Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 5 (190. szám) - A mezőgazdasági termelőket sújtó rendkívüli aszálykár kárenyhítési lehetőségeinek vizsgálatáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
686 szenvedettek részére is; hogy ne ke lljen eladni például 1700 forintért azt a gabonát, amit - itt mondta Hanó képviselő úr - 3500 forintért aztán el lehetett adni. Mert bizony a közraktár erre van kitalálva: kedves barátom, megkapod, most kifizetjük neked az 1700at, aztán tároljuk, kapod az államtól a tárolási támogatást, és amikor 3600ért eladtuk, akkor még a különbözet is tiéd. De mást hivatott szolgálni ez a cég, úgy tűnik, az utóbbi időben, ezt majd az új miniszter úrnak lesz feladata esetleg megvizsgálni. Németh Imre úr, illetve Pászto hy András úr is utalt rá, hogy hova költöttünk még pénzeket. Itt ez az üzletrésztörvény, elvitt innen pár tíz milliárd forintot, mint tudjuk. Ez ki lesz fizetve, mert most fontosabb volt az a politikai érdek, hogy a kívülállók, jórészt nem a mezőgazdaságba n dolgozók üzletrészvagyonhoz jussanak azok kárára, akik ebből kénytelenek megélni, és akiknek bizony most a költségvetés egyéb irányú elkötelezettsége miatt nem jut semmiféle fedezet. Aztán voltak még a minisztérium környékén olyan cégek, amelyeknek esetl egesen a pénzügyi forrásai részben fedezetet nyújtottak volna az átmeneti támogatásra, akár, mondjuk, az állami garanciával biztosított hiteleknél. Erről hallottunk itt, hogy bizonyos területeken vizsgálja a miniszter úr, hogy mennyiben volt indokolt kifiz etni, hogy mentek csődbe egyes mezőgazdasági vállalkozások a hitel felvételét követő második napon. Volt ilyen is. (23.40) Azután meg kell nézni, hogy az Agrárinnovációs Kht. milyen pénzügyi háttérrel és hová juttatott támogatásokat. Lehet, hogy ezek önmag ukban nem nagy tételek, de ha majd a vizsgálati anyag összeáll, akkor elképzelhető, hogy az a sok kicsi kiadna annyit, mint amennyire most itt az országgyűlési határozat kapcsán ennek az egyébként is nagy kárt szenvedett ágazatnak szüksége lenne. Úgy gondo lom, hogy ezek a figyelemfölhívások itt az elmúlt másfél évben megtörténtek az ellenzék részéről is, és - megmondom őszintén - a Kisgazdapárt egyes képviselőinek szavaiból is kiderültek, ezek semmiféle meghallgatásra nem találtak a tárcát akkor irányító ve zetők részéről. De nem találtak meghallgatásra a kormány első embere, a miniszterelnök részéről sem. Politikai döntések voltak, és két évig felelőtlen gazdálkodás. Most erre lehet azt mondani, hogy mi láttuk, tudtuk, és itt van ez az országgyűlési határoza t, amivel majd valamit megoldunk. A Széchenyitervben esetlegesen el lehetett volna képzelni egy olyan pályázatot is, ami azt mondja, hogy azokon a hátrányos helyzetű területeken, ahol ilyen jellegű problémákkal találkoztunk, és amelyek feltételezhetően a jövőre nézve is meglesznek, a válságkezelésre akár termékszerkezetváltással vagy a fejlesztések további ösztönzésével pénzügyi forrásokat biztosítunk. Úgy tűnik, hogy ez sem ment, mert a Széchenyitervben mezőgazdasági jellegűt, kifejezetten mezőgazdasági t - a falusi idegenforgalmat leszámítva - semmit nem találtam. Úgy tűnik, nincs is. Tehát, ha a kormány igazán akarta volna, meg tudta volna oldani ezt a dolgot. Most tehát ezt az országgyűlési határozattervezetet tárgyaljuk, itt a szándék megvan, hogy ezt elfogadjuk. Lehet, hogy át is megy a Ház többségén, de istenigazából ez sem lesz semmiféle kötelező érvénnyel a kormányzati döntésekre. Azt hiszem, hogy határozatok helyett valóban tettekre és cselekedetekre lenne szükség, illetve olyan pénzügyi átcsoport osításokra, olyan pénzügyi koncentrációra, amely a jelenleg elfogadott kétéves költségvetés keretei között megoldható. Azt hiszem meg fogjuk egyébként szavazni, ezzel egy gesztust gyakorolunk az ágazatban dolgozók felé, hogy igen, igen, mi is azt szeretnén k, ha a kormány komolyan venné ezt a problémát. Csak az a furcsa, hogy ezt kormánypárti képviselőknek kell a volt korábbi saját miniszterükkel szemben, így posztumusz, megoldani. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Tóth Imr e úr, a Független Kisgazdapárt képviselője.