Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 6 (191. szám) - Bauer Tamás (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - "Miféle eszközöket használ a Fidesz?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
812 amilyen a Független Kis gazdapártnak nincs." Az újságíró kérdésére Torgyán miniszter úr ki is fejtette, hogy mire gondol: nem a Kisgazdapárt adja a belügyminisztert, a titkosszolgálatokat felügyelő minisztert, az APEHelnököt; nem kisgazda főszerkesztője van a Magyar Nemzetnek, s nem a Kisgazdapárt adta a Duna TV elnökét. A miniszterelnök úr, aki ritkán vesz részt az Országgyűlés plenáris ülésén (Közbeszólás az MDF padsoraiból: Te bezzeg ott vagy!) , odaült Torgyán József mellé, amikor napirend előtt, tehát a kormány nevében, az ő egyetértésével ismertette a vagyoni helyzetét. Ők két és fél évig együtt kormányoztak, nyilvánvalóan rendszeresen egyeztettek politikai kérdésekben. A miniszterelnök úrnak bizonyára van elképzelése arról, hogy mire célozhatott Torgyán József, amikor az imé nt idézett nyilatkozatát tette. Torgyán Józsefnek tudnia kellett valamit, ha azt állította, hogy a Belügyminisztérium, a titkosszolgálatok felügyelete, az APEH irányítása megkönnyíti a Fidesz számára a politikai támadások visszaverését. Arra se véletlenül hivatkozott Torgyán József, hogy a Fidesz számára a Magyar Nemzet főszerkesztői és a Duna TV elnöki székének birtoklása könnyíti meg a politikai támadások visszaverését. (Folyamatos zaj és közbeszólások a Fidesz padsoraiból.) Államtitkár úr, a kérdé seim, amelyeket a miniszterelnök úrnak szántam (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Halljuk!) , a következők: 1. Mire célozhatott Torgyán József, amikor összefüggésbe hozta a Fidesz pozícióját a Belügyminisztériumban és a titkosszolgálatok fölött azzal (Közbe szólás a Fidesz padsoraiból: Olvasói levél!) , hogy a Fidesz könnyen vissza tudja verni az ellene irányuló politikai támadásokat? Nem a megfigyelési ügyre célzotte Torgyán József, amely a Simicska Lajos kinevezése miatti támadásokat követte? Nem a kazettav ásárlási ügy lebegette a szeme előtt? (Dr. Répássy Róbert: Az államtitkár úr tudja, hogy mire célozhatott?) 2. Mire célozhatott Torgyán József, amikor összefüggésbe hozta a Fidesz pozícióját az APEH élén azzal, hogy a Fidesz könnyedén vissza tudja verni a z ellene irányuló politikai támadásokat? Vajon nem arra célzotte Torgyán József, hogy az elmúlt két és fél évben rendre adóellenőrzéssel, adórendőrségi vizsgálattal fenyegették azokat, akik szembekerültek a Fidesszel? 3. Mire célozhatott Torgyán József, a mikor összefüggésbe hozta a Fidesz pozícióját a Magyar Nemzet és a Duna TV élén azzal, hogy a Fidesz könnyen vissza tudja verni az ellene irányuló politikai támadásokat? (Zaj és közbeszólások a Fidesz padsoraiból, többek között: Hetethavat összehordasz!) Nem arra célzotte Torgyán József, hogy a Magyar Nemzet állami szervektől kapott információk felhasználásával támadja meg azokat az ellenzéki politikusokat, akiknek a fellépése a Fidesz számára kellemetlen? Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Válaszadásra megadom a szót Bogár László államtitkár úrnak. DR. BOGÁR LÁSZLÓ , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném me gköszönni újfent azt a megtiszteltetést, miszerint a kormányt újra arról biztosítja, hogy kíváncsian rákérdez (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Kac, kac!) azokra a folyamatokra, amelyek az utóbbi hetekben lezajlottak. Valószínű, hogy csalódást kell okoznom , mert mindarra az igen részletesen és precízen kidolgozott kérdésre, amit ön feltett, egy egészen rövid, lényegében egymondatos választ kívánok adni, és ez nagyjából a következőképpen hangzik: mivel a Magyar Köztársaság miniszterelnökének nem feladata az - önt idézve , hogy elképzelése legyen arról, mire célozhatott egy minisztere egy interjújában, így arra szeretném biztatni önt, hogy forduljon bátran az eredeti hírforráshoz (Derültség a Fidesz padsoraiból.) , Torgyán József úrhoz. Ő bizonyosan kimerítő - minden értelemben kimerítő (Derültség a Fidesz padsoraiból.) , átfogó, komplex és pontos választ fog adni az ön kérdéseire.