Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 6 (236. szám) - A helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
2293 igényt, hanem arról is szó van, hogy bizony más dolgok - például az útfelújítások mint kapcsolódó beruházások - ott helyben n agyon komoly negatív életminőségi problémákat okoznak. Kérném - emlékeztetve még egyszer Orbán Viktor falujának hárommilliárdos támogatására - a képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt a módosító indítványt, hiszen a pásztóiak a maguk 1 forintjához csak 60 fillért kérnek, tehát kevesebb állami támogatást kérnek, mint amennyivel ők maguk jelenleg saját erőként rendelkeznek. A harmadik módosító indítványom szintén pásztói, de ez a szívügyem: ez a pásztói kórház ügye. Ez mintegy tíz éve húzódó történet, és nem csak Pásztónak, hanem annak az egész kistérségnek, mintegy negyvenezer embernek ez az egészségügyi centruma. Már az 199094es ciklusban egyszer megítéltek neki támogatást, amit sikerült nem törvényesen felhasználni az akkori önkormányzatnak - elindítottak fiktív építési naplóval egy beruházást, amit leállítottak , aztán az 199498as időszakban új címzett támogatást kapott, nem 1 milliárdot, hanem 2,2 milliárdot. Meg is épült belőle a kórház úgyahogy, de hiányzik a kórház befejezéséhez durván 300 millió forint; és nem azért hiányzik, mert a helyiek vagy a kivitelezők nem jól építették, hanem azért hiányzik ez a 374 millió forint, mert menet közben a struktúraátalakítással összefüggő feladatváltozások megjelentek, illetve néhány olyan új szakhatósági előír ás született, ami a kórház épületének módosítását igényelte. Most az a helyzet van, hogy felépült a szép, új kórházi hotelszárny, de nem tudják időnként működtetni a berendezéseket, mert momentán azok nincsenek még kiépítve , illetve fel kellett építeniük egy nagy füstmentes lépcsőházat, ami belekerült jó néhány tízmillió forintba, mert ez volt a szakhatósági előírás, és se a beruházás szöveges részét nem sikerült változtatni az elmúlt két és fél évben, se ezt a pénzügyi támo gatási részét nem sikerült, pedig azt kell mondanom, a város és a kórház vezetése mindent megtett, ami tőle tellett. Amikor elkezdődött az alapkőletétel, akkor Pusztai Erzsike volt az Egészségügyi Minisztériumban az államtitkár. Bár semmi köze nem volt a k órházhoz, de odahívták, ő tette le az alapkövet, megdicsőült ezzel a dologgal ott Pásztón. Aztán amikor átadásra került az intézmény, Gógl Árpád volt az egészségügyi miniszter. Ő se tett érte az égvilágon semmit, bár egyszer eljött egy tüntetésre még az el őző ciklusban - akkor orvosi kamarai elnök volt , és fennen hangoztatta, hogy mindent meg kell tenni a pásztói kis kórházért. Se pénzt nem adott, amikor miniszter volt, sőt mi több, még a szöveges rész változásához - ami egy fillérbe nem került volna - se volt hajlandó hozzájárulni vagy segíteni; ő adta át. A mostani regnáló miniszternek már csak egy kápolna jutott. Furcsa módon az történt, hogy bezárták a gyerekosztályt az egyik hónapban, a másik hónapban pedig nyitottak egy kápolnát a kórházban, de a min iszter úr már nem vállalta ezt a kápolnaavatást. Csak oda akarok vele kilyukadni, hogy úgy tűnik, feltűnt mindenkinek, hogy a pásztói városi kórház régi épülete hasznosításra szorul és érdemes, és erre meg is kapja a javaslatban a címzett támogatást, amine k én szívből örülök. Ugyanakkor fel szeretném hívni arra a figyelmet, hogy az új, modern hotelszárnyat be kellene fejezni, kellene módosítani a szöveges részt, és bizony az összeget is kellene módosítani, mégpedig azért kellene, mert ma a pásztói kórház üg ye egy kicsit megfeneklett. Az, hogy a gyerekosztály orvos híján bezárt, azt fogja jelenteni viszonylag rövid időn belül, hogy aki szülni fog, az meggondolja, hogy bemegye szülni egy olyan kórházba, ahol a megszületendő csecsemő gondos szakorvosi ellátása nem biztosított, tehát a szülészet lesz a következő, ami problémaként jelenik meg. Úgy gondolom, ma a huszonnegyedik órában vagyunk, hogy a pásztói kórház ügyét próbáljuk meg jobbra fordítani. Kérném a képviselőtársaimat és az államtitkár urat is, hogy ez t a módosító indítványomat támogatni szíveskedjék annak érdekében, hogy ezt a pásztói kórházat hozzuk egyenesbe és mentsük meg. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Tóbiás József úr, az MSZP képviselője.