Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 17 (232. szám) - A felnőttképzésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - VINCZE LÁSZLÓ (FKGP):
1651 Van viszont egy má sik érdemi hozzászólásom még Csizmár Gábor képviselő úrhoz, aki a 12. és 14. §okat idézte. Valóban igaza van, és egy törvényt tartunk a kezünkben minden bizonnyal. Ez a törvény úgy szól, hogy a felnőttképzést folytató intézmények kérhetik akkreditálásukat . Valóban ez a feltétele a normatíva megszerzésének, ebben képviselő úrnak igaza van, de a normatívát sem kötelező megszerezni, és amikor azt mondjuk, hogy létrehozhatnak szakmai tanácsadó testületeket, annak is azért van ilyen "ható" feltételes megfogalm azása, mert azt sem kötelező létrehozni, nem kötelező a normatívát sem igényelni. Tehát azért van szándékosan megfogalmazva a törvényben ez így, hogy ne következzék egyik szankció a másikból. Ez bevált joggyakorlat, tehát nem ebben a törvényben találhatunk először erre példát, hanem soksok más törvényben is azért, hogy kizárásos alapon nehogy valamelyik intézmény két szék közt a pad alá essen. Egyszerűen ez a magyarázata mindennek. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Csak tájékoztatni szeretném önöket, hogy ennek a vitának a rendszere nem vezérszónoki rendszerben megy, hiszen akkor nem lenne mód és lehetőség arra, hogy a vezérszónoki felszólalások között kétperces hozzászólások történjenek. Most pedig megadom a szót Vincze László képvi selő úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi majd Horn Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. VINCZE LÁSZLÓ (FKGP) : Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! A kulturális értékek felnőttek körében történő mind szélesebb körű terjesztésének kérdése, a felnőttek szakmai tudásának képzése, ennek intézményesítése a magyar társadalmat és a mindenkori törvényhozást régóta foglalkoztatta. Röviden tek intsük át a felnőttképzés legutóbbi történelmét! A XIX. század végén egyre gyakrabban hangzott el a népnevelés fogalma, amely az iskolázatlan rétegek egészének művelődését foglalta magában. Tudatosabban az új polgári társadalmi rend megteremtésének elősegí tése, valamint a tömegek felvilágosítása és tudatformálása volt a fő cél. Az Eötvös József vezette vallási és közoktatásügyi minisztérium akkori nézete szerint a felnőttoktatás egyedül a társadalomra tartozik. Az első világháború után a húszas években a ko nzervatív kormányok törvénnyel szabályozták az iskolán kívüli népművelést. Felsőoktatáson értették és oda sorolták a műkedvelő színjátszást, a leventemozgalmat, a népfőiskolát, a nyári egyetemeket, de fontos színtere volt a parasztság képzésének a gazda- é s gazdasszonyképzés is. Ezek a törekvések egyre komolyabb eredményt és előrelépést jelentettek a műveltségben történő előrehaladás tekintetében. A második világháború után azonban, 1947től az akkori rendszer tudatosan elsorvasztotta a gazdaképzést, gazdas szonyképzést. Nagyon fontos felnőttoktatási keretet adott a TIT, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, mely mind a mai napig színvonalas tanfolyamok és előadások lehetővé tételével a műveltség gyarapításának komoly színtere. A rendszerváltást követően a piacgazdaságra való áttérés új elvárásokat fogalmazott meg, és kiemelten épített és épít a felnőttképzésre. Az elvárásoknak akkor lehet megfelelni, ha új szemlélet érvényesül. Ma már mindenki tudja és ismert szlogen az egész életre szóló tanulás. Fontos do log a tanulási képességek és készségek megszerzése, mely később önálló ismeretszerzésre teszi képessé ezen tudás elsajátítóit. A gyorsuló technika, az életvezetés változásának folyamatossága, a felnőttek gazdaságban betöltött szerepe, annak javítása lehető vé kell hogy tegye munkavállalói pozíciójuk erősítését. Ehhez kell az államnak hathatós segítséget nyújtania, alapvető cél a munkaerőpiacon történő jobb lehetőségekhez jutás megragadása. Az iskolarendszeren kívüli képzés bonyolítása történik állami, valami nt magánúton is. Magát a képzés fő lényegét a piaci igények határozzák meg.
