Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 17 (232. szám) - A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ):
1573 DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttün k fekvő törvényjavaslattal kapcsolatban a törvényjavaslat általános indokolásának, a hozzá kapcsolódó egyezményeknek, illetve a bizottsági vitában elhangzottaknak alaposabb mérlegelése alapján az SZDSZ képviselőcsoportja úgy döntött, hogy a törvényjavaslat ot nem támogatjuk, méghozzá legalább három jelentősebb oknál fogva nem tudjuk támogatni. Egyrészt azok az egyezmények és leginkább az az egyezmény, amely a javaslat alapjául szolgál, nem igényel büntetőjogi intézkedéseket, nem feltétlenül igényel bü ntetőjogi intézkedéseket. Másrészt magának a törvényjavaslatnak konkrét, gerincét alkotó rendelkezései közül több is jelentős részben a törvény céljával ellentétes hatás kiváltására képes és alkalmas. Már ez önmagában is elegendő lenne, hogy ne tudjuk támo gatni. Harmadrészt pedig a szabályozás módja véleményünk szerint megbontja, méghozzá durván és súlyosan megbontja a jogrend egységét. Sok mindenki szólt már a törvényjavaslat általános indokolásában foglaltakról előttem, a bizottsági vitában is szó esett a rról: ezredéves büntetőjogi alapelv, hogy bűncselekményeket csak természetes személyek követhetnek el. Mi mindvégig, amióta tanuljuk és alkalmazzuk a jogot, ebben nőttünk föl, és ebben a szemléletben most egy olyan gyökeres, teljesen ellentétes irányt adó változtatást végrehajtani ennyire gyorsan és véleményünk szerint elkapkodott módon nem indokolt, ahogyan ezt a kormányzat tervezi. Több egyezmény szolgál a törvényjavaslat alapjául. Ezek közül az egyezmények közül - a bizottsági vitában is elhangzott, talá n az általános indokolás is tartalmazza, de a hivatkozások mindenképpen - azt az ENSZ keretében létrejött palermói egyezményt érdemes megemlíteni, amely a határokon átnyúló szervezett bűnözés elleni egyezmény néven ismert, amelynek Magyarország is részese, és ezt 2000. december 14én fogadták el. Ennek az egyezménynek egy önálló cikkelye foglalkozik a jogi személyek felelősségével. Érdemes megvizsgálnunk egy kicsit közelebbről is ezt az egyezményt, mert választ kaphatunk azokra a problémákra, amelyekről én is beszéltem, és amelyek miatt úgy gondoljuk, hogy ezt a javaslatot nem lehet támogatni, ebben a formájában semmiképpen nem. Az idevonatkozó szakasz úgy kezdődik, hogy minden egyes részes állam hazai jogelveivel összhangban - már itt egy fontos kitétel van - olyan intézkedéseket fogad el, amelyek szükségesek lehetnek ahhoz, hogy a jogi személyek felelőssége megállapítható legyen szervezett bűnöző csoport részvételével elkövetett súlyos bűncselekményekben, illetve az ezen egyezmény 5., 6., 8. és 23. cikke sz erint megállapított bűncselekményekben való részvétel esetén. Csak jelezni szeretném, hogy ez az 5., 6., 8. és 23. cikk egészen konkrét bűncselekményeket említ meg, sorol föl, méghozzá bűnszervezetben való részvételt, pénzmosást, korrupciót és az igazságsz olgáltatás akadályozásának bűncselekményét. Tehát maga az egyezmény egészen konkrét bűncselekmények megvalósulása esetén rendelné alkalmazni az ilyen jellegű intézkedéseket. E cikkely 2. pontja azt mondja, hogy a részes állam jogelveivel összhangban a jogi személy felelőssége lehet büntetőjogi, polgári jogi vagy államigazgatási. Semmi nem akadályozza meg a Magyar Köztársaságot abban, hogy az alkalmazható három jogterület közül azt válassza, amely a magyar jogrendnek a leginkább megfelelő, és amely alkalmas arra, hogy az intézkedések hatékonyak legyenek ettől függetlenül. Úgy gondolom, hogy erre elsősorban az államigazgatási, esetleg a polgári jogi, de legkevésbé a büntetőjogi eszközök, amelyek szükségesek, feltétlenül indokolhatók lehetnek. Az egyezmény szöv ege tehát nem teszi kötelezővé ezt az alkalmazási módot. Pontosan tudom természetesen azt, hogy mind a kormányzatra, mind pedig az egész Magyar Köztársaságra rendkívüli nyomás nehezedik az Európai Unió részéről ilyen jellegű szabályozás elfogadására. (Dr. Hende Csaba bólint.) Az államtitkár úr bólogatása is megerősít ebben engem, de azt is tudom, hogy ez a presszió nem csak erre az egyetlen létező irányra vonatkozó szabályozásra terjed ki, hanem egy alkalmas megoldásra. Talán érdemesebb lett volna gondolkoz ni más alkalmas megoldáson, és talán azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az egyébként általában oly sokszor átvett német és osztrák szabályozással kapcsolatban igaz az, hogy egyik sem ezt a megoldást
