Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 5 (190. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellen-őrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általá... - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MÉCS IMRE (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - NIKOLITS ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
602 Nyolc nappal ezelőtt, február 25én tartottuk meg itt, a parlamentben a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját. Az emléknapot köv etően a volt pártállami, a kommunista diktatúrát kiszolgáló újságírók támadásainak a kereszttüzébe kerültek azok a megemlékező áldozatok, akik saját sorsuk példájára hivatkozva figyelmeztették a mai kort arra, hogy nem lehetnek nyugodtak, hiszen a volt rab tartók közöttünk élnek, sokan közülük befolyásos üzletemberek vagy éppen politikusok, és változatlanul tagadják vagy lekicsinylik az elkövetett történelmi bűnöket. Ezekre a sajtótámadásokra olyan értelemben válaszol több történész és politikus, miszerint, legalább az áldozatok százmilliós nagyságrendjének ismeretében, ideje lenne már belátni a kommunista ideológiának az egész emberiségre nézve veszélyes céljait, következményeit, és azt, hogy ezek a tanok és ezeknek a tanoknak a kritikátlan kiszolgálói semmi vel sem voltak kártékonyabbak, mint a fasiszta eszmék vagy azok kritikátlan kiszolgálói. Szándékosan helyezem a hangsúlyt a kritikátlan kiszolgálókra, hiszen mindkét ideológiának lehettek jóhiszemű, vétlen követői is, akik közül sokan, szembesülve a követk ezményekkel vagy éppen a történettudomány tényeivel, később keményebb kritikusai lettek a kihasználóiknak és félrevezetőiknek, mint az eseményeket közelről nem ismerők. Mindkét diktatúra kritikátlan kiszolgálói voltak azok a feljelentők és besúgók, akik te vékenysége nélkül nem lehetett volna hatékony a diktatúra működése. Ennél a pontnál kell megállnunk egy gondolat erejéig: vajon komolyan veszie a mai magyar parlament, hogy mindkét diktatúra egyaránt kártékony volt a magyar népre, nemzetre? Vajon őszintén cselekszünke akkor, ha a meghurcolt egykori bebörtönzöttek előtt azt hangsúlyozzuk, hogy életük, áldozatvállalásuk nem volt hiábavaló, mivel egy fasiszta diktatúrával azonos léptékű, erős ideológiát morzsolt fel lassacskán az ő ellenállásuk, majd ezt köv etően olyan törvényeket hozunk, amelyek hosszú ideig, akár 150 esztendőre is védelmet, névtelenséget biztosítanak az őket börtönbe juttatóknak. Ez a kérdés ennek a törvényjavaslatnak a leggyöngébb, erkölcsileg egyáltalán nem védhető pontja. Ez a törvényjav aslat változatlanul kettős mércével mér. Idézzük csak vissza a történelmet! 57 évvel ezelőtt a nácibarát titkosrendőrség már hosszabb ideje figyelte BajcsyZsilinszky Endrét vagy Horthy Miklós kormányzót, és ezen információk alapján került sor BajcsyZsili nszky letartóztatására vagy a kormányzó fiának az elrablására. (Németh Zsoltot a jegyzői székben dr. Boda Ilona váltja fel.) Csupán három évvel később már a kommunista titkosrendőrség figyeli például Kovács Bélának minden lépését. Látszólag csak három év t elt el a felidézett események között, a nyilvánosság szemszögéből azonban 150 esztendő a különbség. Egyetértek azzal, hogy a náci kollaboránsok informátorainak személyiségi jogait nem védi törvény, de értetlenül állok azzal szemben, hogy például a Kovács B éláról készült belügyi felderítői és titkosszolgálati jelentéseknek a keletkezésétől számított 150 esztendő letelte után hozhatók csak nyilvánosságra azok a személyes adatok, amelyek az ilyen jelentéseket készítő szervezetek hivatásos alkalmazottainak, ill etve hálózati személyeinek a nevét és természetes személyazonosító adatait tartalmazzák. (17.10) Még 96 évet kell tehát kivárnunk, hogy megismerhessük az 54 évvel ezelőtti, a többek között Kovács Bélát gulagokra juttató, a kommunista diktatúrát megalapozó ügynökök neveit, míg az az előtt három évvel korábban jelentéseket író ügynökök adatai évtizedek óta bárki előtt nyilvánosak. Nem csoda ezek után, hogy rémségesebbnek lehet beállítani azt a diktatúrát, amelyikről minden adat rendelkezésre áll, mint azt a diktatúrát, amelyiknek titkolt támogatói még száz évig homályban lehetnek. Ennek a kettős mércének a létét még sokan tudomásul vették, és a kényszerű kompromisszum miatt, ismétlem, tudomásul vették, de nem fogadták el 1994ben az akkori XXIII. törvény megs zavazásakor, a kommunista diktatúra összeomlása utáni években. Ez a kettős mérce volt az ár azért, hogy a politikusok egy vékony rétegét elrettentse az átvilágítás elrendelése. Mivel az átvilágítások eredményéhez nem kapcsolódtak szankciók, azóta közismert en senkit sem ijeszt meg az
