Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 19 (234. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó jelentés részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János): - KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP):
1900 milliárdot és az áfabevételt figyelembe veszem és azzal korrigálom, akkor az igazi hiánya a 2000. évi költségvetésnek, tisztelt képviselőtársaim, 150 milliárd forint levonása után 217 milliárd forint. Ez a 217 milliárd forint alig több mint 1,5 százaléka az éves GDPnek. Nyilvánvalóan, amikor a szokásos mértékben, mondjuk, 2001re is kitekintü nk, akkor azt kell megállapítsuk, hogy ezt a 478 milliárd forint tervezett hiányt meg lehet fejelni ezzel a 150 milliárd forinttal anélkül, hogy a kozmetikázás kiderült volna. Tisztelt Képviselőtársaim! Arról van most szó, hogy tudomásul veszie, vehetie az Országgyűlés ezt a durva hibát. Arról van szó, hogy vonatkozike a törvény az Országgyűlésre és a kormányra. Nem kicsi a tét, tisztelt képviselőtársaim: 150 milliárd forint az egyik oldalon és a törvényesség a másik oldalon! Köszönöm. (Taps az MSZP és a z SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. (9.40) RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én egy kicsit csodálkozva, mondhatná m azt is, hogy elképedve hallgattam Kertész István képviselő urat, ugyanis - ha jól értettem - hihetetlen durva vádakat fogalmazott meg. (Bauer Tamás: Megalapozott vádakat! - Sasvári Szilárd: Csönd legyen!) Körülbelül azt értettem, nem tudom, hogy helyesen értelmezteme a szavait, hogy az APEH bizonyos okból kifolyólag kétszer annyi - hogy mondjam - áfát utalt vissza, mint ami indokolt lenne, csak azért, hogy eltüntesse azt a költségvetési többletet, ami rendelkezésre állt. Ha végiggondoljuk, ez azért elég súlyos állítás, nem tudom, hogy szabade megfontoltan ilyen kijelentéseket tenni a parlamentben, ugyanis ez az APEH szavahihetőségét is megkérdőjelezi. Ráadásul az, amit a képviselő úr állít, a kormány, a költségvetés szempontjából teljesen értelmetlen és indokolatlan. Ha a kormánynak, a költségvetésnek többletbevétele van, mi értelme lenne azt értelmetlenül visszaszórni? Azt hiszem, az egész jogállamba vetett bizalomnak semmiképpen nem használ, ha a parlamentben ilyen kijelentéseket teszünk. Azt lehet vita tni, amit képviselőtársaim tettek az előzőekben, hogy helyese az az eljárás, ahogy a kormány eljárt a letéti számlák ügyében. Megjegyzem, az ÁSZ egyébként minden évben, nem most, hanem az előző években is kifogásolta ezt az eljárást. Ez helyes. De az, hog y az APEHet azzal vádoljuk meg, hogy csak azért visszautal pénzeket, hogy a kormány többletbevételét eltüntesse, azt hiszem, ez nem megengedhető, képviselő úr. ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Kertész István képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt, kétperces hozzászólásra. KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP) : Szó sem volt az én beszédemben arról, hogy az APEH olyan pénzt utalt át a vállalkozásoknak, amit nem lehetett volna átutalni. Én azt mondtam, hogy azt a munkát, amit az APEHnek, mondjuk, januárban kellett v olna határidő szerint elvégeznie, azt előrehozta, hamarabb elbírálta és decemberben elszámolta. Nem arról van szó, hogy a költségvetés és az ország szegényedett volna ebből, hanem az APEH dolgozói hamarabb végezték el azt az ellenőrző munkát, amit egyébkén t a törvény szerint 45 napra lehetett volna neki ütemeznie. Tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy valaki itt zsebre tett pénzt; arról van szó, hogy gyorsították a visszautalásokat, gyorsították a bírálatokat. Hogy ez egyébként a hiba lehetőségét magában rejti, az azt hiszem, egyértelmű, de a szándékosságot nyilvánvalóan én bizonyítani és a