Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 16 (231. szám) - Döntés önálló indítvány kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalásáról - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter:
1465 Tájékoztatom továbbá a tisztelt Országgyűlést, hogy a házbizottság a legutóbbi ülésén módosította a titkos szavazásokról szóló állásfoglalását. Felkérem Koppánné Kertész Margit jegyző asszonyt, is mertesse a szavazás pontosított szabályait. Öné a szó, jegyző asszony. KOPPÁNNÉ DR. KERTÉSZ MARGIT jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Szavazni csak a hivatalos szavazólapokkal lehet. Érvényes szavazatnak csak az minősül, amit a szavazólapon szereplő jelöltre a dnak le a neve melletti "igen" vagy "nem" négyzetben elhelyezett két, egymást metsző vonallal. Semmis az a szavazat, amelyet nem a hivatalos szavazólapon adtak le, amelyikről hiányzik a bélyegzőlenyomat, ha a szavazólapot a képviselő átveszi, de nem dobja be az urnába. A határozatképesség számításánál a semmis szavazatokat figyelmen kívül kell hagyni. Érvénytelen az a szavazat, amelyről nem lehet kétséget kizáró módon megállapítani, hogy a képviselő kire szavazott. Az ilyen szavazatot a határozatképesség sz empontjából figyelembe kell venni. Tájékoztatom önöket, hogy amennyiben a szavazólap kitöltését bárki elrontja, a szavazatszámláló bizottság urnánál tartózkodó tagjai azt bevonják és helyébe új lapot adnak ki. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, je gyző asszony. Tisztelt Országgyűlés! A szavazási idő alatt az ülésterem Dunaparti folyosóján csak képviselők, illetve a szavazásban közreműködő munkacsoport tagjai tartózkodhatnak. Bejelentem, hogy a szavazatok leadása 18 óráig történhet, ezután a szavaza tszámláló bizottság további szavazólapokat már nem fogadhat el. Tisztelt Országgyűlés! Most felkérem a jegyzőket, hogy a szavazólapokat és az urnákat juttassák el a titkos szavazás helyszínére, és kezdjék meg a szavazást. A titkos szavazás idejére és az ér tékelés időtartamára ötven perc szünetet rendelek el. Köszönöm szépen. Találkozunk ötven perc múlva, a szavazás után. Viszontlátásra. (Szünet: 17.2718.23 Elnök: dr. Wekler Ferenc Jegyzők: dr. Vidoven Árpád és Kapronczi Mihály) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Képviselőtársaim, kérem, foglalják el helyüket! Szavazással folytatjuk a munkánkat. Döntés önálló indítvány kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalásáról ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! A kormány kivételes és sürgős tárgyalást kérve benyújtotta a terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről szóló törvényjavaslatát T/5216. számon. Megkérdeze m Varga Mihály miniszter urat, hogy kívánjae a kivételes eljárást indokolni. Miniszter urat illeti a szó. VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat szomorú aktualitását a sajnálato s szeptember 11ei terrortámadás adja. A terrortámadás bűncselekmény, minden eszközzel fel kell lépni ellene, így nem utolsósorban pénzügyi eszközökkel is. Ezért a kormány gyors és határozott döntést hozott a pénzmosás visszaszorítása érdekében.