Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 5 (190. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellen-őrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általá... - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - NIKOLITS ISTVÁN (MSZP):
600 megmaradhat - és itt Kosztolányi képviselő úrnak válaszolok - ez a kiemelt anyagi támogatása, mert ez egy speciális feladat. Mint levéltár , nem védhető, és arra kell számítani, hogy ha bármikor következő kormány lesz, nem is lesz védhető ez az álláspont, hogy kiemelten kezeljék ennek a szaklevéltárnak akár a vezetőjét, akár a helyettes vezetőjét, akár a költségvetési támogatását, mert nem le het megmagyarázni, hogy a honvédelem alapérdekeit érintő iratok miért kerülhetnek a hadtörténeti levéltárba, és ezek az iratok miért kerülnek egy olyan speciális intézménybe, amelyre más normák vonatkoznak, mint az egyéb levéltárakra. Nem lehet megmagyaráz ni, hogy az Országgyűlési Könyvtár igazgatója miért nem államtitkár, és az ő helyettes vezetője miért nem helyettes államtitkár, és ennél a levéltárnál miért ilyen speciális pozícióban van a vezető. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a vezetők tisztségeivel van a problémánk, hanem az elvvel. Ha az a megoldás marad, amit mi szorgalmazunk, akkor megmaradhat ez a speciális jogállás is. Összefoglalva az álláspontunkat: az SZDSZ képviselőcsoportja ugyanúgy, ahogy egyébként 1996ban is a parlamenti vitában világoss á tette, hogy különbözik a véleménye az akkori koalíciós partnerétől - ahogy most is látjuk, hogy van ilyen eset, hogy a koalíciós partnerek álláspontja eltér egymástól , most is elmondjuk azt, hogy különbözik a véleményünk az egykori koalíciós partnerünk étől, de különbözik a mostani előterjesztőkétől is, akiknek az álláspontja sokkal közelebb van az MSZP korábban képviselt álláspontjához, mint a mi álláspontunkhoz. Mi a nyilvánosság szélesebb körét támogatjuk, mert úgy ítéljük meg, hogy a titkosszolgálato k - akármilyen területen dolgozó titkosszolgálatok - 19451990 közötti tevékenysége hozzátartozik a magyar nemzet történetéhez, ennek megismerése a nemzet önismeretének része. Ugyanakkor hozzátartozik a titkosszolgálatokkal érintett személyek magántörténet éhez is, és minden ilyen személynek, akiket megfigyeltek, meghurcoltak, tönkretettek, teljes körben jogot kellene biztosítani, hogy a velük kapcsolatban nem jogállami módon, nem jogállami eszközökkel, nem jogállami technikákkal végzett elnyomó tevékenység részleteiről ismereteket szerezhessenek. (17.00) Ez a törvény nem ezt a célt szolgálja. Ha önök ahelyett, hogy csak retorikai fordulatokkal próbálnának az elmúlt rendszer elnyomottjaira emlékezni, valódi javaslatot nyújtottak volna be a múlt tisztázására, az megkapta volna az SZDSZ támogatását is. Ez a javaslat nem fogja megkapni. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Nikolits István képviselő úrnak, a Magyar Szoci alista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. NIKOLITS ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Hack képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy valóban, a most hatályos törvény és a módosítás is védi a titkosszolgálatokat, de azé rt teszi ezt, mert a titkosszolgálatok tevékenységében nem csak azok a példák fordultak elő, tisztelt képviselőtársam, amelyeket megemlített. A titkosszolgálatok 1990, azaz a rendszerváltás előtt is végeztek olyan tevékenységeket, nem is keveset, amelyek a z ország érdekében, az ország lakosságának, a nemzetnek az érdekében álltak. Nem csak megfigyeltek, nem csak elnyomtak; természetesen minden az elnyomással kapcsolatos tevékenységről szóló információ mihamarabbi kutatását, nyilvántartását és átadását támog atjuk, azonban egy parttalan, az SZDSZ által megjelölt eljárást és lehetőséget nem fogunk támogatni. Szeretném továbbá azt mondani a képviselőtársamnak arra a mondatára, hogy az MSZP nem merte előterjeszteni azt, amit Demeter Ervin most előterjesztett, hog y egyrészt az MSZP nem is szándékozott ezt előterjeszteni, másrészt azon a bizonyos vitán, ahol Kuncze Gáborral együtt ön is részt vett és én is, nem alkalmaztunk erőszakot, sikerült megtalálnunk a kompromisszumot, és működött ez a törvény. Úgyhogy azt his zem, ebben a szellemben ennek a most benyújtott módosításnak a jobbításával, módosító indítványokkal való alakításával elérhetünk többet, mint amit