Országgyűlési napló - 2001. évi nyári rendkívüli ülésszak
2001. június 19 (217. szám) - Kósa Lajos (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "Tocsik II., avagy mi is a TÖOSZ, érdekképviselet vagy pénzbehajtó vállalkozás?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
69 annyira megtetszett ez az eljárás, hogy most újra itt van egy Tocsikügy. A Dióssy László, SZDSZes veszprémi polgármester, és Zongor Gábor, valamikori képviselőtársunk az MSZP soraiból, által vezetett TÖOSZ a gázközműv agyon értékhányadának juttatásáért az önkormányzatoktól 2 százalékos sikerdíjat követel, teljesen jogtalanul. Ez, ismervén az összeg nagyságát, durván 1,2 milliárd forintot csalna ki azoktól az önkormányzatoktól, amelyek nagyon rá vannak szorulva erre a pé nzre. (Zaj.) Hogyan is néz ki ez a történet? A Hornkormány annak idején a gázközmű privatizációjakor, jogtalanul és törvénytelenül, nem adta ki az önkormányzatoknak törvényesen járó pénzt. A MÖSZ, egy másik önkormányzati szövetség '95 tavaszán az Alkotmán ybírósághoz keresettel fordult. Az Alkotmánybíróság végül is helyt adott a keresetnek, és kötelezte a parlamentet és a kormányt, már az új parlamentet és az új kormányt, hogy fizesse ki ezt a privatizációs értékhányadot az önkormányzatoknak. Ez az ügy van itt előttünk. És mit tesz a véletlen? Dióssy és Zongor összedugta a fejét, és azt gondolta, egyszer már a Tocsikügy bejött, húzzuk meg még egyszer ezt a dolgot, vegyünk le az önkormányzatoktól 1,2 milliárd forintot olyan jogcímen, amihez semmi közünk. (Mo raj a Fidesz soraiban.) Dióssy annak idején, amikor parlamenti képviselő volt, egyetlenegy interpellációt nem adott be a kérdésben, Zongor Gábor semmit nem tett ebben az ügyben, a TÖOSZ ebben az ügyben semmit nem tett, mások jártak el az ügyben - és most t artják a markukat 1,2 milliárd forintért. Ez annyira arcpirító és arcátlan a magyar érdekszervezetek történetében, hogy joggal teszem fel azt a kérdést a belügyminiszter úrnak, illetőleg az őt képviselő Kontrát Károly úrnak, mit óhajt tenni annak érdekében , hogy ne tudjanak az MSZP, SZDSZ által uralt TÖOSZ emberei kicsalni 1,2 milliárd forintot csalárd módon az arra rászoruló önkormányzatok zsebéből. Várom válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Megadom a szót Kontrát Kár oly államtitkár úrnak. DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Megdöbbenéssel hallottam az azonnali kérdésében föltett kérdést, illetőleg az abban, annak előtte sorolt tén yeket, hiszen úgy, ahogy ön említette, az önkormányzatokat megillető gázközművagyon utáni igények kérdése közel tízéves múltra tekint vissza, és úgy, ahogy ön említette, az igazi érdeksérelem az önkormányzatokat az előző kormány idején érte, amikor nem kap ták meg teljes mértékben az őket megillető vagyonrészt. A polgári kormány az Alkotmánybíróság 1998. szeptemberi döntését követően úgy határozott, hogy törvényi úton rendezi ezeket az igényeket. Ez a törvényjavaslat elkészült, benyújtásra került, és a mai n apon fog a törvényjavaslat zárószavazása megtörténni. Ezt megelőzően a kormány megkereste az érintett önkormányzatokat, és 624 önkormányzattal kötött megállapodást, amelynek eredményeképpen 16,8 milliárd forint előleget fizetett ki készpénzben az érintett önkormányzatokat megillető gázközművagyonrész után. A parlament mai döntésének megfelelően a kormány teljesíteni fogja, programjának megfelelően, az önkormányzatokat megillető gázközművagyonrész teljes mértékben történő kielégítését. Ehhez kérem a tisztelt Országgyűlés, a tisztelt képviselő urak és hölgyek támogatását a mai zárószavazásnál. Szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány ezt a döntést teljes mértékben - az Alkotmánybíróság döntésének végrehajtása alapján - a saját akaratából hozta, ehhez a TÖOSZ sem mit nem tett hozzá. Úgy, ahogy a képviselő úr elmondta, a MÖSZ indította meg az alkotmánybírósági eljárást, és a kormány ennek alapján nyújtotta be a törvényjavaslatot. Én bízom abban, hogy minden önkormányzatnak megvan, meglesz az a felelőssége, hogy olya n teljesítmény után, ami nem történt meg, ami nem realizálódott, nem fizet sikerdíjat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)