabályok érvényesek. Ez akár elfogadható is lenne, de, államtitkár úr, a gond a következő: Egyrészt bizony vannak az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozati rendszerében olyan lyukak, olyan fehér foltok, amelyek a mai nap ig nincsenek megoldva. Holnap fogunk egy körben erről tárgyalni, csak nem vagyunk az ügyek végén. Önök most azt mondják, hogy van egy szabályrendszer, az országgyűlési képviselőké, és annak az eljárási joga automatikusan a köztársasági elnökre, az ombudsma nra és azokra fog vonatkozni, akiknél ez a kiindulási pont. De a mai napig arra nincs válaszunk - magának az Országgyűlésnek nincs válasza , hogy mi van például annak a közvetlen hozzátartozónak a vagyonnyilatkozatával, és ez hogyan hat a nyilatkozattevőr e, amikor a közvetlen hozzátartozó azt mondja: én nagyon tisztelem a Magyar Köztársaság Országgyűlését, de tessék nekem azt megengedni, hogy én mint magyar állampolgár, ne tegyek vagyonnyilatkozatot. Azt mondja a szabályrendszer, hogy ha nem teljeskörűen t esz vagyonnyilatkozatot az érintett, ha kimarad a hozzátartozó vagyonnyilatkozata, akkor szankcionálható. Tényleg végig van ez gondolva abból a szempontból, hogy ha adott esetben most bárkinek a felesége vagy férje úgy dönt, hogy ő nem kíván vagyonnyilatko zatot tenni, akkor a szankció méltányos és jogszerű? Ez megint csak egy kérdés, amire lehet azt mondani, hogy nem ennek a javaslatnak a lényege, de a rendszernek a lényege. Hogy lehet ezt megoldani egyrészt úgy, hogy méltányos legyen a követelmény, másrész t ne adjon kibúvót, hogy erre hivatkozva valaki a kötelezettségét ne teljesítse? Nem akarom folytatni a sort, mert ebből a műfajból elég sokat össze lehetett szedni. Tehát úgy gondoljuk, hogy nem lehet azzal az elegáns válasszal a problémákat megoldani, ho gy az egyébként meglévő eljárási szabályok azok, amelyek itt érvényesek. A harmadik tételem, sorom: itt elhangzott már, megnéztük, akár négyöt jogcímen is lehet - persze ez a szélső pont - valakitől vagyonnyilatkozatot igényelni a szabályrendszer alapján. Államtitkár úr, a probléma nem az, hogy ezt meg kell tennie, hanem az, hogy tényleg aze az egyszerű eljárás, hogy ebben az esetben ő is meg a felesége is, aki lehet, hogy szintén alanyi jogon nyilatkozattételre kötelezett, azzal fogja tölteni hónapokon k eresztül az estéit, hogy vagyonnyilatkozatokat tölt ki különböző szervek, intézmények részére. Végig van ez gondolva? Lehet, hogy ez a válasz, de én még nem vagyok arról meggyőződve, hogy nem lehete ebben az esetben egy olyan egyszerűsített eljárást kiala kítani, amely valóban a nyilvánosság és a kezelhetőség szempontjából valami normális rendet vág. Nem hiszem, hogy az lenne a jogalkotó célja, hogy valaki hatnyolc helyen a feleségével együtt vagyonnyilatkozatokat tegyen le, utána ezeket kezeltesse, és han golja össze, hogy rendben legyenek. Arról most nem beszélek, hogy van ebben olyan, ami nyilvános, van olyan, ami nem nyilvános. A nyilvánosságnem nyilvánosság problémája ebben a pillanatban relativizálódik, mert a nyilvánost nyugodtan föl lehet használni olyan helyen is, ami nem nyilvános. De ez már egy alkérdés. Ami nagyon nagy problémánk, és erről Kovács képviselőtársam beszélt: jelentős csoportok kimaradtak ebből a törvényjavaslatból; olyan jelentős csoportok, amelyek valóban milliárdos közpénzzel, közv agyonnal rendelkeznek. Nem az a gondunk, államtitkár úr, hogy miért van benne a kistelepülés önkormányzati képviselője. Legyen benne, nincs vele gond. A gond az, hogy miért nincs benne az ORTT, miért nincs benne a magyar királyi televízió elnöke, kuratóriu ma, alelnökei, a Magyar Rádió, a Duna Televízió, az MTI tanácsadó testülete, és folytathatnám a sort. De a benyújtott törvényjavaslatban nincs benne; nem lehet módosítani, mert nincs nyitva a törvényjavaslatban az adott törvény. Itt van egy javaslat, amit nem lehet módosítani. Egy megoldás van: önök visszavonják és beteszik. Ez az egyetlen járható út.