Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. október 16 (231. szám) - Balsay István (Fidesz) - a gazdasági miniszterhez - "Ki és mennyi illegálisan kitermelt anyagból építette az M3-ast az MSZP-SZDSZ-kormány idejében?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
1421 ásványi anyagot termeltek ki, aminek a Magyar Geol ógiai Szolgálat által meghatározott értéke akkoriban 600 millió forint volt. A Bányafelügyelet által lefolytatott eljárások megállapították, hogy azon cégek közül, amelyek az M3as autópályát építették, a Betonút Rt. és a Magyar Aszfalt Részvénytársaság ne m vett részt az illegális kitermelésben, ellenben a Strabag Hungária Építő Részvénytársaság, illetve az általa megbízott alvállalkozók végezték a nevezett tevékenységet. Így tehát az első kérdésére a Magyar Bányászati Hivatal által végzett vizsgálat alapjá n azt válaszolhatom, hogy a Strabag Hungária Építő Rt.ről van szó. A második kérdésére, miszerint kifizetésre kerülte az az összeg, amihez a kivitelező jogtalanul jutott, a következőket válaszolhatom. Az érintett nyersanyag akkori értéke 600 millió forin t volt, viszont a Bányafelügyelet által meghozott határozatban kiszabott bányajáradék és bírság együttesen mintegy 5,6 millió forintot tett ki, amit a Strabag Hungária Építő Részvénytársaság be is fizetett, ez tehát a kitermelt értéknek még 1 százalékát se m éri el. A harmadik kérdése: mi lett a Magyar Bányászati Hivatal feljelentésének a sorsa? Ön is említette, hogy a nyomozás egy időben elakadt, hiszen a Füzesabonyi Városi Ügyészség határozatában a nyomozást megtagadta. Egyébként a Magyar Bányászati Hivata l 1998ban tett feljelentést a magyar állam sérelmére elkövetett, különösen nagy értékű lopás bűntettének elkövetése miatt. A Magyar Bányászati Hivatal elnöke panasszal élt, a panaszt a Heves Megyei Főügyészség elutasította. Ezután a Magyar Bányászati Hiva tal elnöke törvényességi tájékoztatást kért a legfőbb ügyész helyettesétől. A Legfőbb Ügyészség nyomozásfelügyeleti osztálya pótnyomozás elrendelésére hívta fel a Heves Megyei Főügyészséget. Ennek következtében a Heves Megyei Főügyészség a napokban, 2001. október 1jei határozatával a Füzesabonyi Városi Ügyészséget pótnyomozás elrendelésére hívta fel. Tehát jelenleg ebben a kérdésben már nyomozás folyik a magyar állam sérelmére elkövetett, különösen nagy értékű lopás miatt. A negyedik: ki állítja helyre a f öldlopás miatt megrongált táj egységét, és mennyiből? Mivel itt engedélyt nem adott ki a bányászati hatóság, így a bányászati jogszabályok szerinti rekultiváció elrendelésére sincsen lehetőség. Azok a közigazgatási határozatok, amelyekre hivatkozva a kiter melés folyt, a helyi földművelésügyi hivatal határozatai, amelyek valóban néhány nap alatt, állítólag egy nap alatt születtek meg akkoriban - a jogcím, aminek alapján a munkálatokra engedélyt kértek, tereprendezés, földcsere és telephelykialakítás volt, t ehát egyáltalán nem bányászati tevékenység , így tehát a helyi földművelésügyi hivatalnak van lehetősége arra, hogy ebben az ügyben eljárjon. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Szeretném elmondani, hogy természetesen szükségesnek tűnik... ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Államtitkár úr, már lejárt a rendelkezésére álló két perc. GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár : ...hogy a földművelésügyi hivatalnál is vizsgálat folyjék. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsorai ban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae az államtitkár válaszát. BALSAY ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Válaszát megnyugtatónak tartom és elfogadom. Szeretném felhí vni a figyelmét arra, hogy fokozott figyelemmel kísérjék azt a jelenséget, amelyben 600 millió forint értékű feltételezett csalás következett be, és arra is, hogy más minisztériumok bevonásával vizsgálják meg, hogyan lehetséges olyan látszatengedélyek kiad ása egy nap alatt, ami lehetővé tette ezt a súlyos visszaélést, továbbá az ezen a szakaszon az