Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. november 6 (236. szám) - Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter, a napirendi pont előadója:
2126 Nem feledkezhetünk meg arról sem a törvényelőkészítés során, hogy az orvosi tevékenység gyakran csoportmunkát igényel. Ezért a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy a szabadfoglalkozású orvosok praxisközösséget alakítsanak, és ebb en a formában az egyéni felelősség megtartása mellett vállalkozzanak egy összeszokott csoport munkáját igénylő orvosi beavatkozás elvégzésére. Tisztelt Országgyűlés! Fontos hangsúlyozni, hogy a szabadfoglalkozású orvosi jogállás bevezetése nem érinti az or vosoknak azt a jogát, hogy vállalkozó orvosként tevékenykedjenek, illetve hogy alkalmazotti státusuk mellett magánorvosi praxist is fenntartsanak, sőt a törvényjavaslat szerint valaki lehet a saját rendelőjében vállalkozó orvos és egyúttal egy másik egészs égügyi szolgáltatóval mint szabadfoglalkozású orvos köthet szerződést. A törvényjavaslat csak azt zárja ki, hogy valakinek egyidejűleg orvosként alkalmazotti és szabadfoglalkozású orvosi szerződése is legyen. A vállalkozó orvost leginkább az különbözteti m eg a szabadfoglalkozású orvostól, hogy a vállalkozó orvosnak működési engedéllyel kell rendelkeznie, azaz neki kell biztosítania az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges tárgyi feltételeket is. Ezzel szemben a szabadfoglalkozású orvos úgy végezhe t önálló orvosi tevékenységet, hogy nem neki, hanem a vele szerződésben álló egészségügyi szolgáltatónak kell az olykor több tíz millió forintos befektetést jelentő tárgyi feltételeket megteremtenie. Ezért jelent nagy előrelépést a fiatal szakorvosok számá ra a szabadfoglalkozású orvosi jogállás megteremtése. Az orvos vállalkozók számára annyiban hoz újat a törvényjavaslat, hogy a jelenlegi rendeleti szintű szabályozás helyett törvényi szintre emeli az egyéni egészségügyi vállalkozás legfontosabb szabályait. Egyúttal a törvényjavaslat elfogadása garantálja majd minden egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, azaz nemcsak az orvos, de az ápoló, gyógytornász, klinikai pszichológus és mások számára a jogot, hogy saját szakmájában egyéni egészségügyi vál lalkozó legyen. Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügy szereplői közül sokan felteszik a kérdést: miért nem az egészségügynek juttatandó többletpénzekről, a várvavárt pénzügyi konszolidációról szól ez a törvényjavaslat? Évek, évtizedek tapasztalatai alapjá n látnunk kell, hogy közpénzek rendszerbe történő juttatásával a jelenlegi struktúrák fenntartása mellett a gondok nem oldhatók meg. (9.30) Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a pénzről és konszolidációról is szól ez a törvényjavaslat. Nemcsak a befekte tők előtt nyitja meg a kaput, hanem rendezett viszonyokat teremt az egészségügy állami konszolidációja számára is. Örömmel tájékoztatom az Országgyűlést arról, hogy a tárcánknál már elkészült az egészségügy konszolidációs programjának első változata, amely ennek a törvényjavaslatnak az elemeire építve jelentős többletforráshoz juttatja az egészségügyet. Természetesen változatlan struktúrájú egészségügyi ellátásban senki nem hajlandó befektetni, ezért fontos, hogy párhuzamosan folyik az egészségügyi intézmén yek minőségbiztosítási, akkreditációs programjának megvalósítása is, amelynek révén elérhető, hogy a progresszív egészségügyi ellátást az egységes feltételek szerint működő, legfelkészültebb egészségügyi intézmények nyújtsák. Tisztelt Országgyűlés! Gróf Sz échenyi István mezőgazdasági reformprogramjában két fontos célkitűzés szerepelt: az agrárium hitelképessé tétele és a jobbágyfelszabadítás. Az önök előtt fekvő törvényjavaslat célkitűzései, nevezetesen az egészségügyi intézmények alkalmassá tétele a tőke b efogadására és a szabadfoglalkozású orvoslás bevezetése összecsengenek ezekkel. Meggyőződésem ugyanis, hogy a magyar egészségügyben csak akkor lesz igazi előrelépés, ha a ágazatot gazdaságpolitikai súlyának megfelelően kezeljük, és a megbomlott rend helyet t magasabb szinten egy új rendet hozunk létre. Széchenyi tervei történelmi távlatból nézve inkább fontolva haladónak tűnnek, mégis fenekedtek ellene a régi rend hívei.