Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 30 (211. szám) - A sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - FEHÉRVÁRI TAMÁS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAKONYI TIBOR (MSZP):
3844 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bakonyi Tibor képviselő úr felvetette az általa elmondottak között, hogyan jön ahhoz egy civil szervezet, hogy más civil szervezeteket ellenő rizzen. Azt gondolom, a Nemzeti Sportszövetség kifejezett feladata az, hogy ellenőrizze a szakszövetségek működési feltételeinek meglétét, illetve azt, hogy a szakszövetségek működése megfelele a sporttörvényben meghatározott feltételeknek. Ha abból indul unk ki, hogy mindenki a tisztességes működésre törekszik és arra, hogy betartsa a törvényben előírt feltételeket, akkor nem hiszem, hogy egy ilyen kontroll lehetősége bármelyik sportági szakszövetség számára is olyan nyűgként jelenthetne meg, illetve olyan - ahogy a képviselő úr elmondta - esetleges terror eszközeként, ami bármikor a nyakára hullhat, és mintegy nyomozó hivatal a Nemzeti Sportszövetség azon fáradozik majd a későbbiekben, hogy minél több olyan szakszövetséget találjon, amelynek a működésében bizonyítani tudja, hogy az nem a sporttörvénynek megfelelő. Nem hiszem, hogy ez a célja ennek a rendelkezésnek. Ennek az a célja, hogy egy egészséges kontroll működhessen, ami azt hiszem, nem hátráltatja, hanem inkább elősegíti azt, hogy a sportban minél t isztább viszonyok lehessenek. Tehát nem értem ebbéli aggodalmát. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Fehérvári Tamás úr, a Fidesz képviselője. FEHÉRVÁRI TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Képviselőtársaim! Bakonyi képviselőtársam előbb elhangzott hozzászólásával kapcsolatban szeretnék néhány tényt és adatot elmondani. Először is arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy úgy gondolom, a képviselőtársam beszéde végén időhiányra hi vatkozva egy csomó szakmai érvet nem mondott el, amivel a törvényjavaslatunkat támadni kívánja, ugyanakkor figyeltem az órát, körülbelül öt percig beszélt azokról a dolgokról, amelyek a törvény benyújtásával és szakmai egyeztetésével kapcsolatosak voltak. Azt gondolom, sportszerűségre hivatkozni abban az esetben nem igazán ildomos, amikor a bizottsági ülést, illetve ennek a témának a tárgyalását az ellenzéki pártok képviselőcsoportja egyszerűen bojkottálta, tehát nem volt hajlandó semmilyen partnerséget mut atni ezzel kapcsolatban. Mivel ez a módosítás jelentős mértékben technikai értelmű és technikai jellegű volt, valamint az időhiány érdekében és a szövetségek érdekében alkalmazta az előterjesztő azt, hogy viszonylag gyorsan és lendületesen átvigye ezt a tö rvényjavaslatot, akkor azt gondolom, a sportszerűség éppen amellett szólt volna, hogy ilyenkor az ellenzéki pártok is szakmai véleményükkel támogassák vagy pedig vitassák ennek a javaslatnak a helyességét. Szeretném jelezni - mivel én is szakszövetségi eln ök vagyok , hogy igenis vannak olyan szakszövetségek, amelyek bizonyos értelemben ennek a törvénynek a kijátszására, illetve a köztartozások elnyelésére specializálódtak, és bizonyos időszakokban divat volt ez a dolog. Jelen pillanatban a Magyar Rögbi Szö vetség még mindig nyögi az akkori időszak adósságfelhalmozását. Ez minimális összeg egyébként, de lényegét tekintve azt jelenti, hogy igenis volt ilyen lehetőség (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , és éltek is ezzel kapcsolat ban. Köszönöm a türelmet. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Bakonyi Tibor úr, az MSZP képviselője. BAKONYI TIBOR (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök, hogy Bánki Erik képviselőtársammal vitába keveredtem, mert úgy látom, kezdi egy picit érteni, hogy mi az, amit mi elvileg kifogásolunk. Szeretném még egyszer aláhúzni, hogy a mi véleményünk szerint nem kell kontrollálni a szakszövetségeket államilag, a szakszövetségek egyébként is kontroll alatt állnak, hisz en az