Országgyűlési napló - 2001. évi őszi ülésszak
2001. szeptember 27 (227. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó jelentés általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP):
1041 közpénzek felhasználását elemezzük mélyebben, és ez azért nem eléggé hatékony, még egyszer a hatékonyság szót használva, a Házban. (18.50) Már többször használtuk, illetve idéztük Széchenyi gondolatait; folytatom. Széche nyi a Stádium című könyvében ezt írja: "A közterhek viselésének filozófiája nem abban áll: adót nem vagy keveset fizetni, hanem tudni, mire és miképp." Még egyszer hangsúlyozom: mire és miképp! Ennek a megválaszolása a szent feladata a Számvevőszéknek is é s nekünk is - mire és miképp, s azt elhatározni, ez a fő dolog. Valóban, ezt elhatározni, hogy mire és miképp használjuk fel a beszedett adókat, ez a fő dolog. Sajnos, nem minden esetben azoknak a megsegítésére, támogatására használja fel a kormány a besze dett adókat, amire kellene, amire csak a kormány lenne képes. Továbbfolytatom: Széchenyi az Adó és két garas című írásában - fel is írtam magamnak , a 225. oldalon a következőket mondja: "Mindenki igazságos arány szerint viselje a haza terhét, de szinte i ly arányban élvezze is viszont annak minden elsőségit." Sajnos, nálunk ezek az arányok nem jók. Gondolok arra, hogy a közvetett és a közvetlen adók arányát vizsgálva igen magas a közvetett adók súlya. Az pedig a közgazdaságtan ábécéjéhez tartozik, hogy a k özvetett adók jobban sújtják a kis jövedelműeket - vagy mondjuk így: a szegényeket , mint a gazdagokat. Nagyon magas nálunk, Európában az áfakulcs. És még egyszer mondom, a jövedelmüket permanensen, folyamatosan elköltőket kedvezőtlenebbül érinti. Azt his zem, hogy Kupa képviselőtársam valahol megnyilatkozta - csúnya szóval kifejezve magam , hogy az áfakulcsot érdemes lett volna már korábban is legalább 23 százalékkal csökkenteni. Közgazdász ilyen badarságot nem gondolhat, hogy egyből egy nagyarányú áfaku lcscsökkentést hajtsunk végre, mert ennek következményei igen nehezen lennének elviselhetők. De azért 2000ben a már annyiszor emlegetett gazdasági növekedés lehetőséget adott volna arra, hogy az áfakulcshoz hozzányúljon a kormány. Nem akarom megnevezni, n incs itt az a nagyon híres adószakértő, akinek a munkásságát élvezettel figyelem évek óta. Egyik írásában azt nyilatkozta, hogy adóreformra nincs szükség Magyarországon. Én ezt közgazdászként nehezen tudom elképzelni; már csak azért is, mert a Fidesz az 19 98as választási kampány idején beígért adóreformot, és ezzel az adóreformmal sajnos elmaradt. Az adóreformra egyszerűen - sok ok mellett - azért is szükség van, mert most már a kutatóintézetek egymás után bizonyítják, hogy a középeurópai térségben Magyar országon a legmagasabbak az adók. (Babák Mihály: Ki vezette be? Medgyessy!) Legutóbb az egyik intézet bizonyította be, hogy például a személyi jövedelemadó nálunk 40 százalékos kulcsa 1 millió 50 ezer forintnál kezdődik, és Lengyelországban - fogóddzanak m eg, képviselőtársaim , átszámítva a lengyel pénznemet forintra, 5 millió forintnál kezdődik a 40 százalékos személyi jövedelemadó. Vagy Szlovákiában - szintén ezt az átszámítást elvégezve - 3,3 millió forintnál kezdődik a 40 százalékos jövedelemadó. Nálun k pedig köztudott, hogy hol kezdődik. (Tállai András: Jó, de addig 35 százalék!) Magyarul, ha azt akarjuk, hogy a gazdagok nagyobb terhet viseljenek az országban, akkor ennek a sávját fel kellene emelnünk, feltétlenül fel kellene emelni, mert az átlagos ke reset Magyarországon 2000ben 90 ezer forint volt, bruttó keresetről beszélek. Számoljanak, képviselőtársaim, az átlagos keresetű emberek is bekerülnek a 40 százalékos jövedelemadóba. Nevetséges! Nyilvánvaló, hogy hozzá kell nyúlni az adóreformhoz, erre sz ükség van. Tudniillik a magas adószint miatt a következő negatív következmények jönnek létre. Csak röviden most már: 1. Nő a nem piaci teljesítmény relatív hasznossága, a kiskapuk felértékelődnek. 2. Megnő a szabadidő relatív hasznossága. 3. Nagyobb energi át fordítanak az emberek az adóelkerülésre. 4. Az erőforrások egy része a relatíve kevésbé adóztatott területekre áramlik, még akkor is, ha ott kisebb hatékonysággal működik. Márpedig ez életveszélyes, képviselőtársaim! Ha olyan területre megy át az erőfor rás, ahol kisebb a hatékonyság, az a nemzetgazdaság versenyképességét veszélyezteti, a nemzetgazdaság versenyképességének veszélyeztetése pedig végső soron a fizetési mérleg romlásához vezet.
