Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 16 (231. szám) - Kiss Andor (MIÉP) - az oktatási miniszterhez - "Kedvezőtlen jelenségek a felsőoktatásban" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KISS ANDOR (MIÉP):
1423 Köszönöm a szót, elnök ú r. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Másképpen ítélem meg a helyzetet, mint ahogy a képviselő úr ítéli meg. Arra pedig, hogy vane kiút, azt tudom mondani, hogy természetesen van kiút; igaz ugyan, azt nem értem, hogy miből kellene ezt a kiutat keresni, hiszen - még egyszer mondom - másképpen látom a felsőoktatás helyzetét. Rövidesen a parlament elé kerül egyébként az Oktatási Minisztérium beszámolója a felsőoktatásról 1998 és 2001 között. Hoztam is a képviselő úrnak egy példányt belőle, ezt a válaszom ut án átadom önnek. Ebből meggyőződhet azokról a fejlesztésekről, amelyek ez alatt a háromnégy év alatt végbementek. Képviselő úr a kérdésében meglehetősen általánosan fogalmaz, konkrét intézmény, konkrét nevek említése nélkül, ezért, képviselő úr, én sem tu dok mást tenni, mint hogy általános válaszokat adok, általában fogalmazok én is. Nos, először az integrációról. Végrehajtottunk egy példa nélküli átalakítást a magyar felsőoktatásban. Ezt az átalakítást a parlament nagy többséggel támogatta; úgy emlékszem, négy ellenszavazattal szavazta meg a parlament ezt a törvényt. Amellett, hogy ez az átalakítás, azt kell mondanom még egyszer, példa nélküli a magyar felsőoktatás történetében, példa nélküli az a fegyelmezettség is, amellyel ezt az intézmények végrehajtot ták. 2000 januárjától a felsőoktatási intézményekben semmilyen működési zavar nem észlelhető. Nem észlelhető semmi olyan, ami arra utalna, hogy a magyar felsőoktatásban a nagy intézményi átalakítás zavart okozott volna. A felsőoktatási intézmények többsége élni tud az új lehetőségekkel. 42,5 milliárd forintnyi beruházás kerül az intézményekhez, nagyobbrészt Szeged, Debrecen, Budapest, Miskolc, Kecskemét intézményeihez. Létrejönnek új képzési struktúrák. Természetesen vannak olyan intézmények, amelyek ezen á talakítás közben arra kényszerülnek, hogy bizonyos szakokon szűkítsék a képzést, ez nagyobbrészt a hallgatók igényeinek vagy a hallgatók érdeklődésének megfelelő. Nem tudok arról, képviselő úr, hogy azt a pénzt, amely ezekre a beruházásokra fordítódik, elő re elköltötték volna az intézmények. Ez ugyanis csak fedezetlen kötelezettségvállalással történhet, amit pedig büntetnek Magyarországon. Nem tudok, még egyszer mondom, egyetlen olyan esetről sem, ahol ez bekövetkezett volna. Annak kapcsán, amit a képviselő úr az átalakításokról elmond, azt szeretném elmondani, hogy természetesen van reális veszélye annak, hogy egy intézményen belül politikai preferenciák alapján történik kinevezés vagy vezetőváltás. Én ilyenről nem tudok, de ha a képviselő úr tud ilyenről, kérem, hogy ezt hozza tudomásomra, mert a magyar felsőoktatásban csak szakmai, tudományos vagy oktatási tapasztalatok, érdemek alapján történhet kinevezés vagy történhet előrelépés, illetve történhet egy intézmény vagy kar szűkítése. Ha ez nem így történik , az rosszul van, és azt jogkörömben eljárva felül fogom vizsgálni. Képviselő úr, az elmúlt időszakban jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre a tudományos életben Magyarországon. Ezek valóban hozzájárulnak az egyetemek, főiskolák pénzügyi finanszírozásáh oz. Az, hogy ezt ki hogyan használja fel, természetesen az elszámolásnál ki fog derülni. Kérem a képviselő urat a válaszom elfogadására. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kérdezem az interpelláló képviselő urat, hogy elfogadjae a vál aszt. KISS ANDOR (MIÉP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Annak természetesen örülünk mindannyian, hogy a felsőoktatásba valóban nagy mennyiségű támogatás került, ez a felsőoktatásnak mindenképpen a hasznára fog válni, ha másképp nem, infr astruktúrafejlesztésben. Természetesen általánosságban kellett szólnom; a parlament nyilvánossága szerintem nem arra való, hogy személyeket, neveket, illetve tanszékeket emlegessünk. Ezt önnek valószínűleg jelezték