Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 5 (190. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP):
701 Dem szkyCsurkaremízbe, miközben a kalauznő, bizonyos Fekete Angyal sorra érvénytelenítette a jegyeket" s a többi s a többi. De ha már villamos, hát legyen villamos - tegyünk tehát úgy, mintha a hannoveri történet valóban a budapesti közlekedésről szólna, lév én, hogy a villamos elvileg tömegközlekedési eszköz, nem pedig koalíciós játékszer. Azt is tudhatjuk a sajtóból, hogy "a Műegyetem közlekedésgazdasági tanszékének összehasonlító vizsgálata alapján a hannoveri beszerzés a leggazdaságosabb". Én ugyan a magam részéről ódzkodnék a levetett holmitól, attól, hogy a 24 éves hannoveri kocsik 7 milliárdért, fődarabcsere nélkül mindössze további öt évig fussanak Budapesten, de az elemzés az elemzés. Csak azt furcsállom, hogy az új villamosok vásárlásának még a puszta lehetőségét sem vizsgálták, mert azt egyszerűen nem tartották elemzésre méltónak. Ki sem számolták, hogy ez mennyibe kerülne. Ugyan miért? Vajon ki rendelte meg ezt a vizsgálatot? Voltak megadott szempontok is? És ha lehet először 4,3 milliárdot, aztán pe dig jövőre 2,7 milliárdot villamosra költeni folyamatosan, akkor miért ne lehetne az elöregedett kocsikat tiszta újakra cserélni, nem egyszerre, hanem folyamatosan? "Nekünk ez is jó lesz" alapon miért szerzünk be ugyan viszonylag még mindig modern, de hasz nált eszközöket, hogy iksz év után megint ott folytassuk, ahol elkezdtük, mint az egyszeri ember, aki előbb mindig a romlott almáját eszi meg, és mire az elfogy, addigra a jó almája is odalesz? S végezetül a legfontosabb: nem lá tom be, hogy az öreg villamoskocsik pótlására miért ne volna képes éppen a magyar járműipar? Nem volna világhírű a múltja? Nem kellene neki a megrendelés? Nem teremtene pluszmunkahelyeket? Nem itthon fizetné be az adót? Dehogynem, csak a magyar Ganzvillam osokra még várni kellene egy jó évet, a dolog pedig ugye sürgős. Csak kérdés: eddig miért nem volt az? Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy a Városházán még egy ilyen ügyben is csak ennyire jutottak, mégis azt kell mondanom, hogy navigare necesse est, közlekednünk pedig szükséges, mégpedig kényelmesen, gyorsan és gazdaságosan. Erre pedig talán még a magyar villamos is tökéletesen megfelelő. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kékkői Zoltán képviselő úr: "A nemzeti öntudat és önérzet" címmel. Megadom a szót a képviselő úrnak. KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP) : Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A harmadik évezred elején, az ezeréves múlttal rendelkező magya rság a rendszerváltozás után tizenegy évvel remélhetőleg megengedheti magának azt az elgondolást, amely szerint elérkezett az ideje a nemzeti öntudat felerősítésének. Mielőtt az ezzel kapcsolatos gondolataimat kifejteném, egy levélidézetet olvasok fel "A b iológia magyar úttörői" című könyv bevezető részéből. "Kedves jó Barátom, én ismerem ezt a nyomorult Európát a Dnyesztertől a Pireneusokig, és állítom önnek és bárkinek, hogy nem ismerek különb népet, mint a magyar." Ezt írta P. Schultes bajor botanikus Ki taibel Pálnak 1815. május 20án. Korunkban, sokszor szolgalelkűen is, a Nyugat felé fordulunk, azt tekintjük példaképnek. Ennek ellenére sem hallottunk arról, hogy a Nyugaton élő nagy népekben milyen erősen él a nemzeti öntudat. Gondolok itt elsősorban Fra nciaországra, Angliára, de az Amerikai Egyesült Államokra is, amelyek állampolgárainak, ha más országokba teszik be a lábukat, szinte glóriaként lebeg a fejük felett az a nemzeti öntudat, amely néhány esetben kisebb népeknél is a felsőbbrendűség érzését su gározza. Vannak nemzetek, amelyek száz évnél rövidebb múltjukra is büszkék, esetleg arrogánsan nyilatkoznak hazánk ezredévéről. Ide kívánkozik a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István mondása: "Egy nemzetnél sem vagyunk alávalóbbak." Ezt az igazságot ugy ancsak ő támasztja alá azzal a gondolatával, hogy "minden nemzet értékét a kiművelt emberfők sokasága biztosítja." Az az érzésem, hogy ebben a vonatkozásban is lehet kellő okunk arra a nemzeti önérzetre, amelyet fél évszázadon keresztül a
