Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 6 (236. szám) - Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZABÓ GYÖRGY, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2130 A törvénytervezet három súlypon ti kérdésre helyezi a hangsúlyt: az első a privatizáció kérdésköre, a második az intézmények átalakulásának kérdésköre, és végül a harmadik pedig az egészségügyi dolgozók, ezen belül az orvosok, szakorvosok munkavégzési tevékenységének, illetve jogállásána k kérdésköre. Mindhárom esetben azt lehet tapasztalni, hogy a jelenlegi helyzet szabályozatlan, tehát a jelenlegi helyzetben egészségügyi intézményt privatizálni igen tág határok között lehet tulajdonosi felelősségi körben. A leendő tulajdonosokat, illetve a vagyon védelmét illetően nincsenek olyan szabályozások, amelyek biztosítanák azt, hogy a leendő tulajdonosok ezt a vagyont megőrzik, illetve gyarapítják. Nincsenek arra vonatkozó szabályozások, hogy ez a közfeladat a privatizáció t követően is legalább ilyen, de reményeink szerint jobb minőségben kerülne ellátásra. Ennek során biztosítani kell azt, hogy az egészségügyi közszolgáltatást garantáló, ezzel a feladattal megbízott önkormányzatok, illetve az állam körében a privatizációt követően a vagyon az egészségügyi szolgáltatási körben maradjon, a vagyon ezt követően úgynevezett egészségügyi célvagyonná váljon. Kivéve azt a két esetet, amikor vagy maga a feladat szűnik meg, vagy pedig a feladatot ellátó szervezet egy jobb, egy újabb vagyont, azaz egy jobb, egy újabb kórházat ajánl fel arra, hogy a régit helyettesítve abban nyújtsa az egészségügyi szolgáltatást a betegek számára. A másik ilyen garanciális elem az elővásárlási jog a közfeladat ellátására felhatalmazott szervezet, önkorm ányzat vagy állam oldalán. Tehát magyarul minden további tranzakció a privatizált vagyonnal egyfajta ellenőrzési körben marad, mégpedig abban a körben, amely a törvény által nevesítve a közfeladat ellátásáról gondoskodni köteles, tehát vagy az állam, vagy az önkormányzat. Ezt követően ehhez kapcsolódik az a kérdéskör, amely a gazdasági társasági formává történő átalakulását jelenti az egészségügyi intézményeknek. Tehát ez a második fő kérdésköre a törvénynek. E tekintetben, csakúgy, mint az elsőben, jelen p illanatban nincs olyan szabályozás, amely garanciákat jelentene, hogy az átalakulás, illetve az előbb említett privatizáció tekintetében a feladatellátás során a betegek érdekei, illetve a közfeladat ellátása kerül előtérbe. Amit a jelenlegi szabályozási k örnyezet megenged, annak keretében a törvénytervezetnek az a célja, hogy az egészségügyi intézmények, amennyiben átalakulnak, nonprofit szervezeti formában működjenek tovább. Végül a harmadik kérdéskör az orvosok jogállása. Jelenleg alkalmazotti státusban, illetve vállalkozói formában láthatják el feladataikat. A jövőben ugyanez a paletta árnyaltabbá válik, mégpedig úgy, hogy vállalkozói orvosként jelenik meg a szabadfoglalkozású orvos, azzal a különbséggel, hogy neki nincs vagyona. A törvénytervezetnek azo nban nemcsak az a célja, hogy befektetéseket ösztönözzön az egészségügyben, hiszen erre eddig is volt lehetőség, inkább arról van szó, hogy szabályozza a befektetést, ha ilyen szándék megjelenik. Hol jelentek meg eddig befektetések? Ott, ahol megtérülések voltak. Ki lehetett mazsolázni az egészségügyi szolgáltatásokat aszerint, hogy megtérülőek vagy nem. A jövőben ez korlátozottabbá válik. Végül: a bizottság 17 igen szavazattal, 6 nem ellenében a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak minősítette. K öszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Gondolom, Szabó György úr, az MSZP képviselője, a bizottság kisebbségi véleményét kívánja ismertetni. SZABÓ GYÖRGY , az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi vélem ényének ismertetője : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak dicsérni lehet a kormánynak azt a törekvését, hogy tenni akar valamit az egészségügyi intézmények privatizációja körül kialakult helyzettel, mert mindannyian, akik felel ősséget érzünk ezért a területért, nagyon nagy aggodalommal