Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 6 (236. szám) - Dr. Vojnik Mária (MSZP) - az egészségügyi miniszterhez - "Kezdeményezi-e ön az E-alap 2002. évi költségvetésének módosítását?" címmel
2180 fejlesztése elmaradt mind az útépítés lehetőségeitől, mind a térség igényeitől. Éppen ezért a 4es számú főút fejlesztését és ezen belül a tel epüléseket elkerülő szakaszok megépítését a polgári kormány mindeddig és a jövőben is kiemelt feladatának tekinti. Ennek megfelelően a főút fejlesztése és ezen belül is az ön által említett törökszentmiklósi elkerülő út megépítése szerepel közútfejlesztési programunkban, és az ennek megvalósításához szükséges forrás is rendelkezésre áll. Az elmúlt időszakban felgyorsítottuk az útépítés előkészítési munkálatait, elkészült a versenytárgyalási dokumentáció, és ennek alapján közbeszerzési eljárás keretében megt örtént a kivitelező vállalkozó kiválasztása is. Örömmel tájékoztatom a képviselő urakat és az érintett térség lakóit arról, hogy az elkerülő út kivitelezése október 18án megkezdődött. A munkaterületen jelenleg a közművek - ivóvízvezeték, elektromos vezeté k, távközlési kábelek - kiváltása folyik. Ezek a munkák még ebben az évben befejeződnek, és reményeink szerint sor kerülhet földmunkákra és a felüljárók alapozására is. A vállalkozóval megkötött építési szerződés szerint a törökszentmiklósi elkerülő utat 2 003. április 30ig a forgalomnak át kell adni. Természetesen az igen forgalmas 4es számú főút további szakaszain is folytatjuk a fejlesztéseket. Ezt a munkát a kormány Széchenyi plusz programja is támogatja, melynek keretében a főút több szakaszát is bőví tjük. Így például az M0ás autópálya építéséhez kapcsolódóan megépül Üllő és Vecsés elkerülő szakasza, ütemezetten négysávosra bővül a főút teljes Pest megyei szakasza, és végre megépül az abonyi elkerülő út is. Emellett nem utolsósorban épül a főút Hajdús zoboszlót elkerülő szakasza is, amely a fürdővárost végre tehermentesíti az átmenő forgalom alól, hozzájárulva ezzel a turizmus fejlesztéséhez. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Véleményem szerint a kormány 4es számú főút fejlesztése érdekében tett erő feszítéseinek köszönhetően már a közeljövőben érezhetően javulnak a közúti közlekedés feltételei ezen a kiemelkedően fontos útvonalon. Kérem a képviselő urat és a tisztelt Házat, válaszomat elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmük kel. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae a miniszter úr válaszát. (Búsi Lajos jelentkezik.) Búsi Lajos gépét kérem bekapcsolni. BÚSI LAJOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! T isztelt Ház! A 4es számú főközlekedési út fejlesztése, ezen belül a törökszentmiklósi elkerülő szakasz megépülése rendkívüli fontossággal bír mind a város lakosságának, mind pedig a térségben lakók számára. Az M8as, M4es autópálya megépítésének közeljöv őbeni terve már láttatja azon gondolkodást, hogy minden településünk rácsatlakozhat majd valamely autópályára a mi térségünkben is. A keleti régiók felzárkóztatásának egyik kulcsmomentuma az infrastruktúra fejlesztése, ezen belül is az úthálózat fejlesztés e, korszerűsítése. A megkezdődött elkerülő út, az Albertirsa, Cegléd, Szolnok négysávúsítás, az abonyi elkerülő szakasz megépítése jövőbeli terveinket és azt a hitet teszi valóssá és azt a reményt elérhetővé, hogy mihamarabb felzárkózhassunk a fejlettebb r égiókhoz. A miklósi elkerülővel negyedórával gyorsabb és biztonságosabb lesz a főváros, illetve az országhatár elérése. Minden lépés, amit ezen az úton megteszünk, örvendetes, ezért válaszát megköszönöm és elfogadom. (Taps a Fidesz padsoraiból.) Dr. Vojnik Mária (MSZP) - az egészségügyi miniszterhez - "Kezdeményezie ön az Ealap 2002. évi költségvetésének módosítását?" címmel