Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 27 (227. szám) - A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója:
1045 (Nem működik a mikrofonja.) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy ha a környezetvédelem jön szóba, akkor nemcsak Magyarországon, Európában, hanem a világban is többnyire most már pozitív kicsengése van ennek az ügynek. (Közbeszólás: Nem nyomtad meg a gombot! - Kézi mikrofonba:) Nem kell ehhez gombot nyomni. Kivételesen ebben nem én voltam a hibás. (Bau er Tamás: Még meg kell vizsgálni!) A mikrofont, vagy... (Bauer Tamás: Hogy ki a hibás!) Ja, hogy ki a hibás. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez most már hallatszik. Tehát én azt gondolom, hogy Magyarországon, de Európában és a világban is, amikor a környezetvédele m jön szóba, akkor többnyire pozitív megítéléseket és támogató nyilatkozatokat hallunk. Amikor arról van szó, hogy mi legyen, kelle, és miként kell majd foglalkozni azzal, hogy milyen legyen a következő évszázad, évezred környezetvédelme, itt mindenkinek nagyszerű gondolatai és ötletei vannak. A fenntartható fejlődés ma már olyan közkinccsé vált, hogy aligalig van olyan felszólalás, lett légyen bármiről szó, gazdaságról vagy egyébről, hogy erről szót ne ejtenének. A gond és a baj akkor kezdődik, tisztelt Ház, amikor arról van szó, hogy honnan jöjjenek a források. Egészen eddig a támogatások többnyire egyhangúnak tűnnek, amikor azonban a környezetvédelem és a gazdaság ütközése következik be, fájdalom, de ki kell mondani, hogy többnyire a környezetvédelem az , amely alulmarad. A magyar környezetvédelem helyzete tulajdonképpen úgy ítélhető meg, hogy a meglévő költségvetési forrásokon túlmenőleg a támogatási rendszer teljes egészében egy dologra, az úgynevezett KAC támogatási rendszerre tud hagyatkozni. Ez annyi t jelent, hogy Magyarországon a csatornaépítéstől, a hulladékgazdálkodástól a levegőszennyezésig, a zajvédelemig ez a támogatási rendszer az, amelynek helyt kell állnia. Tudni kell viszont, hogy mégiscsak a forrásrészének a döntő része nem más, mint a már meglévő termékdíjrendszer. A módosításra alapjában véve két okból került sor. Egyfelől azért, mert a gazdasági szabályozók, de ezen belül különösen a vámtörvény is jelentősen módosult, igazítani kellett tehát a termékdíjtörvényben lévő szabályokat a megvál tozott körülményekhez és szabályozókhoz. A második része pedig az volt, hogy egyértelműen továbblépjünk azon a területen, hogy termékdíjjal próbáljuk elérni, hogy bizonyos szennyező anyagok esetében, legyen az hulladék vagy más, és ez a fő kérdés, erre maj d még visszatérnék, olyan helyzetet tudjunk teremteni, ahol végre nem növekvő, hanem csökkenő tendencia mutatkozik. Alapjában véve a félreértést ugyanis az okozta, és ez a bizottsági viták során jól kitapintható volt, hogy némelyek a termékdíj ügyét a hull adékgazdálkodás ügyével hozták szoros összefüggésbe, sőt olyan szoros összefüggésbe, mintha ez valamiféle ilyen közvetlen célokat szolgálna; ez nem így van. A termékdíj kettős feladatnak kíván eleget tenni: egyrészt azon a területen, ahol működik, el akarj a érni, hogy a lehető legkevesebb hulladék keletkezzen, illetve, ha keletkezik, akkor annak az ártalmatlanítása, még inkább az újrahasznosítása megtörténjen. Felvetődött gazdasági érdekek mentén, hogy de akkor vajon miért terjesztettük ki az igényünket ter mékdíj tekintetében a festékek, lakkok, hígítók ügyére, miért erre a területre. Ebben hogyan érjük el, hogy kevesebb legyen? Nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy ezen általam felsorolt és szinte mindennap a gyakorlatban használt anyagoknak van egy ol yan része, és ez ma a döntő része, amely illóanyagokat tartalmaz, éspedig olyan illóanyagokat, amelyek károsak, éspedig nem is akármire károsak, hanem az olyannyira, oly sokszor elmondottak szerint végül is a légköri viszonyainkat egészében rontják. Itt mi ndenképpen csökkenést kell elérni, és van is megoldás. A vizes alapanyagú festékek ugyanis nem károsítják az ózonréteget, és így nem növelik az ózonlyukat. Olyan jó azt olvasni, annyiszor olvassuk színes újságban és különböző helyeken, hogy milyen borzaszt ó az, hogy Ausztráliában már nem lehet strandra menni, egyre hosszabb ideig nem lehet, hovatovább már azt tanácsolják, hogy egyáltalán ne menjenek strandra az emberek, mert az ózonlyuk, és ennélfogva a védelem hiánya, azon a területen egyre jelentősebb.
