Országgyűlési napló - 2001. évi nyári rendkívüli ülésszak
2001. június 19 (217. szám) - Dr. Lentner Csaba (MIÉP) - a miniszterelnökhöz - "Önerőből kiket támogat a Széchenyi nemzeti fejlesztési terv?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP):
77 Felhívom a képviselő úr figyelmét arra, hogy számos olyan egyéb csatorna van - például az Autizmus Alapítvány , amely segít ezen gyerekek megfelelő iskolai ellátásában, ezért kérem a képviselő urat, hogy a választókörzetében erre is hívja fel a figyelmet. Biztos vagyok benne, hogy szeptembertől ezen gyerekek ellátása biztosított kel l hogy legyen. (Taps az MDF és a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Viszontválaszra megadom a szót. DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Gondolom, azért nem árt végigtekinteni országosan, hogy hogyan áll a helyzet. A kérdé sfeltevésem hátterében tulajdonképpen az állt, hogy a figyelmét erre a kérdéskörre is ráirányítsam, hisz egy olyan fogyatékosságról van szó, amely megfelelő kezelés esetén hosszabb távon egy kedvezőbb befektetésnek tekinthető - már ha a humán szférában köl tséghatékonyságról beszélhetünk , hiszen ha ezek a honfitársaink az önálló életvitelre képessé válnak, akkor a későbbiek folyamán sokkal kevesebb odafigyelést igényelnek a mindenkori kormányzat részéről. Ezúton is kérem a miniszter urat, hogy fél szemmel tekintse végig, hogy az országban hogyan áll ez a helyzet. Köszönöm szépen a válaszát. (Taps az MDF soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat, és elnézést kérek, hogy az előbb államtitkárnak szólítottam megszokás ból. Tessék, miniszter úr! DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár : Még államtitkár vagyok, elnök úr. Képviselő Úr! Két dolgot szeretnék még megemlíteni a viszontválaszomban. Az egyik az, hogy egyrészt az Autizmus Alapítvány, másrészt reméle m, számos egyetemi kutatási program dolgozik azon, hogy az autizmus pontos mibenlétét, korai felismerését lehetővé tegye. Egy másik dolog, amit feltétlenül meg kell említenem, a pedagógustovábbképzés. A pedagógusokat a továbbképzésen alkalmassá kell tennü nk arra, segítenünk kell nekik abban, hogy időben felismerjék az autizmust, és meg tudják különböztetni más, esetleg intézkedést nem igénylő fogyatékosságtól. Ez a két program, képviselő úr, folyamatban van. Köszönöm. (Taps az MDF é s a Fidesz soraiban.) Dr. Lentner Csaba (MIÉP) - a miniszterelnökhöz - "Önerőből kiket támogat a Széchenyi nemzeti fejlesztési terv?" címmel ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Végül dr. Lentner Csaba, a MIÉP képviselője, kér dést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: "Önerőből kiket támogat a Széchenyi nemzeti fejlesztési terv?" címmel. A miniszterelnök halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt a válaszadásra dr. Matolcsy György gazdasági miniszter urat jelölte ki. Elfogadja, képviselő úr? (Dr. Lentner Csaba: Igen.) A képviselő úr jelzi, hogy elfogadja, így öné a szó, képviselő úr. Tessék! DR. LENTNER CSABA (MIÉP) : Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ön a múlt héten a Széchenyi gazdasági tervről ú gy nyilatkozott, hogy a pályázatok 90 százaléka 25 millió forintnál kisebb állami társfinanszírozást igényel. Azt is elmondta, hogy a Széchenyiterv sikeres, elérte a kisvállalkozói szférát. Véleményünk szerint ez még nem történt meg, ugyanis a Széchenyi n emzeti fejlesztési terv vállalkozásokat