Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 6 (236. szám) - A helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP):
2281 szennyvíztisztítóra vezetné be a vizet, Nyíregyháza szennyvíztisztítójára. Tehát ha a gazdaságosságát nézzük, akkor a beadott javaslatok közül az egyik leggazdaságosabb b eruházás, a legkevesebb pénzzel legnagyobb hasznot hozó beruházás. Egyszerűen nem lehet az embereknek megmagyarázni, hogy mi ennek az oka. Én nem is feltételezem, hogy Nyíregyháza közelsége az oka ennek a beruházásnak, mert egyébként kisgazda a polgármeste r úr ezen a településen, és az embereknek ő se tudja megmagyarázni, hogy mi történik ezzel a programmal. A másik hasonló program pedig Nyíregyháza és további három szomszédos település szennyvízprogramja, amire szintén azt tudom mondani, hogy az egyik legg azdaságosabb, mert szennyvíztisztítót nem kell építeni. A tisztító, hála a svájci állami támogatásnak - a Phareminisztérium közreműködését is szeretném ebben megköszönni , ma az ország egyik legjobb minőségű szennyvíztisztítója. Ezek szintén olyan telepü lések, amelyeknél biztosítva van, hogy 90 százalék körüli rákötés legyen, mert ma Nyíregyházán az ország egyik legjobb arányú rákötése van, ahol szennyvízvezeték van, ott 93 százalékos a rákötöttség. Szeretném megnézni és összehasonlítani, hogy ma hány oly an település van ebben az országban, amelyik ilyen arányszámot tud magának mondani. Bizonyára Magyarországon ilyen település nincs több húszharmincnál. Ezért érthetetlen a számunkra, hogy aki bizonyított, aki az eddigi munkájával, a pályázatával bizonyítj a, hogy jó helyre, gazdaságosan tud beruházást megvalósítani, az miért nem kaphat a címzett támogatásból. Csak hab a tortán az a törvény, amit a többség ebben az évben vízgazdálkodási törvény címén elfogadott, amelyik a következőket tartalmazza: az önkormá nyzat köteles gondoskodni a szennyvízelvezetési és tisztítási feladatokról. Akkor hogy van ez? Az önkormányzat köteles gondoskodni, a kormány pedig nem köteles állami támogatással ehhez a beruházáshoz hozzájárulni? Ez azt jelenti, hogy ha valamely lakos ú gy érzi, hogy ez önkormányzati kötelezettség, és beperel bennünket, akkor mi majd fogunk neki fizetni? A másik oldalon pedig ilyen kis mértékű támogatásokat lehet odaítélni? Számomra egyébként az is teljesen érthetetlen, hogy egy olyan időszakban, amikor 2 80 milliárd többlet osztogatásáról van szó, amikor a kormány kihelyezett nyári ülésszakán szinte minden helyen 101520 milliárdokat lehetett osztogatni, akkor azoknak az önkormányzatoknak, amelyeknek a '99ben, 2000ben elvett kétszer 2 százalékát nem adt a vissza a kormány, azoknak az önkormányzatoknak, amelyeknek annyi támogatása van, hogy az inflációt nem tudja fedezni a működésre biztosított állami támogatás, ezeknek az önkormányzatoknak a fejlesztéseihez 5 vagy 10 milliárdot nem tud hozzátenni. Számomr a egyébként politikailag is érthetetlen ez, mert úgy gondolom, egy kormány, amely magának híveket akar szerezni, ha valahonnan, az önkormányzati szférából szerezne magának híveket. S az utolsó téma, amely mellett szeretnék érvelni, a 14. számú javaslatban a SzabolcsSzatmárBereg megyei megyei könyvtár. Szeretném elmondani, hogy ezt a pályázatot a minisztérium felkérésére adtuk be, már tavaly is és az idén is. A minisztérium szakembereinek az volt a véleménye, hogy abban a sorban, ahogy a megyei könyvtáraka t az országban rendbe tesszük, Nyíregyháza könyvtára, a megye könyvtára most már sorra kerülhet, hiszen Nagykanizsától kezdve Szegeden, Szolnokon keresztül a könyvtárak felújítása megkezdődött és el is végezték. Én örülök neki, hogy más városoknál ez megtö rtént. Mi örömmel vettük ezt a felkérést, és örömmel készítettük el a terveket. Ezek után meglepetés a számunkra, hogy ez teljes elutasításra került. S az utolsó gondolat, amit szeretnék elmondani: az a megye, amelyik a mutatói alapján - másik két megyével együtt - az infrastruktúrában ma Magyarországon a legrosszabb helyen áll, a szennyvízvezetékben egyértelműen a legrosszabb helyen áll, nem kap a címzett támogatásból csak egy egészen pici kis programra. Az a megye, amelyik ma az ország negyedik legnagyobb megyéje, a címzett támogatásból kap összesen, ha jól emlékszem, egy szennyvízprogramra 100 vagy 150 millió forintot. Akkor azt szeretném kérdezni: ez nem diszkrimináció?