Országgyűlési napló - 2001. évi nyári rendkívüli ülésszak
2001. június 19 (217. szám) - Dr. Lentner Csaba (MIÉP) - a miniszterelnökhöz - "Önerőből kiket támogat a Széchenyi nemzeti fejlesztési terv?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. MATOLCSY GYÖRGY gazdasági miniszter: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP):
78 támogató programjainak, pénzösszegeinek 80 százaléka a külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező vállalatokhoz kerül. Kezemben tartom a Széchenyiterv 2001. évi nyertes pályázatairól szóló kimutatást. Mondanék néhány nemzetközi nagyvállalatot, illetve annak magyarországi vállalatait: Sony 100 millió forint, Samsung 138 millió forint, Nokia 200 millió forint, Lexmark International 300 millió forint és az amerikai vállalatóriás magyarországi leánycége, a General Electri c Hungary 300 millió forint. Tisztelt Miniszter Úr! Ezek bizony nem magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező kis- és középvállalkozások, amelyeknek ön az eléréséről beszélt. A Széchenyiprogram 2001re, 2002re előirányzott 434 milliárd forintja a magyar ad ófizetők pénzéből és a külföldről felvett hitelekből történik, amelyet majd szintén a magyar adófizetők fizetnek vissza. Óriási ellentmondás, hogy az adófizetők pénzéből és a külföldről felvett hitelekből a Széchenyi nemzeti fejlesztési terv a magyar állam költségvetésénél nagyságrendekkel nagyobb külföldi vállalatokat támogat. Az a kérdésem, miniszter úr, hogy az elkövetkezendő hónapokban, években ezt az ellentmondást hogyan kívánja az ön minisztériuma kiküszöbölni. (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Megadom a szót dr. Matolcsy György gazdasági miniszter úrnak. Tessék! DR. MATOLCSY GYÖRGY gazdasági miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A magyar kormány gazdaságpolitikájának középpontjában a mikro, kis- és középválla lkozások támogatása áll. Ezt három eszközzel célozzuk meg: gazdaságfejlesztési programokkal, ezeket fogja keretbe a Széchenyiterv; fogyasztásbővítéssel, amelynek hatására döntően a hazai vállalkozások megrendelései bővülnek; adókedvezményekkel, amilyen a kétszer tízmillió forintos adómentesség is. A Széchenyiterv keretében 55 központi pályázatot működtet a Gazdasági Minisztérium és 33 regionális idegenforgalmi pályázatot. A 88 pályázatból 11et kizárólag kis- és középvállalkozások érhetnek el, 69 pályázat esetében pedig mérethatár nélkül elérheti valamennyi vállalkozás. A maradék 8 pályázat önkormányzatokat céloz meg. Az eddig beérkezett 3300 pályázat 90 százaléka - ahogy ön is idézte - 25 millió forint alatti beruházási támogatási igényt fogalmaz meg. Az eddig megítélt 245 pályázat összesített adatai szerint pont fordított kép bontakozik ki azzal szemben, amit a képviselő úr mond; az önkormányzati szektoron kívüli pályázatok esetében, tehát a 80 vállalkozás által elérhető pályázat esetében 75 százalék körü li a mikro, kis- és középvállalkozások nyertes pályázatai. Amit ön idéz, az a versenyképes beruházások pályázat - ez a vállalkozáserősítő programon belül működik , és itt pedig 45 százalék a nagyvállalat és 55 százalék a kis- és középvállalkozások aránya . Van ilyen arány, de fordított (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , a Széchenyiterv nyertes pályázatainak 75 százaléka kis- és középvállalatot ér el. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Viszontválaszra megadom a szót. DR. LENTNER CSABA (MIÉP) : Tisztelt Miniszter Úr! Én a problémára a figyelmet nem annak kapcsán hívtam fel, hogy hány darab pályázat külföldi tulajdonosi háttérrel, illetve hány pályázat belföldi tulajdonosi háttérrel rendelkezik, hanem a f olyósított pénzösszeg nagyságrendje alapján mondtam azt, hogy a vállalkozói szektornak adott pénzek zöme külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkezik. Az a lista, amely a rendelkezésemre áll, ennek ékes bizonyítéka. A MIÉP részéről azt mondjuk, hogy a magyar kis- és középvállalkozásokat és a kényszervállalkozásokat kell olyan helyzetbe hozni, hogy a megemelt minimálbért és a járulékterheket ki tudják fizetni. Magyarul, olyan helyzetet teremtsünk a belföldi vállalkozásainknál, hogy a piaci versenyben fel tudja nak mutatni eredményt, és ehhez a Széchenyiterv társfinanszírozása megfelelő forrást adhat.